Ugrás a tartalomra
x

Cara Delevingne elárulta, milyen érzés volt queerként felnőni

Mássága miatt komoly mentális problémákkal kellett szembenéznie a modellnek.

Nem arról ismerhettük meg Cara Delevingne-t, hogy elzárkózna a nehéz témáktól, hiszen gyakran a nyilvánosság előtt is kiáll olyan fontos ügyek mellett, mint a feminizmus. Egy nemrégiben adott interjújában azonban elárulta, hogy személyes küzdelmek árán jutott el odáig, hogy nyíltan vállalja a véleményét és önmagát.

A The Sunday Times kérdésére Cara elmondta, hogy rendkívül magányosnak érezte magát fiatalon, és sokáig kereste a helyét a világban. Két idősebb nővérére, Chloéra és Poppyra úgy tekintett, mint annak a nőnek a megtestesítőire, aki mindig is lenni akart.  

„Queer gyerekként felnőni elszigetelő érzés volt, néha nagyon nehezen találtam a helyemet. A nővéreim mindent megtettek, hogy ott legyenek mellettem, de ezt nekem magamnak kellett átélnem ahhoz, hogy igazán megtudjam, ki vagyok. Hamar rájöttem, hogy nem lehetek ugyanolyan – mindannyiunknak más az útja –, de ők megmutatták nekem a legalapvetőbb dolgokat, amiket meg kellett tanulnom az életben” – magyarázta Cara.

Ma már teljesen összhangban van a szexualitásával, ám saját bevallása szerint rögös út vezetett idáig, és ez egy olyan út, amelyen egész hátralévő életében járni fog. Tavaly márciusban Gwyneth Paltrow vendégeként a Goop podcastban Cara elárulta, úgy nőtt fel, hogy undorodott a szexuális orientációjától, ami annak köszönhető, hogy egy régimódi háztartásban nőtt fel.

Visszatekintve belátja, hogy akkoriban meglehetősen homofób volt, nem ismert senkit, aki queerként azonosította volna magát, emiatt csak még inkább magányosnak érezte magát. Később azonban megtanulta elfogadni minden részét önmagának, és ma már erős hangja van a pride mozgalomnak.

„A masszív depressziót és az öngyilkos pillanataimat ezzel hozom összefüggésbe, mert annyira szégyelltem, hogy valaha is az voltam. De valójában ez volt az a részem, amit annyira szeretek és elfogadok” – mondta a beszélgetés során a magát pánszexuálisnak valló Cara.

 

elle.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux