Coming out: hogyan lehet elmondani, ha meleg vagy?

Akik legalább egy kicsit is nyitott szelleműek totál egyetértenek azzal, hogy nincs olyan, hogy valaki meleg, a másik meg normális. A melegek is normálisak. De ez a konzervatívabb gondolkodásúaknak erős fejtörést okozhat, és gyakran nem is értenek egyet ezzel az egyszerűnek tűnő kijelentéssel.

Nemrégiben beszéltem egy 50 év körüli férfival, aki azt mondta, ha kiderülne valamelyik gyermekéről, hogy meleg, azt a saját kudarcának élné meg. Annak ellenére, hogy megértem az ő nézőpontját is, nem értek vele egyet. Ha valakinek a gyermeke meleg, az nem a szülő hibája. Az senki hibája. Az egyszerűen nem egy hiba, mert ő így született, és így kerek egész. És így teljes értékű ember.

Sokan inkább elnyomják magukban ezeket az érzéseket, megházasodnak, gyermekeik lesznek… de nem tudnak igazán kiteljesedni vagy boldogan és önazonosan élni. Miért? Mert bizony vannak olyan társadalmak, ahol teljesen megvetik a homoszexuális vagy biszexuális embereket. Pedig őszintén, miről is van szó? Egy újkeletű trend lenne?

Nem, nem az. Őseinknél ez teljesen elfogadott volt, még több ezer, vagy akár több száz éve, aztán amikor a pogány, többistenhívő, vagy istentelen vallások helyett az egyistenhitűek kezdtek el terjedni, kialakult az a nézet, hogy a férfinak a nőt teremtették, a nőknek pedig a férfiakat. Azóta ez belénk ivódott, és korlátokat állított. Pedig ez nem ilyen egyszerű.

Szexualitásunk nagyon sokrétű, és az életben (mivel csak egyszer élünk, legalábbis, ha valaki reinkarnálódik is, nem fogja tudni ugyanazt az életet élni megint) az a legfontosabb, hogy boldogok legyünk. A saját boldogságunknak pedig mi magunk vagyunk a kovácsai. Nem lehet senkit sem hibáztatni: a döntések, amiket meghozunk befolyásolják az életünket jó vagy rossz irányba. De hogyha hűek maradunk az érzéseinkhez, akkor azzal nem fogjuk magunkat téves álmokba ringatni.

Villámcsapás. Így lehet röviden leírni azt, amikor az ember első látásra beleszeret valakibe. És előfordulhat bárkivel, hogy ez a kellemes, bizsergető, tenyérizzasztó érzés pont nem egy ellenkező nemű irányába alakul ki, hanem a saját nemünk egyik tagja felé. Na, bumm.

Gondolnánk, de persze sajnos ez sem ennyire egyszerű. Először is jön az ijedtség: most mi lesz. Lepereg a szemünk előtt egy „boldog, békés és elfogadott hetero kapcsolatnak” a képe, és azzal együtt el is párolog. Nehéz feldolgozni azt, hogyha valaki egyszer csak ráébred arra, hogy valójában meleg. Akadnak olyanok, akik pár hónap leforgása alatt túlesnek ezen, míg másoknak akár több év is kell. És ez is csak azért van, mert már belénk van plántálva, hogy az nem normális.

Aztán jön a fekete leves: miután megküzdöttél magaddal, jön a család és a barátok. Utóbbiak egyszerűbb diók (általában), ám még a legjobb társaságban is előfordul, hogy miután feltárja magáról az ember a SZÖRNYŰ igazságot, másképp viselkednek vele. De ne aggódj: minden csoda három napig tart, előbb-utóbb hogyha olyan a kapcsolat is, akkor még a leghomofóbb barátok is megenyhülnek, és örülnek neked. Persze hogyha JÓ emberekkel vagy körbe véve.

Hogyha elérkezettnek látod az időt arra, hogy bárkinek elmondd, és nem úgy reagál, ahogy gondolnád (ha csak nem úgy gondolod, hogy biztosan negatívan) akkor se búsulj. A legnagyobb fegyvered, a türelem. Türelmesnek kell lenni, hogy mindenki a maga módján dolgozza fel ezt a „tragédiát”. Ami persze nem az, de ha valaki annak éli meg, akkor a legrosszabb, amit tehetsz, ha ellenségesen kezdesz el vele viselkedni. Előbb-utóbb, aki (TÉNYLEG) szeret be fogja látni, hogy nem akar téged pusztán azért elveszíteni, mert az azonos neműekhez vonzódsz. Mekkora butaság is lenne.

De hogyan lehet ebbe a vallomásba belekezdeni?

Sehogy. Erre nincs jó időpont, egyszerűen amikor magadban érzed, hogy nem bírod tovább tartogatni a boldogságod hírét, akkor mondd el.

Az én esetemben úgy alakult, hogy csak annyit mondtam édesanyámnak, hogy „szeretnék valamit mondani neked.” És akkor elmondtam, hogy egy lányba vagyok szerelmes. Ő pedig megkönnyebbült, mert azt hitte, hogy valami baj van. Egy anya érzi a gyerekén, hogyha titkolózik. Igaz, én szerencsés voltam, mert szuper jóarc anyukám van, és nem mindenkinek sétagalopp a rettegett coming out. Hallottam olyan történetet, hogy valakit egyszerűen leütött az apja, míg a másikhoz meg hónapokig nem szólt az édesanyja.

De mindhárom történetben egy a kapocs: előbb-utóbb mindegyik szülő megbékélt a helyzettel. Igen, még az is, aki kiütötte a saját gyerekét. Azóta a párja is már szinte családtagnak számít.

Nincs erre jó recept, de egy szülőnek a legfontosabb az, hogy a gyereke boldog legyen. És ezt mélyen legbelül ők is tudják. Ez a coming out receptje.

noizz.hu