Ezek hárman jól egymásba gabalyodtak, kár, hogy ketten házasok
A Passages legalább maroknyi olyan helyzetet mutat be, amit a kormányunk és a politikai rendszerünk minimum családellenesnek, de inkább valami sokkal rosszabbnak nevezne. Az alapja egy érzelmi háromszög két, egymással házas férfi, és egy egyedülálló nő között, akik minden lehetőséget próbálnak felfedezni arra, hogyan és milyen konstrukcióban tudnák megtalálni a saját boldogságukat, de csak egyikőjük borzasztó önteltségét és manipulációját sikerül leleplezni.
Mondanom sem kell, hogy a manipulatív ember egy elismert filmrendező, Franz Rogowski alakítja, és ez pont két olyan jellemző, ami a Joaquin Phoenix kontinentális klónjára hasonlító német színész ismeretében pontosan leírja a karaktert. Thomasnak hívják, Brémában született, és amikor a Passages elején látjuk, akkor éppen rendezi a kosztümös filmjét, amiben kifejezetten nagy figyelmet fordít arra, hogy egy statiszta a tökéletes testbeszéddel jöjjön le egy lépcsőn. Thomas házas, a férje pedig a brit Martin (Ben Whishaw), együtt laknak Párizsban, látszólagos harmóniában.
De Thomas egy impulzív ember, ami igaz a viselkedésére, a parádés öltözködésére, és az ösztöneire is – amikor befejezi a legújabb filmje forgatását, csevegni kezd a bulin a francia Agathe-tal (Adèle Exarchopoulos). Aztán táncolnak. Aztán felmennek az egyik lakására. Aztán a meleg Thomas életében először szexel egy nővel. „Mindig ilyen vagy, amikor befejezel egy filmet, csak elfelejted” – mondja reggel a meglepett, de ehhez valamennyire hozzászokott férje, amikor otthon megtudja a hírt. Thomas viszont nem tudja elengedni az érzést, ami kirobbantja a mindennapjaiból, a házasságából, és abból a ketrecből, amiben talán érzi magát. Párkapcsolatba kezd Agathe-tal, de a férjét sem ereszti. A két szék között nem a pad alá esik, hanem spárgázik, hogy mindegyiken ott legyen, de egyiken se igazánigazán.
A Passages Thomas története, és azoknak a szenvedéstörténete, akiket beenged az intim körébe, majd onnantól kezdve csak kihasználja őket. Rogowski alakítása tökéletes, az író-rendező Ira Sachs (A szerelem útjai) mintha direkt rá írta volna a szerepet – a hipnotikus nézésű, úthengerszerű modorú, két lábon járó természeti és érzelmi csapásként a legváratlanabb helyeken is felbukkanó, akaratos rendező az a típusú ember, akinél megértjük, miért szeret bele mindenki, de azt is látjuk előre, hogyan fog ebbe mindenki belerokkanni. Ben Whishaw a sokat tűrő férjeként visszafogott, érzelmeit elfojtó, de határozott partnere, a vitáktól, a Karlovy Vary-i legnagyobb mozitermének közönségét megdöbbentő közös, intim és vad szexjelenetükig. Szexből és drámából kijár rendesen Exarchopoulos karakterének is, de valahogy mindig Thomas az, aki a legjobban jár mindegyikkel.
Thomas és Martin jómódúak – egy óriási lakásban laknak, rendszeresen mennek a vidéki víkendházba, a könyvespolcuk megrogy a Malevics- és Max Ernst-albumok alatt. Egyikőjük sincs a szülővárosában, bár kérdés, hogy valaha vágynának-e oda vissza. Egy páneurópai értelmiségi pár, akik úgy tesznek, mintha fölötte állnának a monogámiának, mintha irányítani tudnák az érzelmeiket, aztán ők lepődnek meg a legjobban, amikor ez csődöt mond, hiába annyira progresszívek. A progresszivitás és a jólét nem elég ahhoz, hogy az ember kikerülje az életében a rossz döntéseket.
A film legjobb jelenete egyértelműen az, amikor Exarchopoulos karaktere bemutatná a szüleinek Thomast, de a férfi az utolsó pillanatban esik be az ebédre, leopárdmintás nadrágban, hasvillantó topban, majd rögtön elkezd hisztériázni, amikor a kedves anyuka a jövőről meri kérdezni a fiatal párt. Thomas nem lát a jövőbe, csak jelenben él, amikor mindent azonnal akar, Agathe meghódítása sem biztos, hogy a feltörő biszexualitásáról szól, hanem arról, hogy meglátott valakit, akit azonnal meg akart szerezni. Fiatal, mágikus a kisugárzása, nem a megszokott unalmas barátai. Valaki más valahonnan máshonnan.
A Passages romantikus dráma, bár románcból csak a fellángolást és a letekerést mutatja, mintha Thomas egy olyan láng lenne, aminek mindig égnie kell, mindig egyenletes szinten, mindegy, hogy kik gyújták éppen ezt a tüzet. Az a lényeg, hogy ez a tűz hogyan terjed – ami talán a címének is a jelentése, hogyan megy át máshova, hogyan múlik el, és éled fel máshol.
