Nem dönthetnek a nemükről
Ha komolyan vesszük, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert, és ember a homoszexuális férfi és a transznemű nő is például (és még vagy ötvenféle természet által színezett árnyalat), akkor azt kell gondolnunk, őket sem hagyta figyelmen kívül a Teremtő. Helyük van a Nap alatt, és nem kell meggyógyítani őket, mert nem betegek. Ennyiben összefoglalható annak a megértése, ameddig eljuthattak volna a magyar kormánypártok döntéshozói, amikor fejükbe vették, hogy az Európai Unióban elsőként bezárják a lehetőséget a jogi nemváltás előtt. A törvénnyel senkinek nem lett jobb, kivéve a transzfóbokat, és ez máris egy válasz lehet a miértre.
A transznemű és interszexuális emberek sorsáról döntő, emberéleteket veszélyeztető döntést szépen komponált salátatörvényben helyezték el, valahol a nemzeti emlékhelyek öt kilométeres körzetének bányászati korlátozása és a szennyvíziszap erdőbeli engedélyezésének nem sommás eljárásrendje közé. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes paksamétáját a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kezdetén, március 31-én éjfél előtt iktatta a T. Ház. Pár nappal azelőtt, hogy Szijjártó Péter körbeértetlenkedte a sajtót azzal, hogyan van ideje uniós politikusoknak a pandémia idején magyar jogállamisági kérdéseken rágódni. Transznemű emberek állnak ebben a riportban a nyilvánosság elé, pedig nagyon is szeretnének végre ugyanolyan észrevétlenek lenni, mint bármelyikünk. De a történet nemcsak róluk szól, hanem mindazokról a kisemmizett csoportokról, akiket nem ismernek el, lenéznek, támadnak a közhatalom gyakorlói, és akikről úgy hoznak döntést, hogy sosem beszéltek velük, és nem is tervezik ezt. Pedig a transzok között van életeket mentő orvos és matematikus-bioinformatikus Mensa-tag is. Az elutasító döntés mögötti hetyke tudatlanság olyan politikai számítást sejtet, amivel a „nemzeti keresztény” álruhában járó országlás évek óta gyalulja a vele egyet nem értőket. Minden veszedelmes számára, ami megtöri a fekete és a fehér, a „mi” és a „ti” csataterét. Akár az apartheidben, ahol a fehérek számára még a feketéknél is gyűlöltebbek voltak az átmenetet jelentő mulattok, akik a tiszta fajelméletnek intettek be. Ez a kormány persze nem virtigli náci, de az aligha kétséges, hogy nem áll módjában elutasítani a szélsőjobb rokonszenvét. Mert minden végletes egyoldalúsággal van egy baj: véges. „A járvány még sérülékenyebbé tette a kirekesztéstől amúgy is szorongó embereket, így a legrosszabbkor jött számukra a váratlan döntés, amit egy újabb hatalmas gyomrosként élnek meg” – összegezte a transznemű és interszexuális emberek helyzetét Faix-Prukner Csilla.
Az LMBTQ-területre specializálódott pszichológus elég rázós heteken van túl. „A klienseim tehetetlenségérzéssel, szorongással és szuicid gondolatokkal küzdenek, és nem kell transzneműnek lenni ahhoz, hogy ezzel együttérezhessünk. Ha egy ellenséges társaságban egyedül vagyunk a véleményünkkel, kétszer is meggondoljuk, hogy előálljunk vele. Ha nem érezzük békés helynek a körülöttünk lévő világot, mert nem érezzük egyenrangúnak és elfogadhatónak magunkat benne, akkor a biztonságos világba vetett alaphitünk sérül. A törvény ezt a biztonságérzetet mélyen aláássa, növeli a verbális agressziónak kitettség és a gyűlölet-bűncselekmények esélyét, megterheli a pszichénket, ami a lelkiek mellett testi tüneteket is okozhat.” A pszichológus azt mondja, a társadalmi kirekesztettségből fakadó, kisebbségi stresszként ismert állapotot, az elmagányosodás érzését nehéz feldolgozni. Stresszfaktor az is, hogy a szűkebb közösségek fölött ott áll az állam is, amely a jogbiztonság szűkítésével érheti el, hogy ne érezze magát elfogadhatónak és egyenlőnek az ember.
Folytatás a www.nepszava.hu oldalon.
