60 éve nem büntetendő a felnőttek közötti homoszexualitás Magyarországon
Ma hatvan éve, 1961. december 15-én fogadta el az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényt, amely a megszüntette a férfiak közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat büntethetőségét. Bár a beleegyezési korhatár területén a diszkriminatív szabályozás 2002-ig hatályban maradt, ezzel a lépéssel Magyarország akkoriban a világ élvonalába került.
A világ első állama, ahol megszüntették a homoszexualitás korábbi büntetőjogi üldözését Franciaország volt: a francia forradalom után 1791-ben elfogadott büntető törvénykönyv már nem büntette az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat. Bár néhány ország követte a francia példát (Belgium 1795, Hollandia 1811), a nyugati világ legnagyobb részében csak a 20. század hozta el a büntetőjogi üldözés megszüntetését, vagyis a „dekriminalizációt”. Angliában és Walesben 1967-ben, az NSZK-ban 1969-ben, a környező országok közül Romániában csak 1996-ban, az Egyesült Államok valamennyi államában pedig csak 2003-ben szűnt meg homoszexualitás büntetőjogi üldözése.
Az első kodifikált törvénykönyv Mária Terézia uralkodásához fűződik, az ezt megelőző időszakban jogi tankönyvekben, jogtudósok műveiben említik az azonos neműek egymás közötti szexuális érintkezését – mint szodómiát. Mária Terézia törvénykönyve, a Constitutio Criminalis Theresiana bár a felvilágosodás jegyében született, mégsem tekinthető a leghaladóbb jogi műnek. Az 1768-ban született és 1770-ben hatályba lépett törvénykönyv – amely a szodómiát halálbüntetéssel sújtotta – csak az osztrák tartományokban lépett hatályba, Magyarországon nem, ám a magyar bíróságok egyes passzusait mégis alkalmazták. A legendás császárnő fiának és uralkodásban is utódjának, II. Józsefnek az 1787-ben született büntetőkódexét, a Sanctio Criminalis Josephina-t már modern jogszabálynak tekintik a jogtudósok. Ez a Magyarországon is hatályos törvénykönyv eltörölte a polgári személyekre alkalmazható halálbüntetést. Ennek következtében a szodómiáért sem járt halál. Mindössze 3 évig élt e jogszabály, mert mint tudjuk: II. József halála előtt a rendeleteinek java részét visszavonta.
A felnőtt azonos nemű férfiak egymás közötti érintkezését 1878-ban az első modern magyar polgári büntetőtörvénykönyv a Csemegi-kódex emelte be a büntetendő cselekedetek kategóriájába. Bár ekkor már 10 éve ismerhették a Kertbeny leírta homoszexuális kifejezést, a Csemegi-kódex 241. §-a „férfiak között véghezvitt fajtalanság”-ként nevezi meg e cselekedetet és az állattal való fajtalansággal együtt „természet elleni fajtalanság”-ot vétségnek – és nem bűntettnek! – tartja. A vétséget elkövetőt a törvény egy évi fogházbüntetéssel sújthatta. A 242. § szerint pedig 5 év börtönbüntetést kaphatott az a férfi, aki erőszakkal vett rá egy másik urat a fajtalanságra. A jogszabály a leszbikus kapcsolatokra egyáltalán nem utal.
1961-ben, nem sokkal az 1956-os forradalom leverése után, a megtorlás időszakában, a melegeket illetően viszonylag haladó jogszabály született. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvét jelző 1961. évi V. törvény 278. és 279. paragrafusának lényege, hogy nem bünteti tovább a felnőtt férfiak beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatát. A cselekmény, azaz a fajtalanság csak akkor bűntett, ha azt erőszakkal, fenyegetéssel stb. kényszerítették ki, illetve kiskorúval (ekkor 20 év alatti), netán másokat megbotránkoztató módon történt.
Nezvál Ferenc akkori igazságügy miniszter, a törvényjavaslat beterjesztője indoklásában kifejtette, hogy a homoszekszualitás (sic!) bűncselekménnyé nyilvánítása azért helytelen, mert az biológiai jelenség. „Született nemi elferdülés” illetve a felnőttkor előtt átélt „szekszuális benyomás” hatására alakul ki, „általában gyenge idegrendszerűeknél”. E jelenségtől a leggondosabb terápia ellenére sem lehet egykönnyen megszabadulni. A büntetés ellen szól az is, hogy a homoszexuálisok jobban zsarolhatók lennének egy ilyen szankció esetén.
Az indoklás kiemeli, hogy a „homoszekszualitás” büntetése korlátozódik – többek között – az erőszakkal, fenyegetéssel, kiszolgáltatott helyzettel visszaélők esetére, hiszen e cselekmények a heteroszexuális viszonyokban sem elfogadottak. Az üzletszerű kéjelgés büntetésekor sem a homoszexualitás, hanem a prostitúció szankcionálandó. S ugyanez áll a 20 évesnél fiatalabbak sérelmére elkövetett vagy megbotránkoztató módon végrehajtott homoerotikus cselekményekre.
Az ifjúság – ez esetben a 14 és 20 év közöttiek, hiszen 14 éves kor alatti gyermek esetén már megrontásról van szó – védelmét a miniszter azzal indokolta, hogy „e korban a nemi ösztön a perverz élmények következtében könnyen fixálódhatik ferde irányba.” Mivel a homoszexuálisokat – Nezvál indoklása szerint – a fiatal korosztály érdekli elsősorban, ez „nagymérvű veszély”t jelent.
A megbotránkozás esete pedig azt jelenti, hogy a cselekménynél jelen kell lennie egy harmadik személynek is, akit undorral, haraggal, de legalább méltatlankodással tölt el a látvány. Hiszen, mint ahogyan az igazságügy miniszter fogalmaz indoklásában „a homoszekszuális fajtalanság a legkülönbözőbb perverzitásokat átfogja.”
A jogszabály további érdekessége, hogy már nem kizárólag a férfiakról feltételezi, hogy elkövethetik a bűntettet, a normaszöveg „azonos nemű személyek között véghez vitt fajtalanság”-ot említ. A miniszteri indoklás szerint a nők ugyanazon elbírálás alá kell, hogy essenek, mint a férfiak, hiszen a társadalmi veszélyesség azonos és a „nemi érdeklődés abnormális irányba fejlődésének (…) veszélye” nők között is „fennforog”.
A BTK következő jelentős módosításakor 1978-ban a beleegyezési korhatárt leszállították 20 évről a 18. életévre. Az 1978. évi IV. törvény hírhedett 199-es paragrafusa egy felnőttnek egy 18 évnél fiatalabb azonos nemű személlyel történt „fajtalanságát” rendelte büntetni, a következő paragrafusba pedig az erőszakkal, fenyegetéssel stb. kikényszerített fajtalankodás bűntette került.
A rendszerváltozást követően a magyarországi LMBT-szervezetek több ízben követelték a beleegyezési korhatár egységesítését a hetero- és homoszexuális kapcsolatok tekintetében. Számos beadvány született e tárgyban, míg végül európai uniós, illetve Európa Tanácsi bírálatok után, valamint a Magyar Alkotmánybíróság határozatát követően, 2002. szeptember 3-án az Alkotmánybíróság megsemmisítette a BTK 199. paragrafusát, és ezáltal a beleegyezési korhatár az azonos és különnemű párok esetén egyformán a 14 éves életkor lett.
A büntetőjogi üldözés megszüntetése ugyanakkor a leszbikus, meleg és biszexuális emberek jogegyenlősége megteremtése területén csak az első lépés. Az alapvető emberi jogokból, mint a magán- és családi élet védelme és a hátrányos megkülönböztetést tilalma ugyanis következik az azonos neműek közötti párkapcsolatok és gyermekvállalás elismerése, valamint a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának az élet minden területén érvényt szerző jogi szabályozás. E folyamatban Magyarországon fontos lépés volt az azonos nemű személyek közötti élettársi kapcsolatok elismerése 1996-ban, az egyenlő bánásmódról szóló törvény elfogadása 2003-ban, a homofób és transzfób gyűlölet által motivált erőszakos támadások büntethetőségének megteremtése 2008-ban, és a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményének bevezetése 2009-ben. Továbbra is súlyos diszkriminációt jelent ugyanakkor az azonos nemű párok kizárása a házasság intézményéből, illetve a gyermeket nevelő azonos nemű párokat sújtó hátrányos megkülönböztetés.
Nem feledkezhetünk azonban meg arról sem, hogy a világ 76 államában még ma is büntetik a homoszexualitást, ötben halálbüntetéssel. A nemzetközi közösség részeként Magyarországnak is feladata, hogy az emberi jogok ezen súlyos megsértése kapcsán szót emeljen, és síkra szálljon a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek hátrányos megkülönböztetése ellen.
