Ugrás a tartalomra
x

Leszbikus szerelem miatt betiltottak egy filmet Kenyában, de Cannes-ban bemutatják

A cannes-i filmfesztiválon az első kenyai produkcióként debütálhat a Rafiki (Barát) című film, amelynek a helyi hatóságok szerint „nyilvánvaló szándéka a leszbikusság támogatása”, ez pedig törvénytelen az országban.

Wanuri Kahiu, a film rendezője rettenetesen sajnálja, hogy a Rafikit pénteken betiltotta a filmeket minősítő kenyai hivatal, amely két nő szerelmét ábrázolja. A film Monica Arac de Nyeko ugandai író Jambula Tree című díjnyertes novellája nyomán készült. A cannes-i filmfesztiválon az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) szekcióban tűzik műsorra a produkciót.

Kenyában, Afrika számos országához hasonlatosan tiltják a törvények a homoszexualitást, a téma tabunak számít, a melegek Afrika-szerte diszkriminációval és üldözéssel néznek szembe, maga a homoszexuális együttlétet pedig 14 évi börtönnel is büntethetik.

A kenyai filmes testület a Twitteren közölte, hogy a producerek megváltoztatták a film eredeti forgatókönyvét, ezért jogi eszközökkel fogják őket felelősségre vonni.

„Kultúránk és törvényeink a családot ismerik el a társadalom alapjának. A filmes testület ezért nem engedheti meg, hogy a leszbikus tartalmak eljussanak a kenyai gyermekekhez”

– fogalmazott a hivatal.

A testületet vezető Ezekiel Mutua a Variety beszámolója szerint néhány napja egy kenyai rádióadásban üdvözölte a filmet, és Kahiut is méltatta éppen azért, mivel alkotása olyan kényes kérdéssel foglalkozik, amelyet megpróbálnak szőnyeg alá söpörni. Mutua egyúttal arra biztatta a kenyai filmeseket, hogy hasonlóképpen merészkedjenek eddig feltáratlan területekre, és példaként említette a rendezőnőt.

Kahiu hangsúlyozta, különösen azért csalódott filmje betiltása miatt, mivel a Netflixen vetített nemzetközi LMBT-filmek megtekintését engedélyezi a kenyai hatóság.

„Ellentmondásosnak tűnik, hogy a tilalom csak egy kenyai filmre vonatkozik, amely azt ábrázolja, hogy mi történik a társadalomban.” – mondta a rendezőnő.

A kenyai meleg aktivisták, akik éppen most próbálják elérni az országban a homoszexuálisokat kisebbségként megillető alapvető jogok biztosítását, felháborodásuknak adtak hangot, a cannes-i filmfesztivál pedig megosztotta a Twitteren Kahiu közleményét.

zoom.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux