Ugrás a tartalomra
x

Volt barátnőm, amikor rájöttem, hogy inkább a fiúkat szeretem

A coming out egy folyamat, nem egy ünnepélyes bejelentés. Egy homoszexuális fiú és édesanyja meséltek őszintén az életükről.

Coming out – bár van rá magyar szó, az „előbújás”, mégis az angol verzió ragadt meg a köztudatban. Van a kifejezésben valami ünnepélyes. Kicsit azt sugallja, hogy mindig egy nagy, nyilvános bejelentéssel jár, ha valaki nyíltan vállalja, hogy szexuális irányultsága eltér attól, amit addig gondoltak róla mások. Pedig a coming out sokszor egy folyamat, ami csak elkezdődik az első felismeréssel.

„Pont ilyen kapcsolatot akarok!”

Bence 23 éves egyetemista, Budapesten él. A családja már évek óta tudja, hogy homoszexuális. Arról, hogy ez hogyan is derült ki, édesanyjával, Pannival együtt mesél.

„Nálam egyetlen pillanat volt a felismerés, és az volt életem legfontosabb pillanata – mondja Bence. – Azelőtt mindig úgy gondoltam magamra, mint teljesen átlagos hetero srácra. Megvolt a kis baráti köröm, és időnként volt barátnőm is, egy-két hónapos kapcsolatok, ahogy az szokott lenni tizenévesen. Tizenöt évesen feküdtem le először az akkori barátnőmmel. Szóval elvoltam, minden jó volt úgy, ahogy volt.

Akkoriban sokat jártunk ki a Deák térre, ott lehetett külföldiekkel barátkozni, beszélgetni angolul. Egyik este találkoztunk egy társasággal, németek voltak, és volt köztük egy pár, két fiú. Nem voltak már színjózanok, lehet, hogy ezért engedték el magukat, vagy amúgy is ilyen lazák voltak, nem tudom. De ott simogatták egymást, nem durván, csak olyan kedvesen.

És akkor rájöttem, hogy nem vagyok szerelmes a barátnőmbe, mert nem érdekel igazán. Én pont ilyen kapcsolatot akarok, ilyen gyengédet. És egy fiúval."

Először a barátnőmnek mondtam el, mert meg akartam magyarázni, miért szakítok vele. Ez nem volt túl jó ötlet, nagyon kiborult, nem tudott mit kezdeni vele, én pedig nem tudtam neki segíteni, mert nekem is nagyon új volt az egész.

Aztán hazamentem, és elmeséltem anyuéknak, hogy szakítottam, és azért, mert szerintem meleg vagyok, és szeretnék inkább egy fiút magam mellé. Nagyon furcsa állapotban voltam akkor, mintha részeg lennék, ezért nem is gondolkodtam, mit fognak hozzá szólni, egyszerűen csak elmondtam, és kész.”

Jó, elmondtam. De mi lesz most?

„Be kell vallanom, nagyon megrázott a dolog – mondja Panni, Bence édesanyja. – De semmi olyasmi nem jutott eszembe, amit olyanoktól, akik nem érintettek, gyakran hallok. Nem kezdtem el azon aggódni, hogy elkap valami betegséget: bízom benne, hogy felelősségteljes, és védekezik.

Nem siratom magam azért, hogy nem lesznek unokáim tőle: hiszen miért ne lehetnének? És hány olyan fiatal van, aki egyszerűen csak úgy dönt, hogy nem szeretne gyereket, függetlenül attól, milyen neműekhez vonzódik?

Eszembe sem jutott, hogy feltűnősködésből vagy »divatból« döntött így: biztos vagyok benne, hogy ez nem döntés volt, hanem inkább felismerés. Mégis nagyon szíven ütött a dolog.

Az jutott eszembe, hogy mennyien fogják bántani ezért, és hogy milyen nehéz lesz számára sok minden, ami másoknak egyszerű és kézenfekvő. Hogy nem sétálhat az utcán kézen fogva a szerelmével, nem ölelhetik meg egymást anélkül, hogy ne súgnának össze a hátuk mögött.

Az ember azt szeretné, ha a gyereke boldog lenne, és úgy éreztem, hogy így nagyon nehéz lesz neki boldognak lenni.

Nem azért, mert ő nem jó, hanem azért, mert a világ körülötte nem az.”

.
Képünk illusztráció (jelenet a Srácok c. filmből)

„Miután szakítottam a barátnőmmel, rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan kell fiúkkal ismerkedni – meséli Bence. – Nagyon meg voltam ijedve. Van egy társkereső alkalmazás direkt melegeknek, először megpróbálkoztam azzal, de nem voltak igazán jó tapasztalataim, sokan megtaláltak, akik csak szexet akartak, én pedig tényleg kapcsolatra vágytam.

Aztán így az applikáción keresztül megismerkedtem egy sráccal, akivel nem lett végül semmi, de nagyon jóban lettünk, és sokat segített nekem, hogy kicsit magabiztosabb legyek. Most nincs stabil párkapcsolatom, de nem görcsölök ezen.

Meglepő talán, de alkalmi kapcsolatokat bármikor találhatnék, ha erre vágynék, könnyebben, mint heteróként valaha is.

Ez önbizalmat ad még akkor is, ha nem élek a lehetőséggel. Szeretnék majd külföldre menni, ott élni egy-két évet, és van egy olyan érzésem, hogy majd akkor jön el az ideje, hogy megtaláljam a páromat.”

„Nem mondom, hogy teljesen megnyugodtam – teszi hozzá Panni. – De azt látom, hogy jól van, ez sokat segít. Persze, tudom, minden szülő aggódik a gyerekéért, tök mindegy, hogy milyen beállítottságú.

Annak nagyon örülök, hogy Bence ilyen bizalommal fordult hozzánk, ez egy nagy próbája volt a kapcsolatunknak, hiszen akár titkolózhatna is. Szerencsére alapból elfogadóak vagyunk mindenféle mássággal szemben, őt is így neveltük, ez is megkönnyítette a dolgot.

Bele se merek gondolni, mennyit szenvedhetnek azok, akik homofób családban élnek, és nem tudják, hogyan osszák ezt meg a szüleikkel.

Biztos vagyok benne, hogy sokan nem merik elmondani a közvetlen hozzátartozóiknak, hogy melegek, inkább megszakítják a kapcsolatot a családjukkal. Ez nagyon szomorú. Én büszke vagyok Bencére úgy, ahogy van, és arra is, hogy felismerte, mire van szüksége, és tett is magáért.”

Elfogadóak és nyitottak vagyunk? Biztos?

Európában élve úgy érezhetjük, hogy a szexuális érdeklődés sokszínűsége egyre természetesebbé és elfogadottabbá válik. Hiszen sok közszereplő bátran coming outol, egyre inkább természetes akár a köznapi társalgásban is, hogy az embernek úgy általában partnere van, nem feltétlenül ellenkező nemű párja. És ha nyilvánosan elhangzik egy homofób kijelentés, akkor azt viszonylag nagy felhördülés követi.

Az átfogó kutatások viszont kicsit más képet mutatnak. Egy nemzetközi esélyegyenlőségi szervezet, az ILGA (International Lesbian, Gay, Bisex, Trans and Intersex Association) évente készít egy jelentést, amelyben összefoglalja, hogy az országok hatályban lévő törvényei hogyan említik a heteroszexuálistól eltérő nemi érdeklődést, van-e ezzel kapcsolatos rendelkezés vagy szabályozás. A legutóbbi ilyen jelentésből kiderül, hogy jelenleg hetven olyan ország létezik, ahol az azonos neműek egymás iránti vonzódása törvényszegésnek számít.

A törvény nem betartásáért pedig büntetés is jár: van, ahol börtön, tíz évtől akár életfogytiglanig is. És a vizsgálat rámutat, hogy van hat olyan állam, ahol halálbüntetéssel torolják meg, ha két férfi vagy két nő szereti egymást, és ezt nyíltan felvállalják, vagy napvilágra kerül.

Mondhatjuk, hogy még így is javul a tendencia világszerte, egyre elfogadóbbak vagyunk. De az a helyzet, hogy amíg egyetlen olyan állam is létezik, amelyben az alapvető emberi jogokkal ellentétes törvények szerint büntethetnek valakit azért, mert szerelmes valaki másba, addig még bőven van hova fejlődni.

Bence és édesanyja, Panni története kedves és szeretetteli sztorinak tűnik. Ám sokat elmond a jelenlegi társadalmi helyzetről, hogy a Bence és a Panni nevet együtt választottuk a számukra. Azt kérték, hogy ne használjam sem a valódi nevüket, sem az arcukat, mert nem bíznak abban, hogy mások megértéssel és elfogadással fordulnak feléjük, ha a történetük nyilvánosságra kerül. És ez nem az ő hibájuk, hanem a miénk, többieké.

 

nlc.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux