Ugrás a tartalomra
x

Bepereltek egy hitoktatót, mert azt mondta, a homoszexualitás rendellenesség

Minden jel arra utal, hogy a homoszexuális lobbi újabban a legpatriarchálisabb, (eddig) kifejezetten családközpontú társadalmi modellek szetzúzását tűzte ki célul.

Szerbiában ezt már nagyrészt sikerült megvalósítani. Most Görögország került sorra.

Az Agioritikovima görög portál híre szerint bepereltek egy athéni iskolában dolgozó hitoktatót, aki a Bibliára hivatkozva azt tanítótta a diákoknak, hogy a homoszexualitás nem más, mint súlyos elferdülés.

Ezzel szemben Angelosz Szkribász, a Sokszínű Iskola nevű civil szervezet tagja, közölte: le kell győzni a görögok tudatában élő “férfi-nő sztereotípiát”. A görög LGBT-közösség ennek jegyében osztogatja propagandaanyagát és szervezi meg az idei homoszexuális felvonulást.

http://delhir.info

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux