„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy boldog legyen” - Örökbefogadás azonos nemű párként
Magyarországon egy meleg párnak közösen nincs lehetősége az örökbefogadásra, csak egyedülálló szülőként. István és Tamás nyolc évig tartó kalandos út után, nyílt örökbefogadással kaphatták meg akkor újszülött, de ma már kilenc hónapos ikerpárjukat.
Hogyan éltétek meg a vírus miatti bezárkózást tavasszal?
István: Én vagyok itthon a gyerekekkel, így nem sokat változott az életem, mert a CSED eleve olyan, mint egy önkéntes karantén. Nehéz volt, hogy nem jöhettek át a barátok, az ismerősök és a család: ezt az időt arra tudtuk volna használni, hogy jó kapcsolat alakuljon ki köztük és a babák között. A pozitív hozadéka viszont az, hogy Tomi itthonról dolgozott, és együtt tudtuk nevelni a kicsiket.
Tamás: Egy családbarát dán cégnél dolgozom, ahol úgy gondolják, hogy a gyerekek az elsők. A babák érkezése után másfél hónapig itthon voltam, majd pár hétre visszamentem. Ezután jött a karantén, és így ismét itthonról dolgoztam. Szükség is volt két emberre az ikrekhez.
Mikor fogalmazódott meg bennetek, hogy gyermeket szeretnétek?
István: A kapcsolatunk legelején. Akkor még Magyarországon éltünk, majd Skóciába költöztünk. Meg akartuk teremteni a feltételeket: legyen külön szobájuk, jó állásunk és tartalékunk. Pár év elteltével kutakodni kezdtünk a lehetőségek után, de semmi sem sikerült. Az örökbefogadás mellett döntöttünk, amelynek már Skóciában elindítottuk a folyamatát. Az ottani rendszerhez képest itthon könnyebb megszerezni az alkalmassági engedélyt, de sokat kell várni. Skóciában nagyon nehéz megkapni, de a szülők egy-két éven belül örökbe fogadhatnak. Sőt, azt mondják, hogy ha ennyi idő alatt nem kapsz, akkor az a te hibád, mert olyan magasak az elvárásaid. A végén jártunk, amikor bejelentették a Brexitet, és másnap már nem voltunk alkalmasak. Ez egy nagyon fájdalmas pont volt. Mindketten egyetemisták voltunk, és eldöntöttük, hogy amikor befejezzük, hazaköltözünk. Nagyon sok változást tapasztaltunk a tíz évvel ezelőtti Magyarországhoz képest. Sokkal elfogadóbbak az emberek. Ha valaki megkérdezi, akkor mi mindig elmondjuk, hogy együtt élünk, és van két gyerekünk. Ez a babák miatt is fontos: nem szeretnénk, ha azt látnák, hogy ez szégyellni való, hiszen akkor ők is úgy fogják kezelni. Azt gondolom, hogy van különbség a titok és a magánügy között. Ez magánügy, de nem titok.
Hogyan zajlott az örökbefogadás folyamata?
István: Nyílt örökbefogadási folyamatban vettünk részt, egy alapítványon keresztül. Magyarországon egy meleg férfipárnak ez, vagy a TEGYESZ-en keresztüli örökbefogadás az egyetlen hivatalos lehetősége, viszont csak az egyikük lehet az örökbefogadó szülő – együtt nem adoptálhatunk. Felhívtuk a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot, hogy időpontot kérjünk. Már az elején tisztáztuk, hogy azonos nemű pár vagyunk. Nem akartunk sunnyogni, együtt mentünk be az interjúra. Pár hétre rá megkaptuk a környezettanulmány és a pszichológiai vizsgálat időpontját, ahol meghallgattak minket.
Miből állt a „meghallgatás”?
Ilyenkor el kell mondani a pszichológusnak, hogy milyen gyereket szeretnél, ő pedig a beszélgetés alapján véleményezi az elképzeléseket. A mi esetünkben elmondta, hogy azonos nemű párnak azonos nemű gyereket szokott javasolni, de mi lányt és fiút is szerettünk volna. Egyetértettünk abban, hogy egy gyerek egészséges lelki fejlődéséhez szükség van női és férfi mintára is – viszont nem tartjuk elengedhetetlennek, hogy a női minta az anya legyen: egy nagymama, a húgom és a két keresztanyjuk is alkalmas lehet erre a szerepre. Végül nemtől független, korrigálható egészségügyi problémával rendelkező babára (vagy akár ikrekre) kaptunk engedélyt nullától négyéves korig, származási kikötés nélkül.
Ezután milyen lépésekben készültetek fel a nagy feladatra?
István: Ki kellett töltenem egy tesztet, majd elvégezhettük az Ágacska Alapítvány örökbefogadói tanfolyamát. Nagy kár, hogy a jövőben ez nem lesz kötelező, mert így sokkal kevesebben vesznek majd részt rajta. Mi sem gondoltuk volna, hogy tudnak újat mondani, de már az első nap rengeteget tanultunk. Ezután leaduk a tanfolyam elvégzéséről szóló tanúsítványt és az egyéb dokumentumokat. Mindent rendben találtak, így pár hétre rá meg is érkezett a határozat arról, hogy örökbefogadó szülő vagyok.
Mennyi idő telt el, amíg először kerestek titeket konkrét örökbefogadási lehetőséggel?M
István: Egy évig vártunk a gyerekekre. Be volt állítva a telefon, hogy akkor is halljuk az alapítvány vezetőjének hívását, ha le van némítva. Amikor valaki nem veszi fel a telefont, egyből szólnak a következőnek. Éppen a nagymamámat költöztettük, amikor kaptunk egy hívást, hogy egy hölgy kifejezetten meleg párnak szeretné adni a gyermekeit: annak ellenére, hogy elolvasta a klasszikus párok kartonjait is, minket választott. Rá két napra találkoztunk az életet adóval (így hívják az örökbeadó anyát – szerk.) egy kávézóban. Az anyuka meg szerette volna tartani a babákat, de nem volt rá lehetősége. Bemutatkoztunk, elmondtuk, hogy mivel foglalkozunk, és hogyan képzeljük el a gyereknevelést. Sok kérdéssel készültünk, de természetesen semmi nem jutott az eszünkbe. Mindhárman kicsit kellemetlenül éreztük magunkat. Próbáltuk őt biztosítani, hogy ha minket választ, akkor annyira fogjuk szeretni őket, amennyire csak tudjuk, a szemünk fényei lesznek.
Az ikrek nevének kiválasztásában már ti is részt vettetek?
Az alapítvány vezetője elmondta, hogy a hölgy már kiválasztotta a neveket. Nagyon örültünk, mert azt szerettük volna, ha az életet adó nevezi el őket. Úgy gondoltuk, hogy az életet adó anya két dolgot ad a gyerekeknek: az életüket és a nevüket, és nem akartuk elvenni tőle ezt a lehetőséget. Nagy szeretetben nevelkedtek a pocakjában, ami biztosan nagyon sokat hozzáadott a személyiségükhöz, mert most jókedvűek és boldogok. Amikor megtudtuk, hogy milyen neveket választott, nagyon örültünk. Elérzékenyültünk, mert már nem csak gyerekek voltak, hanem személyiségük is lett. Sosem fogom elfelejteni ezt a pillanatot.
Ott voltatok a kórházban is, amikor megszülettek?
A szülés alatt a folyosón várakoztunk. Az alapítvány vezetője hívott minket, hogy menjünk végig a folyosón, mi pedig azon gondolkoztunk, hogy most mi fog történni. Beléptünk egy szobába, és ott voltak a babák. Császármetszéssel születtek, és az altató miatt még ébredeztek, de másnap meg is foghattuk őket. Fantasztikusan elfogadó és kedves csapattal dolgoztunk együtt. A kórházban, a csecsemőosztály előterében berendeztek nekünk két széket egy pelenkázóval. Ott voltunk egy héten keresztül minden nap, reggeltől estig. Nagyon jó élmény volt, hogy mindketten ott lehettünk a meghatározó eseményeknél.
Mi volt a legnehezebb számotokra a szülői lét első időszakában?
István: Voltak fantáziáim arról, hogy sírva fakadok majd, amikor megtudom, hogy szülők leszünk, de az első gondolatom az volt, hogy ez mekkora feladat. Egy gyerekre volt berendezve a ház, így mindent újból be kellett szerezni. Nem volt idő zokogni. Rettenetesen örültünk, amikor együtt mehetünk haza az ikrekkel, viszont rögtön eszünkbe jutott, hogy az alapítványon keresztüli nyílt örökbefogadásnál az életet adó az első hat hétben bármikor meggondolhatja magát. Hetente egyszer eszünkbe jutott, de annyi teendő volt a gyerekekkel, hogy nem volt időnk erre gondolni. Nekem az utolsó hét volt a legnehezebb. Akkor minden nap, minden percében eszembe jutott. Az alapítvány vezetője azt mondta, hogy ebben az időszakban csak akkor keres, ha baj van. Minden telefoncsörgésnél összerezzentem.
Mennyire egyedi a ti esetetek örökbefogadás kapcsán Magyarországon?
István: Nem számít kirívónak, hogy két férfi és egy gyerkőc alkot egy családot, de mi vagyunk az elsők, akik ikerpárt nevelnek.
Ért titeket valamilyen negatív élmény az örökbefogadás folyamata során?
István: Lehet, hogy szerencsések vagyunk, de nem volt ilyenre példa. Igyekszünk nagyon természetesen kezelni, hogy együtt vagyunk: ezáltal példát mutatunk azoknak, akik nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzánk. Nekem semmi bajom azzal, hogy valaki kérdez, ha tisztelettel és olyan kérdésekkel teszi, amiktől ő sem sértődne meg. Sokan érdeklődnek például az iránt, hogy ki az apa és ki az anya. Itt nincs ilyen. Két apa van, és mindig az csinálja az adott feladatot, aki szereti, vagy jobban ért hozzá. Én szeretek és jól is tudok főzni, általában én szerelek a ház körül, Tomi pedig imád betonozni.
Tamás: Nekem az egyetlen rossz érzés, hogy bár részese lehettem az örökbefogadási folyamatnak, de a jogi részből ki vagyok hagyva. Nagyon jó lenne, ha itthon egy meleg pár együtt is örökbe fogadhatna, és mindkét fél neve szerepelhetne a papíron, mint szülő. Az is fontos, hogy két férfi vagy két nő is köthessen elismert házasságot. Ettől még messze vagyunk, és sokszor az az érzésem, hogy inkább távolodunk. Az örökbefogadásra váró szülők listáján is leghátul álltunk. Sokkal több extra lépést kellett megtennünk ahhoz, hogy családnak érezhessük magunkat, mint egy heteroszexuális párnak.
Van még olyan területe az életnek, ahol hátrányba kerültetek amiatt, hogy melegek vagytok?
Tamás: Amikor az egyik munkahelyemen kiderült, hogy meleg vagyok, akkor kerestek egy indokot és kirúgtak. Külföldön semmi ilyesmi nem történt. Nem rejtjük véka alá, hogy együtt vagyunk. Nem akarunk hazudni. A munkáltatónak megvan a döntési joga, hogy alkalmaz-e úgy, hogy nekem férjem van. A munkahelyemen megkaptam az összes apáknak járó szabadságot, ami hivatalosan nem járna. Azt gondolom, hogy a mai magyar társadalom egyre elfogadóbb és felvilágosultabb, de ehhez az kell, hogy láthatók legyünk.
István: Tisztában vagyunk vele, hogy bármikor belefuthatunk egy homofób emberbe. Emiatt nem tudhatjuk pontosan, hogy például egy állásinterjún mikor hozakodjunk elő a témával.
Mit fogtok mondani, ha a gyerekek megkérdezik, hogy miért két apukájuk van, vagy a szülőanyjukról érdeklődnek?
István: Ez lesz nekik a természetes, mert ezt fogják ismerni. Nekünk van egy extra magyaráznivaló a gyerekeknek, de az örökbefogadás miatt már egyébként is több dolog merül fel, mint egy klasszikus családban. Az életkoruknak megfelelő szinten és mértékben fogjuk elmondani nekik az információkat. Hivatalosan tizennégy éves korukban kereshetik meg a vér szerinti szüleiket, a gyámhivatalon keresztül, vagy akár önállóan is. Ők értesítik az életet adót, és megkérdezik, hogy ő is szeretne-e velük találkozni.
Mit gondoltok, van olyan dolog, amit ti tudtok adni a gyerekeknek, de egy heteroszexuális pártól nem kapnák meg?
István: Arra fogjuk őket tanítani, hogy az embereket ne a velük született tulajdonságaik, hanem a viselkedésük alapján ítéljük meg. Azért lehet valakit utálni, mert átvert, de azért nem, mert sötétebb a bőre. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy boldog legyen. Akármilyen furcsa módon akar élni valaki, csinálja nyugodtan, amíg ezzel senkit nem bánt. Egy olyan magas szintű elfogadást fogunk tanítani a gyerekeknek, amit nem biztos, hogy egy klasszikus családban megmutatnak vagy fontosnak gondol.
