A HOMOSZEXUALITÁS ÉS A ZSIDÓSÁG HOSSZÚ KAPCSOLATÁNAK TÖRTÉNETE
Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a zsidók számára az azonos neműekkel folytatott szexuális kapcsolat mindig is tiltott volt, történelmi bizonyítékok igazolják, hogy ez igen messze van a valóságtól. Zsidó férfiak és nők mindig is háltak együtt saját nemükkel a történelem folyamán, a homoszexualitás kifejezés kitalálása előtt ás után egyaránt.
1993-ban igen nagy felhördülést keltett az izraeli parlamentben, a Kneszetben Jáel Dáján képviselő, amikor a melegek a hadseregen belüli diszkriminációjáról szóló vitában kijelentette, hogy Dávid király is meleg volt. A kijelentés még a Rabin-kormány stabilitását is erősen megingatta, annak ellenére, hogy Dáján nem az első volt, aki felvetette, hogy Dávid és Jonatán kapcsolata nem csak plátói volt.
Sámuel könyvének két részlete ugyanis, amely Dávid és Jonatán egymás iránt érzett szeretetét írja le, sokakat pont ugyanarra a következtetésre engedett jutni, mint Dáján képviselőt. Az egyikben a szerző arra enged következtetni, hogy ez bizony szerelem volt az első látásra: „a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette őt, mint a saját lelkét” (Sámuel 1. 18. fejezet). A másik pedig talán még jobban azt sugallja, hogy Dávid és Jonatán szeretete bizony átlépte a plátói határokat: „Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél” (Sámuel 2. 1. fejezet).
A hagyományőrző zsidóság teljes mértékben elutasítja ezeket a megállapításokat, a rabbik szerint ugyanis nem létezik, hogy Dávid király meleg lett volna, hiszen a Tóra kimondottan tiltja az azonos neműek kapcsolatát. Ez az állítás azonban igencsak ellentmondásos, a szentírás mai kutatói szerint azok a tilalmak, amelyek a Tórában olvashatók, a legkorábban is több száz évvel az események után íródhattak, a babilóniai száműzetés vagy a második szentély kezdetének idején. Ráadásul a Bibliában találhatók olyan részek is, amelyek szerint a homoszexualitás az első szentély idején nemcsak, hogy megengedett volt, de egyenesen a vallási szertartások bevett részének számított.
Példának itt van rögtön Izrael királyságának leírása Jerobeám idejéből, tehát közvetlenül a Salamon, Dávid fia utáni korszakból: „És valának férfi paráznák is az országban, és cselekedének a pogányok minden útálatos vétkei szerint, a kiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai előtt” (Királyok 1. 14. fejezet) A „férfi paráznák” a szentírás kutatói szerint egyértelmű utalás a szentélyben tartózkodó férfi prostituáltakra, akik vagy női ruhában vagy herélten űzték mesterségüket. Ebben a furcsának tűnő rituáléban azonban nincs semmi meglepő, hiszen az első szentély idejében ez teljesen szokásos volt az egész ókori Közel-Keleten, a kánaániták körében csakúgy, mint a mezopotámiai kultúrákban. A kérdés csak az, hogy mindennek mikor vetettek véget?
Erre a kérdésre a Királyok könyve szolgáltatja a választ. Jósiás korában, az első szentély késői időszakában, a király igen komoly vallási reformokat hajtott végre, miután Hilkia főpap megtalálta a szentélyben a Tórát. A reformokról többek között ez olvasható a Bibliában: „És lerontá a férfi paráznák házait, a melyek az Úr házában voltak” (Királyok 2. 23. fejezet). Tehát addig a szentély egy bordélyház volt, benne férfi prostituáltakkal. A kutatók szerint az a könyv, amit Hilkia találhatott, Mózes ötödik könyvének egy korai verziója lehetett, mivel éppen ebben a könyvben található a prostitúcióra vonatkozó tilalom: „Ne legyen felavatott paráznanő Izráel leányai közűl; se felavatott paráznaférfi ne legyen Izráel fiai közül. Ne vidd be a paráznanő bérét és az eb-bért az Úrnak, a te Istenednek házába akárminémű fogadás fejében; mert mind a kettőt útálja az Úr, a te Istened.” (Mózes 5. 23. fejezet)
Ha viszont egészen Jósiás koráig voltak férfi prostituáltak a szentélyben, abból arra lehet következtetni, hogy a homoszexuális viszonyok teljesen normálisak voltak az első szentély korszakában, így aztán Dávid és Jonatán kapcsolata is lehetett több egy közeli barátságnál.
A két férfi közötti szexuális kapcsolat tiltása csak két tórai bekezdésben található meg, mindkettő Mózes harmadik könyvének ugyanabból a fejezetéből való, amelyet a kutatók szerint a babilóniai száműzetés vagy a második szentély kezdetének idején írhattak: „És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok” (Mózes 3. 20. fejezet). Hogy miért született meg ez a tiltás, az nem ismert, de lehetséges, hogy egyfajta kiterjesztése a korábbi, prostitúciót tiltó rendelkezésnek Mózes ötödik könyvéből. De az is lehet, hogy ez egyfajta asszimiláció ellenes intézkedés, hiszen ebben a törvénygyűjteményben az „utálatosság” kifejezés több tiltásnál is megtalálható, mint például a nem kóser ételek fogyasztásánál vagy az idegen istenek imádatánál.
Akármi is volt a tiltás oka, attól a pillanattól kezdve, hogy belekerült Mózes harmadik könyvébe, a zsidó vallási törvények megtiltják, hogy egy férfi análisan közösüljön egy másik férfival. Ez persze nem jelenti azt, hogy a homoszexualitás megszűnt volna létezni a zsidóság körében, főleg, ha azt nézzük, hogy miután ez a tiltás megszületett, a zsidók a hellenizmus világában, majd pedig a Római Birodalomban találták magukat. Két olyan kultúrában, amelyek szentségként kezelték a felsőbb társadalmi osztályhoz tartozó férfiak és fiatal fiúk szexuális kapcsolatát.
Az már egy bonyolultabb kérdés, hogy mennyire voltak elnézőek a zsidóság szellemi vezetői a férfiak közötti szexuális kapcsolattal szemben. A Talmudban ugyan meg van írva, hogy a férfiak közötti anális szex súlyos bűn, amely napfogyatkozást és földrengést okoz, ugyanakkor a Talmud megkülönböztet kétféle „játszadozást gyerekekkel”, vagyis a hellén kultúrában megszokott fiatal fiúkkal történő szexuális kapcsolatot. Az egyik a „férfival hálás”, amelynek büntetése kövezés általi halál, a másik viszont az úgynevezett „szervek általi” kapcsolat, amely nem igényel behatolást, és amivel a rabbik is megengedőbbnek bizonyultak.
Daniel Boyarin, a zsidó vallást kutató amerikai történész 1995-ös tanulmányában több olyan írásos bizonyítékot is bemutat, amelyek – bár néhányuk eléggé spekulatív módon – arra engednek következtetni, hogy a Misna és a Talmud időszakában a zsidók nyíltan folytattak homoszexuális kapcsolatokat, bár a törvények egyértelműen tiltották azt. Kicsit meredek példa ugyan, de Boyarin szerint olyan híres rabbik, mint Johanán bar Nappaha és tanítványa, Simon ben Lakis közötti baráti viszony is homoszexuális kapcsolat lehetett a Misna Bava Mecija részében leírtak alapján. A szellemi vezetők ebben az időben engedélyezték, hogy két férfi együtt alhasson, annak ellenére, hogy Juda bar Iláj például aggodalmának adott hangot amiatt, hogy ez tiltott kapcsolatokhoz vezethet. Éppen ezért nem valószínű, hogy abban az időszakban a férfiak közötti kapcsolat elterjedt lett volna, legalábbis nem voltak nyíltan felvállaltak.
Az iszlám és a kereszténység elterjedésével a zsidók is más-más közegben találták magukat. Bár mindkét vallás átvette a férfiak közötti homoszexuális kapcsolatok szigorú tilalmát, azonban míg Európában a katolikus egyház kikényszerítette ennek betartását, addig az iszlám világban szemet hunytak felette, és a fiatal fiúkkal és rabszolgákkal folytatott homoszexuális kapcsolat a mindennapok része volt, éppen úgy, mint az ókori görögöknél és rómaiaknál. Így aztán a keresztény és az iszlám világban élő zsidó közösségek is másképpen viszonyultak a kérdéshez. A középkori és a kora újkori askenázi irodalomban például csak elvétve találunk említést zsidók közötti homoszexuális kapcsolatokról, az iszlám világ zsidó irodalma viszont tele van ilyen jellegű utalásokkal.
Olyan nagy szefárd költők, mint Salamon ibn Gavirol, Sámuel Hanágid és Júda Halévi is írtak homoerotikus szerelmes verseket. (Itt az eredeti cikk példának hozza Júda Halévi egy versének részletét, ennek műfordításától azonban kénytelenek vagyunk eltekinteni – a szerk.) Hogy mennyire elterjedt volt ez a szokás a középkorban, arról a spanyolországi zsidó hittudós Jószef Káro híres zsidó vallásjogi műve, a Sulchán Áruch is tanúskodik. Bár a 16. századi írás szerint abban az időben már megszűnt a régi bölcsek által jóváhagyott engedékenység a két férfi együtt hálásával kapcsolatban.
Salamon ibn Gavirol
Jaron Ben-Naeh izraeli történész 2001-es Férfiak együtt hálása az Ottomán Birodalom zsidó közösségeiben című tanulmányában számos példát hoz zsidó férfiak közötti szexuális kapcsolatra az Ottomán Birodalomban. Íme egy példa 1561-ből egy Szaloniki melletti városkából: „Jött David bar Niszim és elmondta, hogy a múlt nyáron egy faluban járt, ahol látott két férfit együtt hálni, és amikor észrevették, hogy meglátták őket, szétváltak és elmenekültek, még a nadrágjukat sem kötötték meg”.
A fenti példákból világosan látható, hogyan kísérte végig a homoszexualitás a zsidóságot a történelem folyamán. Érdekesség, hogy leszbikusok szinte egyáltalán nincsenek megemlítve egy talmudi tiltást leszámítva, ennek az oka, hogy a rabbik nem igazán foglalkoztak ezzel a jelenséggel. Pedig a leszbikus szó sokkal korábbi, mint maga a homoszexuális kifejezés, amely csak a 19. század második felében terjedt el, először a tudományos irodalomban, majd az egész világon.
akibic.hu
