Ugrás a tartalomra
x

7 sztár, aki bátran felvállalta, hogy a saját neméhez is vonzódik

A hírességek sok tekintetben példaképek lehetnek a rajongóik számára, éppen ezért fontos, hogy kiálljanak olyan dolgok mellett is, amikről nem mindig könnyű beszélni. Ilyen a queerség is, ami a nemi kisebbségeket foglalja magában.

Manapság már szerte a világon számtalan helyen elfogadott, és több sztár is büszkén vállalja a szexuális orientációját. Persze egyáltalán nem biztos, hogy számukra könnyű volt meghozni a döntést, hogy coming outolnak, de ma már ők is biztosak abban, hogy jó választás volt őszintének lenniük, hiszen azóta is emberek milliói néznek fel rájuk.

1. Sam Smith

Az énekes-dalszerző hosszas találgatások után 2019. szeptemberében vallott először nyíltan arról Instagramján, hogy meleg. Elmesélte, hogy egész addigi életében küzdött magával is, de rá kellett döbbennie, hogy a legjobb, amit a saját maga érdekében tehet, hogy maximálisan elfogadja azt, amit érez a szexualitásával kapcsolatban.

2. Cara Delevigne

A brit szupermodell évek óta büszkén vállalja, hogy a orientációját tekintve rendkívül nyitott, és akár minden nap változhat az, hogy éppen egy nőhöz vagy egy férfihoz vonzódik. Őszintén mesélt arról, hogy sokáig tartott elfogadnia a gondolatot, hogy a nőkhöz is vonzódott, de rájött, hogy fontos az érzéseire hallgatnia.

3. Indya Moore

A modell nehéz utat járt be addig, amíg hivatalosan is bejelentette, hogy transznemű. A legnehezebb az volt számára, hogy édesanyja nem akarta elfogadni őt, és úgy gondolta, hogy terápiával ki kell űzni ezt a fejéből. Bár sok traumát átélt, de örül annak, hogy annak idején mert bátor lenni és kiállni azért, hogyan érez.

4. Ruby Rose

Az ausztrál modell és színésznő 2017-ben az USA Today-nek adott interjújában mesélt attól, hogy már fiatalon felismerte, hogy a nőkhöz vonzódik, viszont ekkor még nem ismerte a meleg vagy a leszbikus kifejezéseket, és nem is nagyon tudta, hogyan kellene beszélnie arról, milyen érzések vannak benne. Azonban úgy döntött, hogy szüleinek mindenképp tudnia kell arról, hogy ne arra számítsanak, hogy egyszer majd fiú barátot mutat be nekik, és inkább az őszinteséget választottal.

5. Frank Ocean

Az énekes-dalszerző Tumblr oldalán vallott arról őszintén, hogy biszexuális, és bízik benne, hogy a jövő generációjának már sokkal kevesebb előítélettel és negatív megnyilvánulással kell szembesülnie akkor, ha nyíltan vállalják önmagukat.

6. Neil Patrick Harris

Az Így jártam anyátokkal sztárja 2006-ban nyilatkozta azt, hogy elégedett, boldog, teljes életet élő ember, és örül, hogy egyúttal eloszlathat minden pletykát, és büszkén vállalja azt, hogy meleg. Ahhoz, hogy mindezt őszintén elmondta, hozzájárult az is, hogy úgy érezte, ha lesz párja, vele szemben is az a tisztességes, ha nem titokként kezeli a kapcsolatukat. Igaza is lett, párjával, David Burtkával már évek óta boldog házasságban élnek, és béranya segítségével két gyermekük is született.

7. Kristen Stewart

Kristen Stewartot nők milliói irigyelték az Alkonyat idején Robert Pattinsonnal való kapcsolatáért, ám évekkel később a színésznő bejelentette, hogy a nőkhöz is vonzódik. Nagy megkönnyebbülést jelentett számára, hogy ezt is megoszthatta rajongóival, akik ezek után is támogatták, ő pedig boldog volt, hogy nyíltan teret engedhet az érzéseinek.

www.glamour.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux