Az interszex gyerekek védelmében – gondolatok a normalizáló műtétekről
Bába Dorottya írása
Tudományos tény: interszexek léteznek. Sokan nem akarnak erről tudomást venni. Kevesen ugyan, de vannak olyan csecsemők és gyerekek, akiknek külső nemi szervei ilyen állapotról árulkodnak. Ennek elkendőzésére az 1920-as évektől műtétek útján szabják át genitáliáikat úgy, hogy a társadalmi sztenderdeknek megfeleljenek – azaz férfi vagy női kategóriába besorolhatóak legyenek. Nem most és nem így akartam ezzel a témával foglalkozni, de a múlt héten több olyan cikk, nyilatkozat is napvilágot látott, melynek hatására erkölcsi kötelességemnek éreztem megszólalni az általam képviselt közösség nevében.
Interszexualitásról akkor beszélünk, amikor az egyén nemiségét meghatározó fejlődési szintek diszharmóniája áll fenn egyazon személyben. Ezek a kromoszómák (1.), ivarszervek (2.), belső és külső nemi szervek, valamint másodlagos nemi jellegek (3.).
A vonatkozó cikkek a Háttér Társaságot támadják, amiért interszex gyerekeken, csecsemőkön végzett nemi és ivarszerveket érintő műtétekről gyűjtenek adatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől. E bírálatok szerzői azzal érvelnek, hogy szerintük a civil szervezet az adatigényléssel valójában csak saját ideológiáját akarja alátámasztani, melyhez eszközként felhasználja a gyerekeket, hogy aztán kampányt szervezzen az érintett szülők ellen. A bírálatok szerzői nem egyszerűen ellenvéleményt fogalmaznak meg, hanem demagógiával, információk szándékos félreértelmezésével uszítanak, tömegeket hergelve embertársaik ellen. Ráadásul a leírtakkal évtizedes (lassan évszázados) jogsértő gyakorlat mellett állnak ki. Ugyanis az interszex gyerekeken és csecsemőkön végzett normalizáló műtétek súlyos emberjogi és bioetikai kérdéseket vetnek fel.
Az interszex gyerekeken végzett műtétek fajtái
Mielőtt azokat kifejteném, ismertetném a műtétek fajtáit. Ezek részét képzik orvosi beavatkozások azon csoportjának, melyeket interszexuális embereken alkalmaznak, annak céljával, hogy az atipikus nemi szerveket férfi vagy női kategóriába egyértelműen besorolhatóvá tegyék, azzal az indokkal, hogy egészségügyi és az esetleges pszichés problémák megjelenésének kockázatát csökkentsék. Az adott interszex állapottól függ, hogy milyen beavatkozásokat végeznek el.
Az indikációk közt szerepelnek fizikai-egészségügyi okok:
potenciális termékenység megteremtése,
menstruációs folyadék kivezetése,
vizelet/ürüléktartalom elvezetésének megoldása,
fertőzések megelőzése,
valamint az ivarmirigyekben magas kockázattal kialakuló rák megelőzése.
Vannak továbbá pszichológiai indikációk:
a jövőbeni szexuális élet minőségének javítása,
a szülők szorongásának enyhítése,
az egyén biológiai nemének összhangba hozása későbbi „nevelési nemével”,
az atipikus nemi szervek pszichoszexuális fejlődésre való hatásának csökkentése.
A felsoroltakból az első kategóriában szereplő indokok (kiegészülve a jövőbeni szexuális életet lehetővé tevő eljárásokkal, utóbbi azonban gyerekkorban még nem aktuális) elégségesek a sebészi beavatkozásokra, melyek legtöbbször nem a nemi szervek megjelenését befolyásolják.
Problémát inkább a második kategóriába sorolt műtétek jelentenek, amik a genitáliák és belső nemi szervek megjelenésén, vagy meglétén módosítanak.
Ilyen beavatkozások a teljesség igénye nélkül:
klitorektómia (csikló teljes eltávolítása),
hiszterektómia (méh eltávolítása),
gonadektómia (ivarszervek eltávolítása),
falloszplasztika (pénisz mesterséges képzése),
pénisznagyobbítás,
vaginaplasztika, stb.
Utóbbiak sajnálatos módon rutinszerű eljárások;gyerekeken és csecsemőkön való alkalmazásuk nemcsak hogy etikátlan, de alapvető emberi méltóságukban sérti az érintetteket.
Kétes eredmények
Ugyanis az emberi méltóság (egyik) alapja a sérthetetlenség, melybe beletartozik a testi integritás. A biológiai nem sebészi úton történő kialakításakor cselekvőképtelen embereken utóbbi sérül, így az eljárás alapvető identitásuktól, méltóságuktól fosztja meg őket, létrehozva egy stigmát.
Amellett érvelni, hogy az eljárások által az adott személynek nem lesz testi diszmorfiája, állapota a pszichoszexuális fejlődésére nem lesz negatív hatással, önképe ép marad, teoretikusan és empirikusan is cáfolható.Ha egy emberbe azt sulykoljuk, hogy a teste hibás, sérült, selejtre való, amit műtétekkel alá is támasztunk, valóban egészséges lelkiállapota lesz, s nem fog elidegenedni a saját testétől? Nem fog kialakulni benne a komplexus, hogy ő egy félember? Dehogynem! Tapasztalataim szerint azok az interszex emberek, akiken gyerek- vagy csecsemőkorukban végeztek ilyen beavatkozásokat, még akkor is lelki problémáktól szenvednek a tabusítás, a kirekesztő környezet és a problémájuk szőnyeg alá söprése miatt, ha a nemi identitásuk összhangban van a sebészi úton kialakított nemi szerveikkel.
A nem konszenzuson alapuló normalizáló műtétek nemcsak pszichés problémákat okoznak, hanem termékké is silányítják az embert, ami így az eugenikáról, génsebészetről, a mesterséges megtermékenyítés bizonyos fajtáiról, abortuszról (rengeteg interszex magzaton végeznek szelektív abortuszt), általában az orvostudomány funkciójáról alkotott jelenlegi felfogást alapjaiban kérdőjelezi meg. Előbbi három eljárással kapcsolatban ugyanis a leggyakrabban elhangzó ellenérv a természet (és Isten) törvényeinek felülírása, az ember termékké silányítása, megfosztván őt mindazon tulajdonságaitól, melyek megkülönböztetik az állatoktól. Nem ugyanez történik interszex csecsemők és gyerekek nemi szerveinek átalakítása során? Nem túl drasztikus beavatkozás ez a természet munkájába? Nem játszanak ilyenkor istent a gyermekért felelős emberek?
A műtéteket végző orvosnak vajon mi a célja: hogy meggyógyítsa páciensét, vagy hogy társadalmilag elfogadhatóra szabja? Mi egyáltalán az egészség definíciója? A WHO meghatározását alapul lehet venni: az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiánya. Ez a kérdés átvezet az abortusz témakörébe, ugyanis az interszexeken végzett szelektív abortuszok fő mozgatórugója elsősorban a jelenség patologizálása, betegségként, devianciaként való azonosítása, amire elvileg megoldást jelenthetnek a normalizáló műtétek. Valahogy mégis sok szülő az abortusz mellett dönt ilyen helyzetben, mert a műtétek nem szüntetik meg az egyén interszexuális mivoltát, csak elfedik azt, magára hagyva az érintett szülőket és gyerekeiket problémájukkal, rátolva minden terhet a rendellenesség elszenvedőjére.
A testi integritás fontossága
A tapasztalat azt mutatja, hogy akik felnőtt korukban szembesülnek interszex mivoltukkal, és lehetőségük van dönteni a műtétekről, jóval kevesebb lelki sérüléssel jutnak el az elfogadásig.
Jómagam 20 évesen tudtam meg, hogy XY kromoszómákkal és herékkel születtem, nőies külsőm ellenére, és egyáltalán nem végeztek rajtam műtéteket, egyedül hormont szedek. Relatíve rövid idő, három keserves év kellett ahhoz, hogy megbékéljek az állapotommal, és – noha volt olyan időszak, amikor teljesen elidegenedtem a testemtől –, az, hogy bent hagyták ivarszerveimet, segített a gyász feldolgozásában. Ugyanis testemet meghagyták a maga teljességében, így volt módom megismerni, megszeretni azt, elfogadni olyannak amilyen.Ehhez sokat hozzátett orvosaim empátiája és türelme, valamint tájékozottsága, előremutató világlátása. Ma már nekem, a saját vonatkozásomban, a női test petefészekkel és XX kromoszómával együtt legalább olyan idegen, mint a férfi test pénisszel és prosztatával; ha kiderülne, hogy téves volt a diagnózis, és biológiailag teljesen nő vagyok, ugyanolyan lelki traumát okozna, mint anno az interszex diagnózis. Ha viszont annak idején megcsinálják a gonadektómiát, akkor meglehet, jelen pillanatban is a depresszió fázisában lennék.
Személyes példámon keresztül szeretném megmutatni, hogy a megfelelő orvosi hozzáállás – nem a régi szokásokhoz mindenáron való ragaszkodás -, a testi integritás megőrzése jelentősen hozzájárul a trauma feldolgozásához. Társadalmunk tabuként kezeli az interszexualitást. Meglétét módszeresen tagadják, nem vesznek róla tudomást, létezésünk kínos, aggasztó jelenség, mert az érintett embert egyik legalapvetőbb, közösségben, világban való helyzetétét meghatározó tulajdonságában nem tudják elhelyezni: a biológiai nemében. Annak ellenére sem, hogy az interszexek nagy többsége férfi vagy nő, akként él, identitása, önkifejezése annak felel meg. Ez abban az esetben is igaz lehet, ha adott egyén interszex mivoltát elfogadta, sőt, harmadik nemnek tartja. Szembenézni a jelenséggel nagy kihívást jelent, hiszen ellentmond a bináris nemfelfogásnak, melyen voltaképpen a civilizáció alapul. Az interszexeket övező társadalmi tabu okozta a normalizáló műtéteket, és húszas években megkezdett alkalmazásuk óta rendületlenül fenntartja azt.
Ilyen műtétek elvégzéséről orvosok, vagy a szülők döntenek, előbbieknek azonban jóval nagyobb felelőssége van a kérdésben, hiszen szaktudásuk és orvosi esküjük révén nekik kell megfelelő módon, részletesen tájékoztatni a szülőket a lehetséges lépésekről, empátiával, alázattal viszonyulva a témához. Sok esetben azonban elmarad a szükséges információk átadása, így a szülők a tájékozott beleegyezés hiányában döntenek az érintett gyerek neméről. Ennek oka lehet a régi, rossz szokások begyöpösödöttsége, a hazánkban fellelhető elavult szakirodalom, valamint az egészségügy túlterheltsége, minek következtében kevesebb ideje van egy orvosnak új, külföldi, modernebb szemléletű szakirodalmakat olvasni. Olyan szubjektív tényezők is közrejátszhatnak még a folyamatban, mint az orvos személyisége, felfogása, ami a szemléletét is negatívan befolyásolhatja.
E képletben a gyerek a szülő tulajdona, így érdekeit alárendelik a szülők jogainak, ám az orvos javaslata, a diagnózis esetleges eltitkolása, vagy a manipulatív kommunikáció, mely nincs tekintettel az érintettek érdekeire, még ezt is felülírhatja. Így a gyerek végső soron az orvostudományé, ahol lehet rajta kísérletezni, műtéteket gyakorolni.
A szülő helyzete azért nehéz ebben a helyzetben, mert nem tud objektíven gondolkodni a kérdésben, hiszen érzelmileg kötődik a potenciális műtét pácienséhez, így elképzelhető, hogy adott időpontban hozott döntését később megbánja. Sokszor ők maguk is sokkos állapotban vannak, mert a gyerekük normalitásába vetett hitük összedőlni látszik, ami az egész világképüket összetörheti. Nekik is végig kell menniük egy gyászfolyamaton, hogy megbékéljenek gyerekük állapotával, s elfogadják olyannak, amilyen. Ebben minden segítséget meg kell kapniuk, nemcsak saját, de a közvetlenül érintett sarj érdekében is.
A normalizáló műtétek ebben nem segítenek, sőt, ellenkező hatást érnek el. Ahelyett, hogy átsegítenék a gyász szakaszain (tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás) az érintett szülőt, megrekesztik az első szakaszban, s jóllehet valamikor még végigmehet a gyászfolyamaton, de ez jóval később, rengeteg lelki sérülés árán következik be. Emellett sajnos vannak a másságot kezelni képtelen szülők, akik minden egyéb alternatívától elzárkóznak, nem akarják tudomásul venni a problémát, ezáltal felelőtlenül döntenek. Biztosan ilyen emberekre bíznánk, hogy milyen neműként éljen a gyerek?
Egyáltalán, eldöntheti egy másik fél, hogy egy ember milyen neműként éljen, annak tudatában, hogy a beavatkozások eredménye visszafordíthatatlan?
Felmerülhet a kérdés, hogy ha egyszer megműtötték a gyereket, és nemi szervei alapján egyértelműen besorolható férfi/női kategóriába, nem oldódott-e meg a probléma?
A választ abban kell keresni, hogy az interszexualitás természetében teljesen más, mint azok a rendellenességek, amik például mozgásszervekkel kapcsolatosak, külsődlegesek, netán idegi eredetűek. Ha egy orvosi eljárással ezeket sikerül meggyógyítani, akkor valóban megszűnik a betegség, mert sikerült az azt kiváltó okot kiküszöbölni, vagy a tüneteket megszüntetni. A nemi szervek jelentősége azonban nem merül ki elsődleges (reprodukciós) funkciójukban, hanem identitásképző szereppel is bírnak. Az ember neme márpedig az identitás szerves része, attól elválaszthatatlan, s megmásíthatatlan. A biológiai nem pedig különösen fontos egy ember önmeghatározásában (ez általában igaz a transznemű emberekre is, hiszen nagyobb részük nemi megerősítő hormonkezeléseket, műtéteket vállal). Az sem mellékes, hogy egy csecsemőnek csak az van.
Minden interszex embernek, akinek sikerül elfogadnia önmagát, műtve, vagy műtetlenül, kialakul egy interszex identitása, amit egyfajta testtudatként lehet értelmezni. A gyerek és/vagy csecsemőkorban végzett normalizáló műtétek megfosztják identitásuk egy részétől az érintetteket, mások akarata által.
Jogi szempontok
Már csak a fent leírtak miatt is rendkívül károsak a jelen írásom apropójául szolgáló cikkekben megjelenő állítások, melyek szerint a szülő és orvos hatásköre, hogy eldöntsék, az érintett csecsemők, gyerekek milyen neműként éljenek. Amíg a gyerek fiatalkorú, valóban a szülők felelőssége, hogy egészségét érintő döntéseket hozzanak, csakhogy az interszexualitás nem pusztán egészségügyi természetű, hisz az egyén identitása is érintett, így már emberi jogi kérdésről van szó. Ezáltal a gyerek érdeke felülírja a szülők jogait is. Ez jelenleg Magyarországon törvénybe van foglalva, amiről hajlamosak elfeledkezni: az 1989-es ENSZ Egyezmény a gyerekek jogairól hazánkban az 1991. évi LXIV. törvényben lett ratifikálva. A teljesség igénye nélkül néhány cikkelyt és pontot bemásolok ide, hogy érzékeltessem, milyen módon sértik a törvényt a nem konszenzusos normalizáló műtétek.
8. cikk 1. Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy törvénysértő beavatkozás nélkül tiszteletben tartják a gyermeknek saját személyazonossága - ideértve állampolgársága, neve, családi kapcsolatai - megtartásához fűződő, a törvényben elismert jogát.
12. cikk 1. Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. – Egy csecsemőtől aligha várható el az ítélőképesség, így várni kell, míg kellően idős nem lesz ahhoz, hogy véleményt alkothasson. Már ha figyelembe veszik a gyerek akaratát…
24. cikk 3. Az Egyezményben részes államok megtesznek minden alkalmas, hatékony intézkedést annak érdekében, hogy megszüntessék a gyermekek egészségére káros hagyományos szokásokat. – A normalizáló műtétek ilyen káros szokásnak tekinthetők, mivel régi, elavult protokoll alapján végzik őket, hetvenes-nyolcvanas években írt szakirodalmak alapján, s az utóbbi években kiadott könyvek meg nagyjából ugyanazt tartalmazzák.
Ezek a műtétek a gyerekbántalmazás egyik formáját képzik – az ENSZ a kínzás egy formájának nyilvánította – és az emberiesség elleni bűnök kategóriájába is besorolhatók. Ennek bizonyítására bemásolom a vonatkozó törvényt:
Btk. 143.§ (1) Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként …
g) másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
h) politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt,bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
A nem konszenzusos, tájékozott beleegyezés hiányában elvégzett műtétek az adott személy nemiségét érintik, az azt meghatározó szerveit alakítják át visszafordíthatatlanul, nem ritkán csonkolva, ami az identitás részét képzi, így a súlyos testi sértés kategóriájába sorolhatók ezek az esetek. Mivel olyan szerveket érintenek a beavatkozások, melyeknek gyakorlati funkciójukon kívül nagymértékben meghatározzák az érintett önmagáról alkotott képét, identitását, így csonkolásuk komoly lelki problémákat okozhat, mely végzetes kimenetelű is lehet, ezáltal a g cikkely második része is vonatkozik a beavatkozásokra.
Egy interszex gyerek alapvető joga testi integritásának, identitásának tiszteletben tartása. Márpedig azok az orvosi beavatkozások, melyeket az identitást és önképet alapvetően meghatározó nemi szerveken végeznek beleegyezésüket adni képtelen gyerekeken, alapvető jogaiktól fosztják meg a pácienseket. Ezt a gyakorlatot szigorúan kellene büntetni, például praktizálástól való eltiltással.
Ehhez viszont törvényt kell alkotni az érintett gyerekek védelme érdekében, akár a beavatkozások nemiség elleni erőszakká nyilvánításával (mert a gyerekek és csecsemők jogai, érdekei mindenfajta ideológiát, normát felülírnak), akár a többségi társadalom meggyőződésének ellenében, melyet nem lehet politikai síkra terelni. A Háttér Társaság jelenleg kiszolgáltatott helyzetben lévők mindent felülíró jogainak érvényesítése érdekében kérte ki az adatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, mert ki kell vizsgálni az adott ügyeket, így cselekedetük jogos. A tény, hogy egy melegek jogait is védő szervezet foglalkozik ezekkel az ügyekkel, a magyar gyerekvédelem szégyene, mert helyettük végzik azt a vizsgálatot, ami az ő feladatuk lenne.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó, a problémát erősen elbagatellizáló gyerekorvosok cinizmusa nemcsak őket, hanem a teljes magyar egészségügyi rendszert minősíti, erkölcsileg és szakmailag egyaránt. Ráadásul ők pontosan tisztában lehetnek azzal, hogy mi folyik a gyereksebészeteken. Máskülönben miért hárítottak volna ennyire? Nyilvánvaló lehet számukra is, hogy nem fitymaszűkület– és húgycsőműtétek adatait fogják felhasználni a kutatáshoz.Felmerült bennem a kétely, hogy valóban a gyógyítás a céljuk, s nem az, hogy „szabványosítsák” azokat, akik valamiben eltérnek a többségtől? A következő idézet semminél sem illusztrálja jobban fenti állításomat: „mindegyik beavatkozás esetében a cél az egészséges, a normális állapot helyreállítása.” Vajon képesek lennének a szemébe nézni egy olyan embernek, aki a normalizáló műtétek miatt negyvenes éveiben szembesült azzal, hogy interszex, egész addigi életében hazugságban élve?
Meggyőződésem azonban, hogy minden változás a diskurzusnál kezdődik, így vitára invitálom az orvosokat, vitassuk meg a gyerekeken és csecsemőkön végzett normalizáló műtétek morális helyénvalóságát.
