Az anyák napja margójára, egy transznemű nőtől, aki apa
"Először is nagyon sok boldogságot kívánok minden anyukának!
A nőnap és a húsvét után ismét egy olyan nap, ahol a nők kerülnek szerencsére újra fókuszba. Mit jelent nekem egy transznemű nőnek az anyák napja úgy, hogy biológiailag két gyermek apja vagyok?
Amióta nyíltan élek nőként, ez a kívülállóknak kicsit bonyolultnak tűnő kérdés kétszer jött elő. Először a fiam gyermekorvosa jött nagyon zavarba, mert nem tudta eldönteni, hogy most akkor apuka, anyuka, Mónika vagy mi is vagyok egészen pontosan, másodjára a gyerekfogászaton - mondjuk ott kérdés nélkül anyukáztak le.
A kérdés jogosan lehet összetett és szinte megfejthetetlen egy kívülállónak, hogy akkor én a gyerekeimnek ki is vagyok?
A válasz nagyon egyszerű és teljesen konzekvens azzal, amit a múltkori NLC interjúmban is elmondtam. Én nem akarom megváltoztatni és letagadni a születési nememet, mert azt nem lehet. Ezért vagyok transznemű, ezért vagyok transznemű nő, és nem akarom letagadni, szégyellni, hogy transznemű vagyok, mert férfiként születtem de ezzel nem tudtam megbékélni sosem és azonosulni, mert én nő vagyok.
Én egy transznemű nő vagyok akinek van két gyereke, akiknek az apjuk vagyok és szeretnék olyan papírokat kapni, amivel boldogan élhetek és a választott nevemet és nemi identitásomat tükrözi. (Mónika - Nő).
Ha ezt az "anyasági kérdést" is ebből az aspektusból vizsgáljuk, akkor én úgy gondolom, hogy a gyermekeim apja vagyok és az is maradok nekik örökre. Ezt ők is így gondolják mert már rengetegszer megbeszéltem velük és tisztába tettük. Nem szeretem én sem - ahogy egy transznemű ember sem -, jajj elnézést a többesért megint, talán most nem sértődnek meg a többiek - ha az előző életem kerül szóba, vagy a régi nevemet emlegeti valaki, de ez a gyerekek szempontjából nagyon máshogy van. Talán a transznemű közösség nagyon nagy részének nincsen gyereke és talán soha nem is lesz, így ők ezt nem is nagyon értik, és megint lehetek a szemükben internalizált transzfób. Továbbra sem vagyok transzfób, hiszen akkor az már inkább valamilyen self-destruktív dolog lenne, de ezekbe a képtelen kórképekbe ne is menjünk bele.
Nem, a gyerekeimnek nem mondhatom azt, hogy bocs, APA nincsen, APA meghalt.
Elkövettem ezt a hibát a tranzícióm legelején és ezt mondtam, utána több hétbe került, amíg helyre tettem a lelki sérüléseket, amit okoztam ezzel. Később, mikor beláttam a hibámat és elmagyaráztam nekik a maguk szintjén, hogy mi fog történni velem és miért, megértették, elfogadták és nekem is el kellett fogadnom, hogy a biológiai apjuk nem halhat meg, hiszen a tranzícióm egyik fő oka pont az volt, hogy inkább legyen a gyerekeimnek egy boldog transznemű nő apjuk, mint egy boldogtalan, depressziós "cisz" férfi apjuk.
Két év telik el lassan, és visszatekintve azt hiszem, hogy a legjobb döntés volt ez az életemben és az is, hogy nekik megmaradtam "apának". Ennek ellenére már a deadname-t soha nem használják és megtalálták azt a nevet nekem, amit szeretnek és apa helyett használnak. (MoMo)
Igen, szerettem volna anya lenni, szerettem volna szülni gyereket is, ott voltam mindkét gyerekem születésénél és tudom mit él át egy nő, ez a világ legcsodálatosabb és legfájdalmasabb eseménye is egyben.
Nem gondolom, hogy abban különbségnek kellene lenni, hogy egy apa, vagy egy anya hogyan gondoskodik egy gyerekről. Sztereotíp lenne most azt elemezni, hogy szeretek főzni, vasalni, takarítani és gondoskodni róluk, mert ez ugyanúgy egy férfinak is a dolga kell(ene) hogy legyen egy családban, de mint amikor a húsvéti locsolókra vágyik egy transznemű nő, úgy valahol én a gyerekekkel kapcsolatban így tudom azt megélni, hogy "anya vagyok". Én nem tudtam, nem tudok és egyelőre a tudomány jelenleg úgy áll, hogy nem is fogok tudni szülni soha.
Vártam a napot, mert édesanyámat fel tudom még köszönteni, és ez a legnagyobb kincs, amit megtehetek most. Amellett a fiam is szedett nekem orgonát és készített az iskolában egy kis ajándékot anyák napjára, mert pontosan látja és tudja, hogy én ki vagyok és ő érti pontosan hogy mi történt velem. Ennél a két dolognál nem lehet nagyobb boldogság!
Nagyon boldog vagyok transznemű nőként és apaként, szerintem ez a legcsodálatosabb konstelláció, amit ebből a jelen helyzetből ki lehet hozni.
Kívánom minden édesanyának, hogy ma IS legyen egy gyönyörű, boldog napjuk és legyenek a családjukkal, szeretteikkel.
Kedves Édesanyák! Kérem szépen, hogy támogassátok transznemű gyerekeiteket továbbra is olyan szeretettel, elszántsággal és lelkesedéssel, ahogy eddig tettétek, mert nagyon nagy szükségünk van rátok.
Kedves Transznemű sorstársaim! Kérem szépen, gondoljatok az édesanyátokra és köszöntsétek fel holnap és köszönjétek meg a támogatást amit kaptok tőle.
Sajnos tudom sok család esett szét és szűntek meg szülő-gyerek kapcsolatok, amikor kiderült egy fiatalról (gyerekről - itt most szülő (anya) szempontból mondom, hogy gyerek) transznemű. Kérem szépen , próbáljatok meg közeledni és beszélgetést kezdeményezni, mindig az első lépés a legnehezebb de valakinek meg kell tenni és most ez egy remek alkalom lehet a gyereknek, hogy a szülő(k), az édesanyák felé tegyenek egy lépést. Kérem szépen tegyétek meg!
Sokan vannak, akik elvesztették édesanyjukat, nagymamájukat talán nem is tudták már elmondani neki, hogy a nemi identitásotok nem olyan mint ahogy ők még haláluk előtt megismertek Titeket. Gyújtsatok egy gyertyát és beszélgessetek velük, mert biztos hogy megértik és el fogják fogadni azt, hogy boldogok vagytok!Szeressétek egymást!
Szeressétek egymást és legyetek boldogok!
Végezetül újra nagyon sok boldogságot kívánok minden anyukának!"
Magasházi Mónika
Előző cikkünket Mónikáról itt olvashatjátok.
