„ÚGY VOLTAM VELE, HOGY EZT A SÍRBA VISZEM” – BESZÉLGETÉS EGY TRANSZNEMŰ FIÚVAL ÉS AZ ÉDESANYJÁVAL
Teljes névvel, arccal még ma is kevesen vállalják Magyarországon, hogy transzneműek, és még kevésbé ismerünk olyan szülőket, akik elkísérték ezen az úton a gyereküket. Ezért volt megdöbbentő, hogy egy hete Morvai Márkus Máté közzétett egy videót a Facebookon, amin a saját transzneműségéről, és ennek kapcsán a parlament előtt lévő törvényjavaslat 33-as paragrafusáról beszélt, ami a jövőben nem engedélyezné neki, hogy hivatalosan is ezen a néven éljen, vagy bárki másnak, hogy az ellenkező neműre változtassa a nevét, és valóban úgy élhessen, ahogyan megéli saját magát. Nem sokkal később az édesanyja, Koczka Mónika is kiállt a nyilvánosság elé egy élő videócset erejéig. Akik látták a Péterfy-Novák Évával készült beszélgetést, valószínűleg sokáig nem felejtik, és érzelmileg is mélyen megérintette őket. Mi is ezután kerestük meg őket, hogy elmeséljék a történetüket. Közösen: anya és fia. Gyárfás Dorka beszélgetett Koczka Mónikával és Morvai Márkus Mátéval.
Gyárfás Dorka/WMN: Mit tapasztaltatok eddig az emberek reakcióiból, mióta kiálltatok a nyilvánosság elé?
Koczka Mónika: Nem is tudom… Örültem a pozitív kommenteknek, és annak, hogy negatív visszajelzés nem is igazán érkezett. Talán végre sikerült kitörni abból a zárt körből, ami minket körülvesz, mert az a helyzet, hogy az LMBTQ-emberek egymás között megosztják a tapasztalataikat és a problémáikat, de a nyilvánosság nem tud róluk. Persze mindig lesznek olyanok, akik elítélik őket, vagy el is zárkóznak előlük, de legalább a közömbös, nyitottabb réteget meg kell próbálnunk megszólítani, akik esetleg csak tájékozatlanságból nem látják a problémát.
Morvai Márkus Máté: Szerintem pedig pont azokat kellene megszólítani, akik elítélnek minket. Persze a tájékoztatás is nagyon fontos, mert bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy a gyerekéről kiderül, hogy homoszexuális vagy transznemű, de a közönyt én természetesnek tartom. Miért érdekeljen ez mindenkit, akinek nem az élete? Inkább azt kellene érzékenyíteni, aki sarat és savat hány ránk.
Gy. D./WMN: A videóban, amit a Facebookon közzétettél, azt mondtad, hogy nagyjából kilenc éve tudod, nem vagy azonos a biológiai nemeddel. Mi történt akkor?
M. M. M.: Igazából tíz éve is van már, mert 2010 áprilisában volt egy törés… Akkor kezdtem el játszani egy online játékot, amire fiúként regisztráltam, és így ismerkedtem. Ettől fogva két életem volt: az interneten fiúként ismertek, a való életben pedig lányként, és sokkal önazonosabbnak éreztem az internetes életemet. Emiatt kezdett el motoszkálni bennem, hogy valami gikszer van velem.
De amikor öt évvel később, 2015-ben először mondtam ki hangosan, hogy nem vagyok lány, még akkor sem tudtam, hogy létezik transzneműség.
Gy. D./WMN: Honnan jött az, hogy fiúként regisztrálj a játékra?
M. M. M.: Semmiképp sem onnan, hogy tudtam, hogy én valójában transznemű vagyok – előbb gondoltam disszociatív személyiségzavarra, ami azt jelenti, hogy egy emberben több személyiség lakozik. Azt hittem, ez van velem.
Gy. D./WMN: Honnan tudtál ilyen fogalmakról tizennégy évesen?
M. M. M.: Nem tudom, olvastam róla. Egyszer láttam valami filmet, amiben a főszereplőnek tizenötféle személyisége volt. Aztán utánaolvastam, és megtudtam, hogy ezt mindenki a skizofréniával azonosítja, holott ez két különböző dolog. Tizenhat éves korom körül aztán elkezdtem komolyabban foglalkozni a lélektannal, gyakran ültem be a könyvtárba. A kedvenc könyveim is mind lélektani regények.
A cikk folytatása itt olvasható.
