Ugrás a tartalomra
x

Nem vehetnek részt transznemű nők a női sakkversenyeken

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megtiltotta, hogy transznemű nők női sakkversenyeken vegyenek részt, egészen addig, amíg megfelelően meg nem tudja vizsgálni a kérdést – ez azonban akár két évig is eltarthat, írja a BBC.

A döntés miatt számos kritika érte a szövetséget. Több sportágat irányító testület dolgozik ugyanis a transznemű sportolókkal kapcsolatos szabályokon, de a sakkhoz nem kell olyan mértékű fizikai aktivitás, hogy a transzneműség ilyen mértékben számítson, mondják a kritikusok.

A FIDE a BBC-nek elmondta, hogy figyelemmel kíséri, mi történik a többi sportágban, és mérlegeli, hogy ezeket a szabályozásokat át tudja-e ültetni a sakkba. A szövetség hozzátette: a transzgender nők továbbra is versenyezhetnek a szóban forgó tornák nyílt részében.

Yosha Iglesias transzgender sakkmester szerint ez a szabályozás „felesleges károkhoz” vezet a transz játékosok és transz nők számára. „Ez a szörnyű helyzet depresszióhoz és öngyilkossági kísérletekhez fog vezetni” – mondta.

Jennifer Shahade nagymester és az Egyesült Államok kétszeres női bajnoka is bírálta a FIDE döntését, mondván, az „nevetséges és veszélyes”.

A FIDE azt is kijelentette, hogy a korábban női címeket nyert transz férfiak címeit is eltörlik.

 

telex.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux