Először fordult elő, hogy egy aktív amerikaifutballista nyíltan felvállalta melegségét az NFL-ben
A Las Vegas Raiders amerikaifutballistája, Carl Nassib lett az első olyan aktív NFL-játékos, aki nyíltan felvállalta, hogy meleg.
A 28 éves Nassib az Instagramján posztolt videójában coming outolt. „Szeretném kihasználni a pillanatot és közölni, hogy meleg vagyok. Már egy ideje meg akartam tenni, és mostanra éreztem magam elég kényelmesen ahhoz, hogy kimondjam” – szerepel a nyilatkozatában.
Nassib azt mondta, elég zárkózott ember, nem a figyelemfelkeltés miatt közölte, hogy meleg, egyszerűen fontosnak érzi a láthatóságot.
„Remélem, hogy egy nap az ilyen videókra és az egész coming out folyamatra nem lesz szükség, de addig mindent megteszek azért, hogy egy olyan kultúrát ápoljak, ami elfogadó és együttérző” – mondta az NFL-játékos, aki arról is beszélt, hogy 100 ezer dollárt adományoz a Trevor Projectnek, az amerikai LMBTQ-fiatalok öngyilkosság-megelőzési szolgálatának.
Egy olyan alapvetően macsó kultúrára épülő sportágban, mint a futball vagy az ameriakifutball, nagyon kevesen vállalják fel nyíltan, hogy melegek, az NFL-ben eddig nem is volt erre példa. 2014-ben Michael Sam draftolása előtt coming outolt, és ugyan az előszezonban még játszott a St. Louis Ramsben, de a végleges játékoskeretbe nem került be.
Nassib a hatodik szezonját kezdheti meg a NFL-ben. A játékost 2016-ban draftolta a Cleveland Browns, majd két évet a Tampa Bay Buccaneersben játszott, mielőtt hároméves szerződést írt volna alá 2020 márciusában a Las Vegas Raidersszel.
Nassib coming outját nemcsak megosztotta hivatalos Twitter-oldalán az NFL, de egy közleményt is közzétettek, amiben azt írják, büszkék a játékosra, és emellett a logójukat is szivárványosra cserélték.