Könyvajánló: Jean Boisson - A rózsaszín háromszög:A homoszexuálisok deportálása 1933–1945
182 oldal Európa Kiadó 1991
Eredeti cím: Le triange rose Fordító: Tótfalusi Ágnes
"Még ma is vannak olyan emberek, akik a múlt század kivénhedt teóriáira utalva “beteges hajlamúnak” bélyegzik a homoszexuálisokat, mint Elchinger úr őfőtisztelendősége, Strasbourg érseke tette 1982-ben. Ez a sommás ítélet joggal kelt felháborodott ellenérzést mindazokban, akik azt remélték, hogy “ez a nyelvezet és felfogás már mindenestül a múlté”. És osztanunk kell a náci pokol egyik túlélőjének indulatát, aki arra emlékeztette Elchinger urat, hogy épp ez a “beteges” minősítés volt az a porszem, ami kőgörgeteget indítva a homoszexuálisok tengernyi szenvedéséhez vezetett. „Elhatároztam – írta a prelátusnak –, hogy azok mellett emelem fel a szavam, akik úgy érzik, 1982. április 8-i beszédében őket támadta. A nácizmus áldozataként mély meggyőződéssel kijelentem, hogy az ilyen beszédek bátorították és igazolták több millió »beteges hajlamú« ember politikai, vallási, faji vagy szexuális alapon való deportálását. Nem vagyok beteges, nem támadott meg semmiféle kór. Nem vágyom vissza abba a kórházba, ahol a homoszexualitásomat gyógyítgatták, nem messze az ön szép városától, Elzász fővárosától. 1941-ben vittek oda, csak tizennyolc éves voltam. Letartóztattak, meggyötörtek, megvertek és internáltak a védekezés lehetősége nélkül: nem volt sem jogi eljárás, sem ítélet… Túl fáradt vagyok már ahhoz, hogy elmeséljem önnek mindazt a lelki és testi kínt, azt a leírhatatlan és elmondhatatlan szenvedést, amit átéltem. Azóta az önkényes letartóztatás óta életemet szörnyű fájdalom tölti ki, és a családom is osztozik ebben a fájdalomban. Az ön 1982. április 8-i beszéde seregnyi kegyetlen emléket ébresztett bennem, ezért határoztam el, hogy ötvenkilenc év után kilépek a névtelenségből. Eddig a napig nem ismertem a vegytiszta gyűlöletet. Ez a még mindig létező homofőbia mély zűrzavarba taszít engem. Remegek, ha az eltűnt homoszexuálisokra gondolok, és azokra, akiket szerte a világon még mindig kínoznak és pusztítanak annyi más kisebbséggel egyetemben.”
Értük ki fog szólni?"
Minden év január 27-e a holokauszt emléknapja. A homoszexuális emberek is áldozatául estek a népirtásnak. Alighanem kevesen tudják, hogy a náci lágerekben a rózsaszín háromszög a homoszexuálisok megkülönböztető jele volt – ahogy a köztörvényeseké a zöld, a kommunistáké a piros, a zsidóké a sárga és a cigányoké a barna. A lágerirodalom azonban furcsamód alig-alig tesz említést róluk, mintha senki sem akarna tudomást venni a rószaszín háromszögesekről. Pedig nem lehetett nem észrevenni őket, hiszen a jelzés a többinél lényegesen nagyobb volt, hogy már mindenki messziről láthassa, kivel is van dolga.
És még csak nem is elenyésző kisebbségről volt szó: Jean Boisson francia történész becslése szerint akár másfél millióan is lehettek. A náci doktrína szerint az volt a bűnük, hogy kivonják magukat az árja faj szaporításának sürgető feladata alól. Eleinte csak „átnevelni” akarták őket: nyilvánosházakban dolgoztatták őket, hátha attól jobb belátásra térnek, különböző hormonoperációkkal kísérleteztek, s csak mikor végérvényesen kiderült, hogy ezzel a módszerrel semmire sem mennek, döntöttek kiirtásukról.
Nem a történész tehet róla, hogy kevés az adat.
Az a néhány homoszexuális, aki túlélte a tábort, jobbnak látja, ha hallgat. Mások szégyellik a nemkívánatos sorsközösséget. Megint mások pedig talán úgy vélik, hogy a homoszexuálisok deportálása „partikuláris” kérdés a nácizmus történetében. De hogyan lenne partikuláris kérdés az, hogy Európa közepén a XX. században kiirtanak több százezer embert, csak mert más nemi normák szerint élnek? S miért hallgat erről minden történész, író és túlélő?
A könyv elérhetőségei: sajnos csak előjegyzés után,antikvárium példányok kaphatók.
