Harlem melegbáljaiból megérkezett a vogue Budapestre

Ez a Rottenbiller utcai alagsori táncstúdió, ahol Daniel Milannal találkozom, időben és térben is nagyon messze van a nyolcvanas évek harlemi melegbáljaitól. Az út többek között Madonnán, a lángoló Párizson és RuPaul mára már televíziós alapműsornak tekinthető tehetségkutatóján keresztül vezetett, de a vogue bejárta ezt az utat, és mostanra eljutott New York titkos összejöveteleiről a világ szinte összes nagyobb városába, köztük Budapestre is.

Ha ön tudja, milyen tánc a vogue, akkor önnek nyilván nem kell megindokolnunk, miért érdemes elolvasni az első interjút annak jelenleg legnagyobb magyarországi alakjával. Ha viszont önnek a vogue szóról legfeljebb egy divatlap jut eszébe, akkor önt kifejezetten irigyeljük, mert akkor az ön számára egy meglepő és inspiráló világ fog kinyílni, ha most továbbolvas. A kilencvenes években még álmodozni sem lehetett arról, hogy egyszer a voguing a budapesti élet részévé válik, de ezt is megértük.

Ezt a sztorit megéri Ádámtól és Évától, azaz a ’60 évek báljaitól kezdeni: ekkor teremtődött meg az közeg, amiből a ’80-as évekre létrejött a voguing, a tánc, amit egy magazinról neveztek el. A név roppant beszédes: olyanok járták ezt a táncot eredetileg, akiknek a legfőbb vágya az volt, hogy úgy éljenek, ahogy az az divatlapokban látható, sőt, maguk is szerepeljenek egy ilyen újságban – annak ellenére, hogy számukra ez mind tökéletesen lehetetlennek számított. Színes bőrű, szegénységben élő melegekről és transzszexuálisokról van szó, akiket jellemzően saját családjuk és a társadalom egésze is a perifériára szorított, hiszen többszörösen kisebbségnek számítottak. Látni se akarta őket senki, nem volt semmijük, csak az attitűdjük.

Sehol nem látták őket szívesen, de főleg nem az elegáns helyeken, ezért nem volt más választásuk, ha glamúrra vágytak: maguknak szerveztek bálokat már a hatvanas évektől kezdve. Merthogy vágytak a glamúrra, de nagyon erősen. Ezeken a bálokon mindenki az lehetett, ami szeretett volna lenni: egy-egy estére, egy-egy kifutós vonulás erejéig eljátszhatta, hogy gazdag, hogy modell, hogy menedzser, hogy szép, hogy katona, hogy nő, vagy hogy kiváltságai vannak. Nem számított, hogy ki minek született, nem számított az anyagi helyzet, sem a bőrszín, sőt, a születési nem sem számított, csak az, hogy ki mi akart lenni, és hogy mennyire erősen akart az lenni. Ezeknek a báloknak a kifutóin egy szegény, fekete melegfiú is pózolhatott gazdag, gyönyörű, szőke szupermodellként.

Koránt sincs még vége, a cikk folytatását elolvashatod a velvet.hu-n.