Ugrás a tartalomra
x

Jogszerűtlenül szüntette meg egy meleg férfi örökbefogadási eljárását a Kormányhivatal

A Kúria is fenntartotta, hogy a Kormányhivatal jogszerűtlenül járt el, amikor megszüntette a Háttér Társaság által képviselt ügyfél örökbefogadási eljárásra irányuló kérelmét. A férfi a hatályos jogszabályoknak megfelelően csak egyedülállóként jelentkezhetett örökbefogadónak, de az első pillanattól kezdve transzparensen kezelte, hogy azonos nemű párkapcsolatban él. A gyámhatóság ezek után azért találta alkalmatlannak az örökbefogadásra, mert technikailag nem egyedülálló.

Hatályában fenntartotta a Fővárosi Törvényszék döntését a Kúria novemberi tárgyalásán arról, hogy a 2020-ban indult örökbefogadási eljárást a Pest Megyei Kormányhivatal a hatályos jogszabályok ellenére szüntette meg. A Fővárosi Törvényszék megállapította: a magyar jogszabályok azt ugyan nem teszik lehetővé azonos nemű párkapcsolatban élők számára, hogy gyermeket közösen fogadjanak örökbe, annak viszont semmi akadálya nem volt eddig, hogy egy azonos nemű párkapcsolatban élő személy egyénileg jelentkezzen örökbefogadásra. A Polgári Törvénykönyv a kérelem idején hatályos szövege nem zárta ki, hogy azonos nemű párkapcsolatban élő személy kezdeményezze az örökbefogadást, mindösszesen az örökbefogadás során és előnyben részesítette a házaspárokat. 

Ügyfelünk, R. 2020 márciusában jelentkezett örökbefogadásra egyéni örökbefogadóként. A bevett gyakorlatnak megfelelően R. mellett azonos nemű párját is bevonták a folyamatba, aki vele együtt részt vett a pszichológiai vizsgálaton is. A kötelezően lefolytatott környezettanulmány és a pszichológiai vizsgálaton a szakemberek mindent rendben találtak, így a TEGYESZ kérte a gyámhatóságtól az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítását. Ezután R.-t a gyámügy behívta egy elbeszélgetésre, amelynek végén az ügyintéző felhívta ügyfelünk figyelmét arra, hogy ügye „valószínűleg nem fog átmenni, de ennél nem mondhat többet”. Ezzel érezhetően a kormány ideológiájának megfelelő döntéshozatal szükségességére utal, amelyek felülírják a szakmai szempontokat és az örökbefogadásra váró gyermekek mindenek felett álló érdekét. Ezzel pedig végső soron azt hivatottak megakadályozni, hogy LMBTQI emberek is örökbe fogadhassanak. 

A Fővárosi Törvényszék első fokon már megsemmisítette a határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Kormányhivatalt, amely felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordult. A Kúria most hatályában fenntartotta a törvényszék döntését. 

Az alapproblémát az jelentette, hogy a korábbi jogszabályok egyes esetekben az egyedülálló általi örökbefogadást említették, holott ez alatt nem csak a ténylegesen egyedülálló, hanem a párkapcsolatban élve egyénileg örökbefogadó személyeket is értették, amelyet a Fővárosi Törvényszék és a Kúria ítélete most megerősített. Háttér Társaság évek óta küzdött a terminológia pontosításáért, és a jogszabályok, tájékoztatók és űrlapok ma már nem ‘egyedülálló’ hanem ‘egyedül’ örökbefogadóra utalnak, és ezzel elkerülhetők az ehhez hasonló jogértelmezési viták.

 

“Üdvözöljük a Kúria döntését. Sajnos azon ez nem változtat, hogy ügyfelünk majdnem három éve kezdte meg az örökbefogadási folyamatot, és alkalmasságának kérdése azóta is húzódik, pusztán azért, mert egy férfivel él együtt. Azóta a rendszer azonban csak tovább szigorodott sajnos az LMBTQI örökbefogadók hátrányára” – kommentálta az esetet a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa.

 

 

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux