Ugrás a tartalomra
x

BILLIE EILISH 100 000 KÖVETŐT VESZTETT A COMING OUTJÁVAL

Az énekesnő egy részletes interjúban beszélt az életéről, ahol többek között a nemi identitása is szóba került.

Lehet szeretni vagy utálni, mostanra nincs olyan internettel rendelkező ember, aki ne futott volna bele Billie Eilish nevébe. A 21 éves amerikai énekesnő és dalszerző mára hét Grammy és egy Oscar-díjat is a magáénak tudhat. Korosztályának, de az egész zeneiparnak az egyik legmeghatározóbb alakja. Először 2014-ben hívta fel magára a figyelmet – 14 évesen –, mikor SoundCloudra feltöltötte az Ocean Eyes című számát, karrierje azóta pedig megállíthatatlanul zakatol.

Nemrég egy interjú során többek között arról is beszélt, hogy vonzódik a nőkhöz. Ez teljesen felbolygatta a követőit, amit ő meglepőnek tartott, hiszen úgy gondolta, hogy mindenki tudja róla ezt a tényt. Később a Variety Hitmakers rendezvényén is megerősítette állítását.

„Ez nem volt teljesen egyértelmű? Azt hittem, hogy az emberek már rég tudják. Amikor megláttam a cikket esett le, hogy most coming outoltam. Oké, király." – nyilatkozta.

Nyilatkozatának köszönhetően 100 000 Instagram követőt vesztett, ami első hallásra rengeteg, azonban a jelenlegi 110 millió követőjéhez mérve apróság.

www.esport1.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux