Meleg szamurájok a régi Japánban

A későbbi középkorban, amikor a szamurájok voltak hatalmon, népszerűvé vált az úgynevezett shuudou("Ifjúsági út"). Ennek hátterében az állt, hogy a tapasztaltabb és felnőtt szamurájok nemi életet éltek tanítványaikkal. Úgy gondolták, hogy ez elősegítette a fiatalember tapasztaltabbá és férfiasabbá válását, és nagyban tükrözte mindkét partner erkölcsi képét is. 
A felnőtt megpróbált méltóságteljesebbnek látszani a fiatal szemében,aki viszont mentora példáját követte. Az azonos neműek szerelme szemben állt a nő iránti szeretettel, amelyről azt gondolták, hogy lágyítja a férfit. A harcosok közötti ilyen szoros kapcsolatok gyakran hosszú és erős barátsághoz vezettek, amely a becsület és odaadás elengedhetetlen kísérője volt a harcos fejében. 

Mijagava Issó: Szamuráj csók

                                                                
 Ha a fiú beleegyezett, akkor felnőtté válásáig szeretőkké is váltak. A kapcsolatot gyakran szerződésbe foglalták, amiben megfogadták, hogy míg tart, nem lesz másik (férfi) szeretőjük. Ezt a szokást sudónak hívták, ami a vakasúdó (若衆道,„fiatal fiúk útja”) kifejezésből származik. Az idősebb partner, a nendzsa harcművészetekre, harci etikettre és a szamuráj becsületkódexre oktatta a vakasút. Mivel a nendzsa jó példát akart mutatni tanoncának, ő maga is nemesebben viselkedett, így úgy tartották, hogy kölcsönösen jó hatással vannak egymásra. 
A pár szexuális kapcsolatának tradicionálisan vége szakadt, amikor a fiatalabb fél felnőtté vált, de ideális esetben egész életükben egymáshoz hűséges barátok, partnerek maradtak. A kapcsolat ideje alatt nem tiltották a nőkkel létesített szexuális kapcsolatot, és amikor a fiatalabb fiú felnőtté vált, mindketten kereshettek másik vakasú szeretőt.
A sudóban szigorúan meghatározták a szerepeket. A nendzsa volt az aktív, vágyakozó, míg vakasú a passzív, lojális fél. Felnőtt férfiak nem vehették fel a vakasú szerepet;csak a fiatal fiúk iránt érzett homoszexuális vágyat tartották helyénvalónak. Néha hasonló korú férfiak között is létesültek sudó kapcsolatok, de ezeket is szigorúan nendzsa és vakasú szerepekre osztották.    
A 16. században a hadat viselő államok hadseregének tábornokai gyakran tartottak maguk mellett vonzó fiatal férfiakat, szexuális kapcsolat céljából. Ez egy meglehetősen széleskörben elterjedt gyakorlat volt a hadurak között, ami egészen új alapokra helyezheti a korról készült televíziós drámák történeteit. Persze nem mindenki csatlakozott a sudó mozgalomhoz. Micumasza Ikeda, a Himedzsi vár ura a 17. század elején szigorúan anti-sudó politikát folytatott. Az viszont bizonyos, hogy a fogva tartottakkal, rabszolgákkal létrejött szexuális kapcsolatokat nem a romantika táplálta.

A háborúnak vége…

Mivel a hadviselő államok konfliktusai a végéhez közeledtek, kevesebb volt a harc, a csatatéren a homoszexuális kapcsolatok lassan megszűntek. Néhányan veterán azonban megszokta a férfikapcsolatokat (dansoku), így nem volt hajlandó elengedni eme szokását.

A danshoku szintén a férfi-férfi kapcsolatokra utal, ami ha az írásjegyeket nézzük, a férfi és a szín írásjegyéből áll.

A békeidőben azonban újabb változások következtek be a kapcsolatokban. Az eredeti úr-rabszolga viszony helyett a kölcsönös kapcsolatok lettek jellemzők. A szamurájuk például olyan esküt tehettek egymásnak, amely szinte a házassággal azonos jogokkal ruházta fel őket. Mindezek ellenére az ázsiai társadalmakban megszokott alá-fölé rendeltség az ilyen kapcsolatokban is megmaradt, sőt számított kinek magasabb a munkahelyi, vagy társadalmi rangja stb.

Az 1700-as évekre voltak, akik számára a szexpartner vagy a nemi identitás fontosabbá vált, mint a Sógun iránti hűség. Kialakultak szerelmi háromszögek, amik gyakran vezettek kettős emberöléshez, vérbosszúhoz, megölt szeretőkhöz. A dolog komoly társadalmi problémává nőtte ki magát, így néhány fejedelem intézkedéseket hozott, hogy a régiójukba lesújtsanak a sudóra. Az Edo kor végére a sudó fokozatosan megszűnt, a XIX. század végére pedig a szamurájok egyre kevesebben maradtak. Az utolsó szamurájt 1867-ben látták.