A szexuális identitás átpolitizálása az EU fegyvere a közép- és kelet-európai országok szuverenitásának aláásásához
Az LMBTQ-jogok védelmét hirdető civil szervezetek pénzügyi és politikai támogatása egy olyan felülről lefelé irányuló stratégia, amely aláássa a nemzeti intézményeket, és megfosztja a választókat a demokratikus döntés jogától. Többek között erről beszélt lapunknak Carlton Brick, a Nyugat-skóciai Egyetem szociológiatanára, aki az Európai Unióban tevékenykedő NGO-k működését és hátterét is kutatja.
"Amikor az EU és az LMBTQ-szervezetek a szexuális kisebbségek jogait hirdetik, akkor valójában a transzneműségről beszélnek. Az Európai Unió egyre inkább a nemi és szexuális jogok szinte minden kérdését a transznemű ideológia megosztó prizmáján keresztül szemléli" – mondta lapunknak adott válaszában Carlton Brick, aki az MCC Brussels Hogyan vette át az LMBTQ-lobbi az EU-t? című tanulmányának szerzője is.
A homoszexuális lobbi brüsszeli története a kilencvenes évek végén kezdődött, amikor az ILGA-Europe civil szervezet megalakult. (Az ILGA-Europe mozaikszó a Nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transz és Interszex Szövetség európai régiója angol változatából származik – a szerk.) A szervezet meglehetősen rövid időn belül vált meghatározó szereplőjévé a brüsszeli politikai folyamatoknak. Mint arra Carlton Birck rámutatott, az ILGA-Europe felemelkedése nem egy szokványos civil kezdeményezés története.
„Annak ellenére, hogy a szervezet csak 1996-ban alakult meg, már 1998-ban az EU hivatalos partnerévé vált. A kezdeti 20 000 eurós uniós támogatás pedig mára évi 1,2 millió euróra növekedett, amit az Európai Bizottság biztosít számukra. Emellett pedig számos globális szervezettől és kormánytól, például Hollandia kormányától, az Egyesült Államok külügyminisztériumától és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától is jelentős pénzügyi támogatásban részesülnek.”
Miért támogatják?
„A nemzeti civil kultúra elleni támadást kell megragadni, amikor megpróbáljuk megérteni, hogyan és miért kapnak ilyen ideológiai és pénzügyi támogatást az LMBTQ szervezetek az EU-tól és más globális elitintézményektől” – hangsúlyozta Carlton Brick, majd hozzátette: az elmúlt húsz évben az LMBTQ-jogok a hidegháború utáni Európai Uniós »értékek« sarokkövévé váltak.
Mint mondta, a nyugati hatalmak fegyverként használják a szexuális jogok kérdését a kelet-közép-európai országokkal szemben, amely államokat ezáltal normasértőknek bélyegezhetnek.
Lapunkat az is érdekelte, hogy ezek a szervezetek megfelelnek-e a helyi közösségek által szerveződő civil kezdeményezések fogalmának. Kérdésünkre válaszolva azonban a szociológus rámutatott: az ILGA-hoz hasonló, komoly finanszírozásban részesülő NGO-k egy felülről lefelé irányuló hatalmi stratégia részei. Ez a módszer aláássa a nemzeti intézmények döntéshozatali képességét, és megfosztja az állampolgárokat a döntés lehetőségétől. Brick elmondta, hogy a nyugati országok és az EU már az 1990-es évek óta fegyverként használják a szexuális kisebbségek jogait.
„Az EU a szexuális identitás átpolitizálásával szándékosan törekedett a közép- és kelet-európai országok politikai és civil kultúrájának megzavarására és polarizálására” – tette hozzá.
A szociológus kiemelte, hogy az LMBTQ-jogokat képviselő szervezetek által támadott kelet-európai országokban nem indokolt a szexuális kisebbségek jogainak érvényesülése miatt aggódni. „Ezt a kérdést inkább a demokratikus folyamatok és a szuverén politikai jogok aláásására használják” – mondta.
A fiatalokat célozzák
Konkrét példát idézve Carlton Brick elmagyarázta, hogy a nyugati elit hogyan igyekszik a szexuális kisebbségek jogai révén aktivizálni a fiatal generációkat. „2019-ben az IGLYO, egy brüsszeli székhelyű és EU-finanszírozású nemzetközi LMBTQI ifjúsági és hallgatói érdekképviseleti civil szervezet, valamint a Dentons globális ügyvédi iroda és a Thompson Reuters Foundation közzétette a Csak felnőttek? Jó gyakorlatok a fiatalok nemek közötti egyenlőségének jogi elismerésében című tanulmányát.”
Brick felidézte, hogy a „jó gyakorlatok” listáján szerepel két bevált kampánystratégia. Az egyik szerint az aktivisták „kampányukat kössék a népszerűbb reformokhoz, és kerüljék a túlzott sajtóvisszhangot és leleplezést.” Ebből következik, hogy ezek az NGO-k ellene vannak a valós népi, társadalmi kezdeményezéseknek.
A jelentés Írországot említette pozitív példaként, ahol a nemek jogi elismeréséről szóló törvény módosítását szorgalmazva „egyidejűleg más népszerűbb reformokhoz hasonlóan, mint például az azonos neműek házasságának egyenlőségéről szóló 2015-ös népszavazás, »védőfátylat« biztosított a transzaktivisták számára. Erre különösen akkor volt szükség, amikor „a házassági egyenlőséget erősen támogatták, de a genderidentitás kérdésében továbbra is nehéz megszerezni a közvélemény támogatását.”
Megkerülik az embereket
„Az LMBTQ civil szervezetek a hangsúlyt a nyilvános alapú kampányról az elitebb politikai lobbizásra helyezték át. Ezt támasztja alá az a nyílt érzés, hogy a közvélemény tényleges ellenség, nem szövetséges” – mutatott rá Brick, majd emlékeztetett, hogy az idézett tanulmány is tagadja azt a megközelítést, hogy a széles körű társadalmi támogatottság megszerzésével érjenek el változást.
A Csak felnőttek? című LMBTQ-jelentést idézve a szociológus rámutatott, hogy az írországi kampányban az aktivisták közvetlenül lobbiztak politikusoknál, és igyekeztek a lehető legkisebbre csökkenteni a sajtóvisszhangot a probléma elkerülése érdekében. Brick hangsúlyozta, hogy az ilyen rejtőzködő befolyásolással az NGO-k felforgatják a demokratikus elszámoltathatóság folyamatát.
A magyar példa
A hazánkat érő rendszeres brüsszeli és civil támadások kapcsán Carlton Brick emlékeztetett, hogy az EU-csatlakozás előtt nem volt lobbizás Magyarországon az LMBTQ-jogok ügyében.
„A szexuális identitás és viselkedés kérdéseit ugyanis a magyar közvélemény nagyrészt magánügyeknek tekintette. Ezt a nézetet maguk az LMBTQ-csoportok is osztották” – mondta. A társadalomkutató rámutatott, hogy akkoriban a szexuális kisebbségek jogaival foglalkozó magyarországi szervezetek nem politizáltak.
A magyar LMBTQ-szervezetek nagyrészt segítséget és tanácsot nyújtott, különösen a HIV-vel és az egészség megőrzésével kapcsolatban. Az EU-csatlakozás után azonban ezek a csoportok sokkal nyíltabb „politikai” álláspontot kezdtek képviselni a szexuális identitás kérdésében azzal a kifejezett céllal, hogy aláássák Magyarország civil intézményeit, amelyeket az ILGA-Europe és hozzá hasonló civil szervezetek „elmaradottnak” és „alulfejlettnek” minősítettek.
Brick kiemelte, hogy az LMBTQ érdekképviseleti csoportok működésének átalakulása révén „egyre inkább függenek a távoli, demokratikusan kétértelmű transznacionális intézményektől”, és egyre kevesebb kötődésük van a társadalom valódi csoportjaihoz. Ezáltal pedig éppen azokat a közös nemzeti kulturális értékeket veszítették el, amelyek szükségesek lennének a valódi szexuális egyenlőség kiépítéséhez.
Az MCC Brussels tanulmánya itt olvasható.
