Ugrás a tartalomra
x

A férfiak hazudnak péniszük hosszáról és magasságukról – legalábbis Dániában

Péniszük hosszát átlagosan 21%-kal túlozzák el egy nemrég közzétett felmérés szerint.
Egy dán kutatók által végzett, 224 férfi megkérdezésével készült tanulmány szerint a férfiak átlagosan 21%-kal túlozzák el péniszük méretét, míg magasságukhoz körülbelül két cetiméternyi pluszt adnak.

A Frontiers in Psychology című folyóiratban nemrég közzétett felmérésből kiderül, hogy a (kutatásban résztvevő) férfiak péniszük hosszáról és magasságukról is előszeretettel állítanak valótlanságokat.

A felmérés során 26-an állították, hogy péniszük több mint harminc centiméter hosszú, egy bátor férfi pedig ennél is továbbment a több mint félmérföldesnek (kb. 80 cm) füllentett darabjával.

Ezeket a férfiakat ki kellett venni a vizsgálati mintából, mert szélsőséges túlzásuk tönkretette volna az adathalmazt, valamint eltávolították azokat is, akik kevesebb mint 10 percet, vagy több mint 4 órát töltöttek a felmérés kitöltésével. A végleges adathalmaz így 191 férfi válaszaiból áll össze.

A kutatók a begyűjtött adatokat összehasonlították a dániai átlagméretekkel – ha a résztvevők őszinte válaszokat adnak, akkor az átlagos magasságuk, súlyuk, és péniszük mérete megegyezést mutatott volna az országos adatokéval a Daily Mail szerint.

Az így kapott eredmények fényében a férfiak átlagos péniszmérete 18,02 centiméter, amely 21%-al hosszabb a 14,88 centiméteres dán átlagnál.

A kutatók hozzátették, hogy a férfiasság testi tulajdonságaival kapcsolatos magánjellegű adatokat csak laboratóriumban lehet megbízhatóan gyűjteni, ahol a körülmények teljes mértékben ellenőrizhetők – így az eredményeiket is figyelembe véve a péniszméretre vonatkozó önbevallásos adatokat tartalmazó tanulmányokat óvatosan kell értelmezni.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux