Balanitis, azaz a makk gyulladása: ne féljen tőle, kezelje!
Eluralkodik a páni félelem és a kétségbeesés, és a legvadabb nemi betegségek jutnak egy férfi eszébe, ha észreveszi, hogy piros foltok jelennek meg a hímvesszője makkján vagy fitymáján. Pedig az esetek 99%-ában,egy teljesen banális, jóindulatú kórról van szó, aminek semmi köze nemi úton terjedő fertőzésekhez (és ezáltal a megcsaláshoz sem, amire ilyenkor szintén sokan asszociálnak).
Nem igazán jött még szembe velem az interneten magyar nyelvű, és szakmailag hiteles összefoglaló a témában, úgyhogy ennek véget is vetek: bemutatkoznak a balanitisek.
Figyelem, a posztban nem fogok képeket mutogatni a tünetekről, mert a létező összes hatóság megbüntet tiltott pornográfia miatt, de ezen az oldalon kedvére böngészhet közöttük.
Meleg + sötét + nedvesség = balanitis
Szögezzük le az alapokat: a balanitis makkgyulladást jelent. Ha ehhez a fityma gyulladása is társul (elég gyakran), akkor balanoposthitisről, azaz makk-fityma-gyulladásról beszélünk.
A makk és a fityma felépítése, illetve az itt ürülő vizelet, előváladék vagy ondó együtt egy eléggé sajátos környezetet teremt: a makk és a fityma közötti terület nagyon könnyen “bepálik”. Ezen kívül a fityma nagyon sok immunsejtet tartalmaz, amik kedveznek bármilyen gyulladás kialakulásának. Éppen ezért van az, hogy körülmetélt férfiaknál csaknem ismeretlen fogalom a balanitis.Mint ahogy mindenhol a bőrünk felszínén, a nemi szervünkön is élnek baktériumok és gombák, és ez teljesen normális. Ugyanakkor a meleg, a sötét és a nedvesség kedvez a kórokozók elszaporodásának, amik gyulladást is okozhatnak. És ez szex nélkül is kialakul,sőt, elég, ha mosakodás után nem törlik meg alaposan a nemi szerv területét, és így az ott megrekedő nedvesség már meg is teszi a dolgát. Mint ahogy az is, ha néhány csepp vizelet, vagy ejakuláció után a húgycsőben maradó ondóváladék a fityma alá szivárog: el is indul a kórokozók szaporodása.
A fentiekből talán kiderül, hogy a bőrünk felszíne egy dinamikusan változó környezet: apró pöttyök,gyulladások jönnek-mennek, és senki nem esik kétségbe, ha néhány új piros folt megjelenik a kézfején vagy az arcán. Nem így a nemi szerven, mert a legtöbben az itt megjelenő bármilyen tünetet automatikusan nemibetegségnek vélik, és pánikba esnek. Mi történik ezután?
Jön a párkapcsolati perpatvar egy lehetséges félrelépés miatt, a kétségbeesett keresés a neten a teljesen félrevezető és amatőr tartalmak között, a házi praktikák alkalmazása és a túlzásba vitt tisztálkodás. Utóbbi kettő sokat ronthat a helyzeten: az irritáló hatású fertőtlenítőszerek, szappanok és a gyakori mosakodásekcémához vezethet, ahogy a nem megfelelő krémek, kenőcsök túlzott használata is.
Lehet fertőzés a balanitis oka?!
A fenti okokon kívül balanitist gyakran okoz gomba, leggyakrabban Candida fajok. Ilyenkor piros foltok alakulnak ki, amiket hámlás és viszketés is kísérhet. Ezek a gombák vagy a saját bőrfelszínről származnak(csak elszaporodtak a nekik kedvező körülmények miatt, lásd fent), vagy esetleg a női partner hüvelyéből, de ilyenkor sem jön szóba szexuális úton terjedő fertőzés!
Mi történik?
A nők kb. egyharmadánál a Candida hozzátartozik a hüvely normál flórájához, tehát normálisan is ott van.Bizonyos hajlamosító tényezők (pl. antibiotikum-szedés, hüvely-irrigálás) azonban fel tudják borítani a hüvelyflóráját, és ki tud alakulni egy gombás hüvelygyulladás, azaz a gombák túlszaporodnak. Ha ilyenkor egy nő és egy férfi óvszer nélkül szexel, akkor ezekből a gombákból egy adag átkerül a férfi makkjára, ahol gyulladást tud okozni. Tehát a gomba nem egy harmadik féltől származik, és a hüvelygyulladás kezelése áttételesen a férfi partner panaszait is megoldja.
A gombákon kívül baktériumok is tudnak balanitist okozni, és ezek is származhatnak a saját flórából, illetve a partner hüvelyéből vagy akár ánuszából is akár, anális szex esetén. A bakteriális balanitis esetén a piros foltokon kívül ödéma, azaz vizenyő, és a makk sárgásfehér váladékozása is jelentkezhet.
Itt jöhet a képbe két olyan baktérium, amik ténylegesen “klasszikus” nemi úton terjedő kórokozók: a Chlamydia trachomatis, és a Mycoplasma genitalium. Habár ezek húgycsőgyulladást okoznak (vagy legalábbis a húgycsőben telepednek meg), de az általuk okozott gyulladás a makkra is terjedhet.
A syphilis,illetve a nemi herpesz is okozhat tüneteket a makkon, de ezek annyira jellegzetesek, hogy nehezen összetéveszthetők más állapottal.
De hangsúlyozom, ritka, hogy makkgyulladás hátterében ez álljon.
Specifikusan a makk gyulladását okozza két olyan betegség, amit nem fertőzés, hanem gyakorlatilag az immunrendszer helyi túlműködése okoz. Az egyik a lichen sclerosus, amiről egy korábbi cikkemben
már írtam. A másik a Zoon-féle balanitis, vagy plazmasejtes makkgyulladás. Pontos okát nem tudjuk, vélhetően irritáció okoz egy autoimmun-jellegű gyulladást, ami egy vörös, nem hámló, nem viszkető folt képében jelentkezik.
Ritkán előfordul, hogy egy bőrbetegség tünete jelenik meg a makkon vagy a fitymán, ilyen lehet a pikkelysömör vagy a lichen planus nevű betegség. De, ahogy fent már említettem, ekcéma is ki tud itt alakulni. Még ritkább, hogy egy potenciálisan rosszindulatú folyamat legyen a tünetek hátterében: ilyen az erythroplasia Queyrat, de ez inkább idősebb korban jellemző, és inkább kezelésre nem reagáló esetekben kell gondolni rá.
Otthoni praktikák makkgyulladás ellen
A legtöbb makkgyulladás a tünetek alapján és tenyésztés elvégzésével diagnosztizálható. Fontos azonban,hogy bármi is az ok, a kezelés nulladik lépcsőjét a poszt elején említett hajlamosító tényezők kiküszöbölése jelenti. A makk szárazon tartása (ne maradjon víz, pangó vizelet vagy ondóváladék a makk és a fityma között), és az irritáló hatású tisztítószerek kerülése önmagában nagyon sokat tud javítani a helyzeten.Ilyenkor a mosdókenőcs (unguentum hydrophilicum nonionicum) használatát szoktuk javasolni, és a Betadine oldat/kenőcs alkalmazását elfelejteni,mert túlságosan szárít, és áteshetünk vele a ló túloldalára.
Ha már a ló túloldalánál tartunk,azt is tartsuk szem előtt, hogy a túlzásba vitt higiénés módszerek ekcémát okoznak,mint ahogy a mindenféle vény nélkül kapható krémek alkalmazása is (erre a szakmában külön kifejezés is született, az overtreatment balanitis, azaz a “túlkezeléses” makkgyulladás). Bőven elég ilyenkor is a napi kétszeri mosakodás, helyi kezelésre pedig az egyik legjobb ütőkártya a vény nélkül kapható unguentum boraxatum. Ez széles hatásspektrumú antimikrobiális hatóanyagot tartalmaz, a benne lévő vazelin pedig nyugtató hatású.
Ha nagyon súlyos a helyzet, akkor szoktam javasolni a gézlapos megoldást. Ilyenkor a mosakodás után unguentum boraxatummal bekenjük a makkot, és bebugyoláljuk néhány réteg steril gézlappal, majd erre húzzuk rá a fitymát. A lényeg, hogy a géz eltartja egymástól a makk és a fityma bőrét, így hagyja megszáradni, és a nedvességet is felszívja. Ha pedig fennáll a gyanú, hogy a női partner hüvelygyulladása okozza a tüneteket, akkor óvszerhasználat javasolt addig, amíg ez meg nem oldódik. Hetek alatt sem javuló esetekben javasolt a témában jártas orvos felkeresése, hogy ne egy nagyobb probléma legyen a háttérben.
És a legvégére egy videó, amiben meglepően részletesen és alaposan járják körbe a makkgyulladás témakörét:
Dr.Tamási Béla
bőrgyógyász-nemibeteg gyógyász