Pisztollyal akarták eldönteni, hogy meleg-e az író
Egy kritikus azzal vádolta Marcel Proustot, hogy egy férfival folytat szerelmi viszonyt. Maga a kritikus is meleg volt, az ügyre pedig párbaj tett pontot.
Ha a hazai politikai életből indulunk ki, a szexuális irányultság megkérdőjelezése még mindig komolyan befolyásolhatja egy ismert személy társadalmi elfogadottságát. Az viszont biztos, hogy a XIX. század végén súlyos dolognak számított, ha valakiről azt állították, hogy homoszexuális. Már csak azért is, mert akkor még a világ nagy részén – országonként és időszakonként változó szigorral betartatott – törvények is büntették az ilyen „eltévelyedést”.
Személyeskedő kritikus
Az tehát önmagában nem meglepő, hogy 1897-ben egy homoszexuálisnak titulált férfi párbajjal próbált elégtételt venni a rágalom terjesztőjén, az annál inkább, hogy ez a bizonyos férfiú Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában utóbb világhírűvé lett szerzője volt.
Az írót gyermekkorától fogva súlyos asztmarohamok gyötörték, és ugyan egy évet valahogy kihúzott a sereg kötelékében, majd egyetemi tanulmányokat is folytatott, gyenge egészségi állapota miatt valódi állást soha nem vállalt, életének utolsó éveit pedig gyakorlatilag hálószobájába zárkózva töltötte. És persze ott volt az a körülmény is, hogy Proust – bár ezt nyilvánosan soha nem vállalta – saját neméhez vonzódott.
Mi több, a párbaj másik résztvevője, Jean Lorrain újságíró, kritikus is meleg volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy Proust első könyvéről, a Gyönyörűségek és napok (Les Plaisirs et les jours) című kötetről írott kemény hangú kritikájában ne tegyen egyértelmű utalást arra: az író viszonyt folytat a kötet illusztrációit készítő Madeleine Lemaire fiával, Luciennel.
Két lövés lemosta a foltot
Becsületének tisztázására Proust tehát kihívta párbajra Lorraint. Talán azért, mert Luciennel nem volt viszonya, talán még ekkor sem tudta saját érzéseit elfogadni, esetleg a hatóságoktól vagy a zsarolóktól tartva. Egyesek szerint leginkább azért, mert mindennél fontosabb volt számára barátai és általában az emberek véleménye, ezért igazságtartalmától függetlenül reagálnia kellett a sértésre. Ha az utóbbi volt a szándéka, részben biztosan sikerrel járt, hiszen barátait lenyűgözte, hogy a beteges, ideges Proust milyen nyugalommal készülődött a párbajra.
Állítólag csak azon aggódott, nehogy délelőtt kerüljön sor az összecsapásra, mivel szeretett délig aludni.
Végül aztán 125 éve, 1897. február 5-én zajlott le a párbaj, a Párizs melletti Meudon-erdőnél. 25 lépésre álltak fel egymástól, elsőként Proust tüzelt, de célt tévesztett. Miután Lorrain lövése sem talált, a felek és a segédek úgy döntöttek, a becsületen esett foltot ezzel lemosottnak tekintik.
A két párbajozó ettől még nem békült meg egymással, Proust 1913-tól megjelent főművében is megörökítette Lorrain egyes vonásait a különösen ellenszenves, szexuális tévelygéseiről nevezetes Charlus báró alakjában.
