Ugrás a tartalomra
x

Kocsis Tibor: Nem fogok arra várni, hogy Magyarországon engedélyezzék az azonos neműek házasságát

Mert regisztrált élettársi kapcsolatot bármikor lehet kötni. Kocsis Tibor a minap a közösségi oldalán válaszolt a követői néhány kérdésére. A 24 óráig elérhető Instagram-sztorikban az énekes a magánéletére vonatkozó témákra is kitért.

Elmondta, hogy több mint öt éve, barátokon keresztül ismerte meg párját, Ferenci Lászlót, akivel decemberben ünneplik majd az ötödik évfordulójukat. Arra a kérdésre, hogy hol tervezik az esküvőt, ha engedélyeznék hazánkban az azonos neműek házasságát, Kocsis Tibor így felelt:

"Őszinte leszek, én nem fogok arra várni, hogy Magyarországon engedélyezzék az azonos neműek házasságát, mert regisztrált élettársi kapcsolatot bármikor köthetsz valakivel. Amint úgy hozza az élet, hogy erre meglesz az anyagi lehetőségünk, akkor óriási lagzit csapunk, ez biztos."

A kérdezz-felelek alatt a gyerekvállalás, illetve az örökbefogadás is szóba került.

"Mi igazából nem tervezünk gyereket, viszont én nagyon szeretném, hogy ha Magyarországon általános lehetne, hogy azonos nemű párok is örökbe fogadnak. Ez legyen az alap szerintem, mint minden normális országban. Ez a jog mindenkit megillet, aki apa vagy anya szeretne lenni, és erre alkalmas."

– fogalmazott az énekes.

 

24.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux