Érmes társától a dobogón kapott puszit a britek legendás műugrója, férje és gyerekei a lelátón ünnepeltek
A tokiói győzelmet ugyan nem tudta megismételni, mégis az olimpiai játékok egyik legkedveltebb figurája a brit Tom Daley. A toronyugró Párizsban már az ötödik olimpiáján szerepel, amelyen ott folytatta, ahol abbahagyta, és hétfőn megszerezte ötödik érmét. A 30 éves brit sportoló ezúttal férfi szinkronugrásban nyert ezüstöt – szereplését pedig férje és két kisfiuk is végigkísérte.
Önmagukban is elképesztő számokkal a zsebében vágott neki a párizsi olimpiának a brit toronyugró, Tom Daley, ugyanis a 30 éves sportolónak a párizsi már az ötödik ötkarikás játéka, ráadásul az eddigi viadalokon öt érmet is szerzett, így az elvárások ezúttal sem voltak kisebbek vele szemben. Szereplésével ő lett az első brit műugró, aki öt olimpián szerepelt.
A britek május elején kihirdetett műugrócsapatában Daley és Noah Williams lett jelölve a 10 méteres szinkronugrásban. Előbbi ebben a versenyszámban a 2021-re halasztott tokiói olimpián sikert aratott, még Matty Lee társaságában. Daley állandó partnere gerincműtét miatt hiányzik a csapatból. Daley mind az öt olimpiai szereplésén más partnerrel vett részt. Lee előtt korábban Blake Aldridge-dzsel (2008, Peking), Peter Waterfielddel (2012, London) és Daniel Goodfellow-val (2016, Rio) versenyzett együtt. Ezúttal Williams lett a társa, akivel februárban, a dohai vizes világbajnokságon ezüstérmet szerzett.
A 29 éves Daley első vb-címét 2009-ben, 15 évesen szerezte, majd 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban is olimpiai dobogóra állhatott. Az áttörést jelentő aranyérmet végül meghozó 2021-es ötkarikás játékokat követően visszavonult.
Párizsi szereplésével az újabb elképesztő eredményre nem is kellett sokat várniuk a brit drukkereknek, ugyanis az országban rendkívül népszerű Tom Daley és szinkronpartnere, Noah Williams nem maradt érem nélkül, a kínai duó mögött másodikok lettek a 10 méteres férfi szinkrontoronyugrásban.
Pedig korántsem volt biztos, hogy a Tokióban aranyérmet szerző Daley újra képes lesz a legnagyobbak közé emelkedni, ugyanis a 2021-es játékokon aratott győzelmük után gyakorlatilag visszavonult a sporttól.
DALEY KÉT ÉVIG EGYÁLTALÁN NEM IS VERSENYZETT, ÁM KÉSŐBB FIA – A MOST HATÉVES – ROBBIE MEGGYŐZTE, HOGY TÉRJEN VISSZA A MEDENCE PARTJÁRA, MIVEL SZERETNÉ LÁTNI, AHOGY A „PAPA UGRIK”.
Kisfia kérése aztán hatott, Daley visszatért, de tájékoztatása szerint a párizsi már tényleg az utolsó olimpiai szereplése.
A közönségkedvenc sportoló magabiztosságán a szurkolók buzdítása, és vélhetően 24 éves társa, Noah Williams is sokat lendített, így a hétfői döntőben úgy szerepelt, mint aki az elmúlt évek minden pillanatát edzéssel töltötte.
Persze korábban sem tűnt túlságosan idegesnek, ugyanis ezúttal is kötögetés közben kapták lencsevégre a nézőtéren – ez immáron egy olyan szokásnak tűnik, ami legalább annyira biztosnak, mint részvétele az olimpián, vagy az éremszerzés.
Kimagasló teljesítményének és higgadtságának is magyarázata lehet, hogy a sportoló férje, Dustin Lance Black, és két kisfiuk, Robbie és Phoenix is a helyszínen buzdította Daley-t a fináléban. A sportoló persze hálája jeléül többször is kiintett, és puszit küldött a családjának, a férje helyében azonban sokan vélhetően féltékenyen fogadták volna azt, amikor az éremátadón egyfajta csóközönnel ünnepelték meg az ezüstérmet Williamsszel – még ha ez be is tudható az örömüknek.
Az anyuka, Debbie Daley és a férj, Dustin Lance Black a gyermekekkel 2024. július 29-én Párizsban
Annyira különleges ez most, hogy a fiam előtt szereztünk érmet, aki megkért, hogy jöjjek vissza. Most már minden színből van egy, teljes a készlet "– (utalt arra, hogy korábban ezüstérmet még pont nem nyert az ötkarikás játékokon) – nyilatkozta a finálé után a BBC-nek.
Ahogyan csapattársa sem, aki a sportággal akkor találkozott legelőször, amikor Daley-t látta a tévében a 2008-as olimpián 14 évesen szerepelni. Williams számára ez volt az első olimpiai érem.