Melegségével zsarolták, besúgó lett, végül megírta a történetét

VISZOLYOGTATÓ.

Ez az a szó, ami végig ott zakatolt a fejemben Molnár Gál Péter, azaz MGP elveszettnek hitt, de most, csaknem tíz évvel a szerző halála után mégis kiadott, Coming out című emlékiratainak olvasása közben. Egy vaskos kötetnyi viszolygás, csak lélegzetvételnyi szünetekkel.

És nem azért, mert MGP ügynök volt. A Népszabadság neves színikritikusa 2004-ben bukott le: 1963-ban, homoszexualitásával zsarolva beszervezték, hogy jelentsen az államvédelemnek a színházi világ tagjairól, és ezt tizenöt éven keresztül meg is tette. De nem ez az indok: a zsarolás miatti aláírás ténye sokkal összetettebb téma annál, hogysem ilyen egyszerű és kategorikus állításokat lehessen tenni róla. Ez a könyv csakis azért viszolyogtató, amilyen stílusban, amilyen alapállásból, amilyen hozzáállással, amilyen eszközökkel MGP minderről ír.

Emdzsípí

Molnár Gál Péter nem véletlenül vált MGP-vé, nem véletlenül rövidült a neve – angolosan kiejtendő – márkavédjeggyé: a magyar színháztörténet megkerülhetetlen alakja volt, aki színházi szakértőként végigírta a huszadik század második felét, és hivatkozási alappá vált. Elérte, hogy a közvélekedés máig őt tartsa a legjobb magyar színikritikusnak, akinek biztosan minden színikritikáról szóló formális és informális beszélgetésen elhangzik a neve, még azzal együtt is, hogy egyúttal mindig mindenki megjegyzi róla, munkássága során mindvégig elfogult volt, és a szakmai megítélését rendszeresen befolyásolta a személyes hozzáállása valamely művészhez (azaz híján volt annak az alapvető, első és legfontosabb tulajdonságnak, ami a hitelességhez szükséges). Csakhogy stílusa másokéval összetéveszthetetlen, tudása megkérdőjelezhetetlen, színház iránti szenvedélye elvitathatatlan volt.

A róla alkotott képet azonban alapvetően formálta át, amikor 2004-ben fény derült addig eltitkolt és a rendszerváltáskor sem bevallott párhuzamos életére: sok évtizedes lapjából, a Népszabadságból kirúgták, onnantól csak kisebb lapokban és online felületeken publikált. A helyzetet pedig olyan rosszul kezelte, ahogyan az csak elképzelhető. Amikor felröppentek a pletykák, néhány nappal később kiadott egy közleményt, mindössze ennyit:

"Hetek óta feltételezések terjengenek egykori ügynökmúltamról. 1963-ban valóban aláírtam egy beszervezési nyilatkozatot. Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet erről nem fogok mondani."

Coming out

Ezért is keltett nagy várakozásokat, amikor kiderült, hogy a Magvető a Tények és tanúk sorozatban mégis kiadja MGP kéziratban maradt szövegét, amelyet lebukásakor kezdett írni, és amelyről életében végül úgy döntött, nem jelenteti meg; ugyanakkor nem rendelkezett arról sem, hogy meg kívánná semmisíteni vagy ellenezné a kiadását. (A jegyzeteket Schmal Alexandra rendezte sajtó alá, Lakos Anna szakmai segítségével.) Az ügynökkérdés olyannyira kibeszéletlen téma mindmáig, hogy minden egyes erről szóló vallomás segíthet az utókornak és a kortársaknak megérteni az előző rendszer folyamatait, a rendszer működése által befolyásolt és a rendszer működését végső soron lehetővé tevő egyéni döntéseket. De nemcsak emiatt fontos MGP visszaemlékezése, hanem azért is, mert arról talán még kevesebbet lehet tudni, milyen volt melegnek, meleg értelmiséginek lenni a Kádár-korban.

A cikk a www.index.hu oldalon folytatódik