A magyar Arábiai Lawrence - Az igazi angol beteg

Zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede 1895. augusztus 22.-én született Borostyánkőn (Bernstein), az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén.

Szülei: Almásy György (1864-1933) és Pittoni Ilona.

Foglalkozása: Afrika-kutató, felfedező, autóversenyző, sportrepülő, kettős ügynök.

Művei: Autóval Szudánban (1927); Az ismeretlen Szahara (1934; németül: 1939); Levegőben, homokon (1937); Suhanó szárnyak (1939); Rommel seregében Líbiában (1943).

A 20. század egyik legismertebb magyar sivatagkutatója, „A magyar Arábiai Lawrence”, akiről a világhíres, 9 Oscar-díjas Az angol beteg (1996) című film is szól, melyet Michael Ondaatje 1992-ben megjelent regénye alapján rendezett Anthony Minghella, azonban a filmből „csak a sivatag és a szél fedi a valóságot”. A tekintélyes Observer című angol lap 1996. augusztus 17-i számának már a címe is érdekes: Az igazi Angol beteg, gróf Almásy László imádta Afrikát, a cigarettát, a lőfegyvert és a fiúkat. A nácikkal együtt működő Almásy ugyanis nem rajongott a nőkért, a férjes asszonyokat sem veszélyeztette, mert inkább a férfiakat kedvelte. Minderről nem régiben a BBC volt külpolitikai tudósítója, John Bierman új könyvében (The Secret Life of Laszlo Almasy) beszámolt, aki levéltárakban és a borostyánkői kastélyban megtalálta fennmaradt levelezésének egy részét. Kurt Mayer osztrák filmes pedig az 1929-es afrikai expedíciójáról forgatott dokumentumfilmje (Gépkocsival Afrikán át) révén talált 80 szerelmes levelet. Minghella később úgy reagált, fogalma sem volt az említett forrásokról, így a felfedező homoszexualitásáról sem.

1895-ben született Borostyánkő várában (ma Bernstein, Ausztria) magyar köznemesi, de nem grófi család sarjaként, szülei második gyermekeként (a grófi címet Almásy csak külföldön használta). Apja, Almásy György Ázsia-kutató és ornitológus volt (1900 és 1906 között járt az Isszik-kul medencéjében, majd a Tien-san középső és déli vonulatainál), innen örökölhette felfedezési vágyát. Anyja olasz volt. Gyermekkorától kezdve szenvedélyesen érdeklődött a gépkocsi és a repülőgép iránt. Almásy László a magyar elemi iskolát Borostyánkõn végezte, de a szertelen gyerek már ekkor elcsórta apja autóját és azzal száguldozott. Tizenévesen épített egy vitorlázó repülőt, amellyel lezuhant. 1911 és 1914 között műszaki tanulmányokat folytatott London mellett, Eastbourne-ben, autó- és sportrepülő-versenyző volt (itteni életéről megmaradt egy rendőri büntető parancs gyorshajtásért).

Az első világháború kitörése már itthon érte és kadétként a Vas megyei 11-es huszárokhoz vonult be 19 évesen. Az orosz fronton első- és másodosztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Olaszország hadba lépése idején, 1916-ban felállították a közös osztrák–magyar hadsereg első légi alakulatait, és ezekhez repüléshez értő katonákat kerestek, így az a Monarchia birodalmi és királyi légerejében repülőtiszt lett. Almásy már Angliában részt vett hőlégballonos versenyeken és először 1911-ben a Rákosmezőn emelkedett fel repülőgépen. Még a rákosmezei tanulórepülő korában ismerkedett meg Asbóth Oszkárral, az első helikopter tervezőjével és Kármán Tódor repülő főhadnaggyal, aki később az USA-ban a hőlégsugaras repülés alapjait vetette meg. Feltehetően ajánlásukra került Almásy a légierőhöz. Ez a németet, angolt, franciát, oroszt és több arab nyelvjárást beszélő magyar nem rendelkezett felsőfokú oktatási intézet diplomájával, csupán egy angliai érettségi bizonyítvánnyal. Sokan mégis doktornak titulálták. Bécsi katonai levéltári anyagok szerint műszaki-technikai főiskolai végzettséggel és automobil-mérnöki képzettséggel rendelkezett. Tekintve, hogy a frontkatonák nem szokták okleveleiket maguknál tartani, ezek a bejegyzések szóbeli nyilatkozat alapján kerültek rögzítésre, s Almásy-nak kellett egy kegyes hazugságért a szomszédba mennie.

Egy légi harcban életre szóló tanulságot szerzett. Az Alpesekben 1500 m magasban – az Etsch völgyében repülve – az olasz vonalak mögött találkozott egy olasz géppel. A kialakult légi harcban Almásy géppuskája befagyott és az olasz eltalálta Almásy gépének egyik tartókábelét. Siklórepülésben tudott visszajutni bázisára. Nem tudta megérteni, hogy a mi konstruktőreink fegyverei befagynak, míg a déli olaszok képesek használható fegyvert alkotni. Ezért életében műszakilag mindig maga készítette elő járműveit. Az olasz fronton szerzett repülési, térképkészítési és katonai légi felderítési tapasztalatai élete későbbi nagy kalandjának részben alapjául szolgáltak. A háborús összeomlás után a tartalékos repülőtiszt – sok ezer állástalanná vált tiszttársához hasonlóan – gyökértelen maradt. A családi birtok Burgenlanddal Ausztriához került, és a birtokot, az elsőszülött jogán – bátyja örökölte.

Gróf zabolai Mikes János szombathelyi püspök magántitkára lett és vele együtt fogadta 1921. március 27-én, majd másodszor 1921. október 22-én az országba belépett utolsó Habsburg-uralkodót, IV. Károlyt. Almásy ezen alkalmakkor vezette a volt uralkodó rendelkezésére bocsátott személygépkocsit és jólesett neki, hogy a volt uralkodó gróf úrnak szólítja. Almásy 1921-től 1922 júniusáig ismét Eastbourne-ben tanult, majd hazatért Budapestre. 1921-ben belépett a Cserkészszövetségbe, amelynek tisztikarába választották. Rövidesen megjelent könyve a Suhanó szárnyak, amely sok fiatal érdeklődését felkeltette a repülés iránt. Ekkor került kapcsolatba a főcserkésszel, gr. Teleki Pál földrajztudóssal. Később is megmaradt a kapcsolata a cserkészettel, egyik fő szervezője volt az 1933. augusztusi 4. gödöllői cserkész világtalálkozónak (Jamboree).

Almásy ma Amerikában élő rokonai megerősítették, hogy Almásy a háború előtti Budapest ismert homoszexuális figurájának számított. Kvassay Sándor az Express című brit lapnak elárulta, hogy annak idején a család többi része „elborzadva” nézte unokafivére nem is nagyon titkolt hajlamait. „Megpróbálta elcsábítani öcsémet, Jenőt is, aki jóképű fiú volt, s akitől később bocsánatot kértem, hogy nem figyelmeztettem előre.”

A technikai érdeklődése vezette először Afrikába is. 1926-ban a grazi Steyr autógyár megbízásából (szombathelyi képviselőként) utazott Afrikába, egy személygépkocsi kipróbálása okán rendkívüli körülmények között, Kairó környékén, továbbá Szudánban (összesen több mint 2700 km-t tett meg). Először azért ment, hogy szudáni vadászaton vegyen részt Esterházy Antal herceggel, majd megbízásból tért vissza, hogy a gépkocsik menetképességeit bizonyítsa.

1929-ben szintén gépkocsival Kelet-Afrikából indulva szelte át a kontinenst, egészen Kairóig, a híres Darb el-Arbain ősi karavánúton („a negyven nap útja”). Útjai során bebarangolta Kenyát, Tanzániát, Ugandát, járt a szudáni Szud mocsárvidéken és a Kék-Nílus mentén. Mombassából eljutott Szudánon át Egyiptomba. Életének fordulópontja, a sivatagi szerelem kezdete volt ez a kalandos autóút. A ’30-as években több expedíciót is vezetett a Líbiai-sivatag ismeretlen területeinek felkutatására, így bekapcsolódott az elveszett kincses oázis, a három völgy alkotta, legendás Zarzura kutatásába. Közreműködött az egyiptomi sportrepülés létrejöttében is, mivel egy repülőiskolát is alapított Egyiptomban. 1931-ben azonban gróf Zichy Nándorral útban Egyiptom felé repülőgépével Szíriában viharba került és lezuhant. 1932-ben Almásy expedícióját a fiatal angol arisztokrata, Sir Robert Clayton East-Clayton és Kemal el Din herceg segítségével szervezte meg a sivatag belsejében rejlő hatalmas fennsík, a Glif Kebir („Nagy Fal”) területére. A gépkocsik mellett sportrepülőgépet is használtak felderítésre, s ennek a technikai újításnak köszönhetően sikerült a titokzatos völgyek közül kettő helyzetét meghatározni. A herceg és Sir Clayton váratlan halála miatt a völgyekbe azonban nem jutottak el.

A következő évben Almásy az utat megismételte Kádár László térképész geográfussal. A következő évben (1933) azonban valóságos versenyfutás kezdődött Almásy és az előző évi vállalkozás tagja, Patrick Clayton mérnök között. Almásy támogatója és társa, Sir Clayton tragikus hirtelenséggel elhunyt, ám felesége, Lady Dorothy Clayton férje emlékére expedíciót szervezett a sivatagba. Ám az özvegy nem Almásy, hanem annak versenytársa, Patrick oldalán jutott be a völgybe. Almásy anyagi nehézségek miatt később indult, és a két társaság talán szándékosan elkerülte egymást a sivatagban. Hősünk így nem találkozott a fiatal angol özveggyel, aki angliai visszatérése után röviddel, egy furcsa repülőbaleset miatt elhunyt. Előtte azonban felfedeztek két völgyet a háromból. A kedvezőtlen körülmények ellenére Almásy felfedezői pályájának csúcspontja volt az 1933-as expedíció. Sikerült ugyanis egy bennszülött útmutatása alapján a harmadik vádit, az akáciák völgyét (Wadi Talh) megtalálnia, így felfedezte a Zarzura-oázist.

Nem sokkal később az 1900 méter magas Uvainat-hegység Ain Dua forrása felett, a Gilf Kebir-fennsík lábánál lévő barlangok őskori (prehisztorikus) sziklafestményeit is megtalálta, köztük a híres „Úszók barlangjá”-nak (Wadi Sura) alkotásait, melyeket megmutatott Leo Frobeniusnak, az afrikai kultúra elismert kutatójának. Frobenius e barlangokat később saját felfedezéseként tárta a világ elé. Útitársai, H. W. G. J. Penderel, valamint Kádár László az expedíció által fölfedezett, a Gilf Kebir platójáról leszakadt látványos, 637 m magas tanúhegyet vezetőjük tiszteletére Almásy-hegynek (Dzsebel Almásy, Jabal Almásy) nevezték el. Az út geomorfológiai szempontból is rendkívül hasznos volt, mert az Almásy társaságában tartózkodó Kádár László, a magyar földrajztudomány kiemelkedő személyisége fontos megfigyeléseket és megállapításokat tett a sivatagi formák genetikájának tárgykörében.

1934-ben és 1935-ben háromszögeléssel feltérképezte a Szahara közepén található Nagy homoktenger nevű óriási sivatagot, ezzel újabb nagy fehér folt tűnt el Afrika térképéről. Később tudósított arról a vitatott tényről, hogy Núbiában, a Nílus egyik szigetén egy „magyar” nevű berber törzs él, amelynek tagjai állítólag II. Szulejmán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok, majd katonák leszármazottai. Egyiptomi baráti köréhez olyan fiatal nacionalista katonatisztek is tartoztak, mint Nasszer és Szadat (akkor századosok). Ezeket a világ évtizedekkel később úgy ismerte meg, mint Egyiptom elnökeit.

A háború előtt Almásy az angoloknak dolgozott Afrikában, térképészként. 1939-ben, a második világháború előestéjén azonban távoznia kellett a sivatagból. Hiába ajánlotta fel szolgálatait az angoloknak majd az olaszoknak, mint gyanús személynek vissza kellett térnie Budapestre. Az események szinte végzetszerűen sodorták a német hadsereghez.

Almásy László személyére – nem dokumentált információ szerint – az Abwehr (Canaris tengernagy vezette katonai hírszerzés, amely az OKW-nak, Oberkommando der Wehrmachtnak volt alárendelve) római rezidenturájának egyik tisztje, Franz Seubert őrnagy hívta fel a katonai vezetés figyelmét. Az OKW pedig azonnal intézkedett. Nem történt hosszas személyes tanulmányozás, ellenőrzés, személyes megismerkedés, kipróbálás stb., ahogyan ez világszerte mindegyik titkosszolgálatnál előírás és gyakorlat. Azonnal ment a hivatalos kikérés a magyar honvédség vezérkarához. Talán az is latba esett, hogy születési helye akkor már Németországhoz tartozott, és így az ottani hozzátartozói német állampolgárok lettek. 1941-ben, Ausztriában (mely akkor már az Anschluss miatt a Német Birodalom része volt) behívták katonának, és tartalékos tisztként, majd szárnysegédként 1941. február 8-tól szolgált Erwin Rommel marshall, a „sivatagi róka” mellett az ún. Afrika Korps-ban, ahol sivatagi felderítőként több sikeres titkos akciót hajtott végre.

1941 tavaszán Almásy egy Ritter nevű Abwehr őrnagy mellé lett beosztva a Rommel vezette Afrika-Korps törzsébe. Német egyenruhát viselt, rajta magyar kitüntetései. Ezért több konfliktusa volt új társaival, de kitüntetéseitől nem vált meg. Almásy általános feladata volt: térképkészítés, -javítás, -kiegészítés, földrajzi távolfelderítés az angol vonalak mögött, tanította a katonákat a sivatagi túlélés technikájára, kapcsolatot tartott a hadműveleti terület törzsi vezetőivel, felkutatta a sivatagi víznyerő helyeket és az angol üzemanyagbázisokat. Amikor gépkocsival hatolt be angol területre, elforgatta a karavánutak irányjelző tábláit.

Első komolyabb feladata az volt, hogy az egyiptomi angolellenes mozgalom vezetőjét, az elmozdított egyiptomi vezérkari fõnököt, El Maszri pasát hozza ki Egyiptomból és szállítsa Berlinbe. Egy német repülőgéppel Almásy László hatolt be mélyen az angolok által megszállt területre, a találkozón azonban Al Maszri nem jelent meg. Almásy épségben visszatért. Később derült ki, hogy Al Maszri pilótája angol vadászgépet pillantott meg, és ijedtében azonnal kényszerleszállást hajtott végre.

1942-ben két német kémet (a félig egyiptomi Johann Epplert és az ugandai Texas Oil Company-nél dolgozó Heinrich Sandstede-t) juttatott el Líbiából Egyiptomba a sivatagon keresztül, mélyen az ellenséges vonalak mögé, egészen a Nílusig hatolva (a tervet maga Canaris tengernagy hagyta jóvá). A Salaam-hadművelet egyike volt a háború legkalandosabb, titkos vállalkozásainak, melynek során 3370 km-t autóztak. Almásy két német ügynököt juttatott el Líbiából a sivatagon és a szövetséges vonalakon keresztül Egyiptomba. Almásy azonban - amint a korabeli fénykép bizonyítja - egyenruhát viselt és a katonai akció parancsnoka volt, ekkor még nem ügynök. Almásy kézzel rajzolt térképeinek segítségével tájékozódtak a homoktengerben. Az út majdnem tragédiába fordult, a Gilf Kebir környékén eltévedtek s elfogyott az üzemanyaguk is, de véletlenül találtak egy elhagyott brit teherautót benzinkészlettel. (az utazás körülményeiről onnan tudunk, hogy a két kémet később az angolok elfogták és kihallgatták). A nagy sivatagi kaland sikeres megvalósításáért Rommel őrnaggyá léptette elő a grófot. Ezután Almásyt a német katonai hírszerzés, az Abwehr szolgálatában Törökországba vezényelték, ahonnan a háború befejezése után a szövetségesek visszaküldték Magyarországra.

Az ugyancsak felbukkanó, rosszindulatú rágalmakkal ellentétben ő sem volt náci, ahogy a hadseregben szolgálók nagy része sem. John Bierman volt angol hírszerző szerint sem volt náci, „nézetei egy konzervatív királypártiéi voltak, aki becsülte a régi rendet”. Hitler rezsimjével azonban minden bizonnyal szimpatizált. Jean Howard, aki kódfejtő volt a háború idején, 1942-ben utasítást kapott, hogy nyomozzon Almásy után, mert a gróf német ügynököket vezetett át a Szaharán. „Biztos vagyok benne, hogy Almásy nem volt kém”– mondta Howard, aki most Almásy életrajzán dolgozik. Az Mi5 brit titkosszolgálat a következőképpen jellemezte aktájában Almásyt: „Sovány. Haja szőke, egyik oldalon elválasztva. Ovális fejű, magas homlokú. Vékony, hosszú orr. Megjelenés: csúnya de intelligens.” Egy másik irat élesebben fogalmaz: „Rosszul öltözött. Görnyedten jár. Nagyon csúnya. Ideges szemrángás jellemzi.”

Brit források szerint Almásy már a háború kezdete óta együttműködött Mussolini hadseregével, hiszen kézzel rajzolt térképeit szívesen bocsátotta az olasz katonai vezetés rendelkezésére. Szerintük 1940-ben már a német katonai hírszerzés munkáját segítette helyismeretével és személyes kapcsolataival. A britek értesülései szerint közvetlenül az Abwehr főparancsnokának küldte Berlinbe azt a javaslatot, hogy a németek egy általa személyesen ismert egyiptomi pasa közreműködésével szítsanak brit-ellenes felkelést Egyiptomban. A terv kudarcba fulladt, amikor a pasa eligazítás céljából Berlinbe utazott, és a repülőgépe a sivatag fölött lezuhant. Amikor egyértelművé vált, hogy Németország elveszíti a háborút, Almásy állítólag felajánlotta szolgálatait a brit hírszerzésnek is. A szövetségesek ennek ellenére fogságba ejtették és visszaküldték Magyarországra.

Akkoriban sok szóbeszéd terjedt a szerelmi viszonyról, mely állítólag a hadvezért a „gróf”-hoz kötötte. Almásy nagyon jelentős náci kitüntetést kapott Rommeltől – a Vaskereszt érdemrendet –, amit egy 1943-ban megjelent könyvben (Rommel seregével Líbiában) azzal viszonzott, hogy forrón dicsérte a legendán német tábornok állítólagos emberségét. Egy másik rokon, Kvassay Krisztina szerint Almásy „hihetetlenül feminin” volt. A brit titkosszolgálat folyamatosan megfigyelés alatt tartotta: Londonban él a brit titkosszolgálat egykori tisztje, aki 1942-ben az éteren keresztül követte Almásyt, majd évtizedek múltán szenvedélyes Almásy-kutatóként eredt a titokzatos személy nyomába. Jean Howard az angol titkosszolgálat egykori munkatársa, azt válaszolta a New York Times riporterének arra a kérdésére, hogy vajon melyik oldalon is állt az igazi Almásy: „Ha állt is valamelyik oldalon is egyáltalán, azt gondolom, igazából magyar volt.”

Almásy nagy szerelme egy Hans Entholt nevű katona, a Luftwaffe szépséges fiatal tisztje volt. Entholt 1941-ben még a szovjet hadszíntéren teljesített szolgálatot, s onnan írta Almásynak: „Vágyakozva szeretlek! Úgy tűnik, László, a mi életünknek is ez a mottója. A köztünk lévő szerelem nélkül belehalnék az undorba” – írta a keleti fronton való megpróbáltatásairól. „Csak azt remélem, nem kell továbbmennünk keletre, abba az elhagyatott pusztaságba, amely messzebbre húzódik, mint ameddig a szem ellát. Nem tudok jobb célt elképzelni az életemben, mint hogy melletted dolgozzam. Csak az jár az eszemben, vajon mikor lesz az? Vajon eljutunk oda valaha?” Az egyik levélben Hans a Führer csodálójaként utal Almásyra.

Hogy megmentse ifjú szerelmét a keleti front borzalmaitól, Almásy a kapcsolatai segítségével áthelyeztette a fiút Észak-Afrikába. Eljött az idejük, ám csak néhány hónapjuk maradt. Hans ugyanis életét vesztette Rommel seregeinek visszavonulása idején (1943 eleje), amikor felrobbant alatta egy taposóakna. A háború hirtelen valósággá vált Almásy számára: „Hét év rendkívüli intimitását mérgeztem meg a kétségeimmel, azzal a félelmemmel, hogy terhére leszek, és az anyagi függőségemmel. Azután kegyetlen csapást mért rám a sors: azóta minden banálisnak, üresnek és szomorúnak tűnik.”

Rommel az el-alameini csata előtt elbocsátotta Almásyt azzal, hogy „térjen haza, ez már nem a maga háborúja”, így visszatért Budapestre, s nem volt angol hadifogolyként összeégve Olaszországban. Ennek ellenére a németek által emelt el-alameini emlékművön a felderítők névsorában fel van tüntetve Almásy László neve, de fényképét valaki talán egy ott kóborló hazánkfia ellopta.

Hazatérése után Horthy kormányzó engedélyezte, hogy viselheti német kitüntetéseit. A HM sajtóosztálya kérésére megírta Rommel seregénél Líbiában c. könyvét. Ez később majdnem vesztét okozta. Ellenőrizhetetlen információk szerint, mint az Abwehr tisztje többször járt a háború alatt Törökországban, Görögországban és a Krímben. A magyar légierőhöz nem hívták be, német őrnagyi egyenruháját Magyarországon is megtartotta. Szerepet vállalt az üldözött zsidók mentésében: 1944 novemberében a mai Bartók Béla út 28. sz. alatti lakásában zsidókat bújtatott. A nyilasok nem mertek egy német őrnagyot zaklatni. Budapest ostroma után az NKVD letartóztatta, de mivel kiváló orosz nyelvtudásával tolmácsként jól hasznosította magát, 6 hét múlva elengedték. 1945. március – júniusban a magyar rendőrség háromszor tartóztatta le különböző rosszindulatú feljelentések alapján.

Almásy a háború után náci kollaboránsként Budapesten börtönbe került: tizenegy hónap alatt megkínozták. 1946. november 16-án nyilvános tárgyaláson tárgyalta először a népbíróság a háborús és népellenes bűncselekményekkel vádolt Almásy László ügyét. Előtte megszenvedte a szombathelyi AVO, majd a katonapolitikai osztály kínvallatását. Almásy mellett a terror légkörében senki, még befolyásos rokonai, barátai sem mertek tanúskodni. Egyetlen ember állt ki mellette. Germanus Gyula, a zsidó származású, mohamedán hitre tért, világhírű orientalista tudós. Germanus nem felejtette el, hogy az 1930-as évek elején a szaharai mentőosztagot Almásy vezette, amikor gépkocsija bedöglött a sivatagban és eltűntnek nyilvánították. Germanus tanúnak jelentkezett, de a népbíróság elutasította. Ekkor Germanus professzor felkereste egyik egykori diákját a Keleti Akadémiáról, Rákosi Mátyást. Rákosi utasította az ügyészt, hogy Germanus tanúként szerepeljen, és fellépése megtette a magáét. Ezt úgy értelmezték, hogy Rákosi ellenzi a büntetőpert. Germanus a védelem tanújaként lépett fel a második tárgyaláson 1946. november 23-án, és ekkor Almásyt a vádak alól felmentették. Mellesleg az ügyész bizonyítékként úgy vette igénybe a Rommel seregénél Líbiában c. könyvet, hogy azt nem is olvasta el. Almásyt mégis azzal vádolták, hogy náci kém volt.

1947-ben ismét szaglászott utána az ÁVO, s a brit hírszerzés és az egyiptomi királyi család segítségével az utolsó pillanatban sikerült megmenteni az életét. A Bécs – Graz – Trieszt – Róma útvonalon haladt, ahol régi ismerőse, Ónodi Dezső, Duke of Valderano herceg, Róma felszabadulása után az angol hírszerzés olaszországi rezidensének beosztottja felkarolta a szovjet ügynökök elől menekülő, fizikailag, lelkileg és anyagilag teljesen lerobbant Almásyt. Ellátták igazolványokkal és feljuttatták egy Kairóba tartó repülőre. Egyiptomban folytatni szerette volna korábbi kutatómunkáját. Több régi arab ismerőse felkarolta, támogatta. Megélhetését azzal biztosította, hogy repülők oktatását vállalta és szafarikat vezetett. Ily módon még Mozambikba is eljutott. Később luxusautók behozatalával foglalkozott. De kutatta Kambüszész perzsa király elveszett hadseregének titkát is. 1949-ben egy vitorlázó repülőgépnek Párizsból Kairóba való vontatásával harmadmagával távolsági világrekordot állított fel. Jelentős erőfeszítéseket tett a sivatagkutatással foglalkozó nemzetközi intézet felállításáért. Megkapta a Kairói Sivatagkutató Intézet igazgatói székét, melyet megromlott egészségi állapota miatt azonban nem tudott elfoglalni.

1951-ben autókat hozott Ausztriába, s a korábbi útjai során szerzett vérhas megtámadta a máját. Az elvégzett operáció sem segített rajta, s Salzburgban, a Wehre-klinikán hunyt el 55 évesen, sírja ma az emlékét ápolók jóvoltából a salzburgi köztemetőben ismét látható. Tipikus magyar sors. Mivel rokonai elhaltak és senki nem hosszabbította meg sírjának érvényességét 1974-ben rátemettek egy helyi személyt. Mivel ennek is lejárt a bérleti ideje 1994-ben Almásy László akkor még élő repülős barátai összeadtak annyi pénzt, hogy márvány sírkövet állítsanak neki.

Sírján az arab nyelvű felirat ezt jelenti: „A sivatagok atyja” (Abu Ramla), ahogyan egy tevehajcsár nevezte el a grófot, még a háború előtt. Szobra a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében áll, Érden. Az általa 1932-ben Kairó-Heliupolisz mellett alapított sportrepülőtér, mely vezetéknevéről vált ismertté, ma „Al Maza” néven nemzetközi légiforgalmi kikötő.