Ugrás a tartalomra
x

Transznemű sprinter is indul a nők között a párizsi paralimpián

Valentina Petrillo lesz az első nyíltan transznemű sportoló, aki részt vehet a paralimpiai játékokon. Az 50 éves sprinter Olaszországot képviseli majd a 2024-es párizsi paraatlétikai versenyen.
Petrillo – aki a látássérült sportolók számára kiírt női T12-es besorolásban áll rajthoz 200 és 400 méteren – öt évvel ezelőtt vágott bele a nemi átalakulási folyamatba.

Az olasz paralimpikon azt mondta a BBC-nek, hogy részvétele a paralimpiai játékokon „a befogadás fontos szimbóluma” lesz.

Mariuccia Quilleri ügyvéd és sportoló, aki számos olyan sportolótársát képviselte, akik ellenzik Petrillo részvételét  a női versenyeken, azt mondta, hogy a döntéshozók a befogadást választották a méltánoysság helyett.

Jelenleg a sportban nincs egységes álláspont a transzneműek befogadásával kapcsolatban, ez pedig feszültségekhez vezethet a paralimpia közben.

A BBC-nek adott korábbi interjújában Petrillo azt mondta, kilencéves korában már sejtette, hogy ő valójában nem férfi, hanem nő. 14 éves korában diagnosztizálták nála a Stargardt-kórt, egy degeneratív szembetegséget.

Petrillo 2015 és 2018 között 11 országos bajnoki címet nyert a látássérült sportolók férfi T12-es kategóriájában, majd felesége támogatásával 2018-ban kezdett nőként élni, 2019 januárjában pedig hormonterápiába kezdett.

Az olasz sprinter azt állítja, hogy a terápia megkezdése után 10 kilót hízott, és a fizikai paramétereket tekintve messze elmarad a férfiaktól. „Folyamatosan lassultam, amit sportolóként nehéz megemészteni. El kellett fogadnom ezt a kompromisszumot a boldogságom érdekében” – mondta a nemváltásáról.

2021-ben több mint 30 női sportoló írta alá azt a petíciót, amelyben Quilleri kétségbe vonta Petrillo jogát arra, hogy női versenyeken induljon.

„Minden szövetség választhat a befogadás és a sportszerűség fogalma között. Az olasz paralimpiai szövetség az előbbit választotta. A látássérült atlétáknak, akiket Valentina Petrillo legyőz, a saját szövetségüknél kell majd reklamálniuk. Mert ők azok, akik nem emelték fel a szavukat időben” – mondta Quilleri, miután eljutott hozzá a hír Perillo indulásáról.

A paralimpiai küzdelmeket augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg Párizsban.

A magyar színeket 39 sportoló képviseli majd az eseményen. A magyarok összesen 68 versenyszámban küzdenek meg az érmekért és a helyezésekért, a legtöbb számban, ötben az úszó Pap Bianka indul.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux