„PROPAGANDISZTIKUS MÁSSÁGFESZTIVÁL” – MAGYARORSZÁG HAT ÉVE BOJKOTTÁLJA AZ EUROVÍZIÓT
Ha az Eurovíziós Dalfesztiválra gondolunk, az elmúlt évekből nem feltétlenül az előadók névsora vagy az ámulatba ejtő produkciók jutnak eszünkbe. Sokkal inkább azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy melyik országot vagy versenyzőt éppen miért diszkvalifikálják politikai vagy ideológiai okok miatt. Az 1950-es években a verseny azért indult, hogy összehozza a tehetséges énekeseket és együtteseket, akik a nézőkkel együtt ünnepelhették a zenét – függetlenül nemtől, vallástól, kultúrától vagy politikai hovatartozástól. Az Eurovízió, amelyen hazánk 2019. óta nem vesz részt, azonban ma már nem csupán erről szól. Kaiser Orsolya írása.
„Remélem, hogy az Eurovízió idén is azt teszi, amit az elmúlt 69 évben tett: megmutatja, hogy a zene képes összehozni az embereket. Tudom, ez talán csöpögősen hangzik, de valójában ez a fesztivál célja” – nyilatkozta a Reutersnek Martin Green, az Eurovíziós Dalfesztivál igazgatója, amelyet ezen a héten tartanak meg a svájci Bázel városában.
A műsor, amely évről évre milliókat vonz a képernyők elé, lehetőséget ad arra, hogy a világ legkülönbözőbb tájairól érkező énekesek és együttesek megmérettessék magukat.
Az Eurovízió teret ad a sokszínűségnek, sőt ünnepli is azt, és lehetőséget ad a párbeszédre a nemzetek között – függetlenül attól, melyik országból, milyen kultúrából, milyen vallási háttérrel vagy szexuális orientációval érkeznek a fellépők. Bár az Eurovízió egy barátságos versenynek indult, az idők folyamán minden jó szándék és szabályozás ellenére – ugyanis a dalfesztivál szabályzata tiltja, hogy az előadásnak vagy a daloknak politikai felhangja legyen – a fesztivál kvázi egy „csatatérré” vált.
Egy olyan közeggé, amely nem mentesül a politikától, és nem tudja kizárni azokat a feszültségeket, amelyek jelenleg is zajlanak a világban. Ez nem csupán levegőbe beszélés, hiszen számos példát tudnánk mondani, amelyek alátámasztják ezt. Gondoljunk például az ukrán Kalush Orchestra 2022-es győzelmére, mindössze néhány hónappal az orosz–ukrán háború kitörése után. Ugyanezen okok miatt vált kérdésessé Izrael részvétele is az idei versenyen.
„Oroszországot kizárták az Eurovízióból, miután megtámadta Ukrajnát, de Izrael még mindig részt vehet, annak ellenére, hogy Izraelt azzal vádolják, hogy népirtást követett el Gázában” – mondta Geri Mueller, a Svájci Palesztina Szövetség elnöke.
Míg egyes országok fegyveres konfliktusok miatt nem vesznek részt az Eurovízión, addig más országok – mint Magyarország – egészen más okokból bojkottálják a fesztivált. Hazánk immár hat éve nem vesz részt az eseményen, aminek pontos okát a mai napig homály fedi. A hazai előadók ezért évek óta külföldi színekben lépnek fel: idén például a népszerű magyar alternatív zenekar, a Carson Coma a San Marinó-i selejtezőn próbált szerencsét.
Bencsik András az Eurovízióról: „Propagandisztikus másságfesztivál”
2019 őszén a magyar sajtó attól volt hangos, hogy Magyarország nem indul a 2020-as Eurovízión, és az egész ország, valamint néhány külföldi lap is azt találgatta, hogy vajon miért nem. Az akkori Index azt írta, két lehetséges oka lehet a visszalépésnek. Az egyik, hogy a magyar selejtező, A Dal mögött álló MTVA-nak egyszerűen „túl drága volt az indulás”, a másik lehetséges ok pedig – és sokan ezt gondolják valószínűbbnek –, hogy
a „magyar kormánynak elege lett a fesztivált körülvevő LMBTQ-közegből, a multikultiból és a toleranciát támogató kommunikációból.”
Amikor novemberben hivatalossá vált, hogy Magyarország nem képviselteti magát a versenyen, az MTVA és A Dal stábja közleményt adott ki, amelyben reagáltak az utóbbi felvetésre:
„A közmédia felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, ezért határozottan visszautasítja az Eurovízió kapcsán a hazai és nemzetközi sajtóban megjelent állításokat. (…) Ezek a szexuális beállítottságra utaló sajtóvélemények sértik az emberi méltóságot, a sajtóetikai normákat, valamint a jogállamiságot. Az a szakmai döntés született, hogy jövőre az eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítjük.”
Mindez különösen ironikusan hangzik a kicsit sem pártatlan közmédia részéről, amely rendszerint olyan kormányhoz közeli személyek véleményét hangoztatja, mint Bencsik András, aki így kommentálta a 2019-es eseményeket:
„Az a homoszexuális flottatüntetés, amivé züllött ez a nemzetközi dalfesztivál, hogy ebben nem veszünk részt, ezt mentálhigiénés okból is örvendetesnek tartom, mert nagyon sok fiatalkorú azt hitte, hogy ez egy 18 éven aluliaknak való dolog, miközben itt ilyen visítozó transzvesztiták meg szakállas nők rombolták a közízlést.(…) Felejtsük el ezt a Conchita Wurstokkal terhelt gusztustalan, erőltetett, propagandisztikus másságfesztivált.”
Nemcsak nekünk jutott ki Bencsik Andrásokból és más kirekesztő hangokból. A 2024-es Eurovíziót – amelyet a nem bináris svájci előadó, Nemo nyert meg – az orosz külügy szóvivője, Marija Zaharova így írta le: „A 2024-es Eurovízió túllépett minden orgián, boszorkányszövetségen vagy rituális szentségtörésen.” Zaharova véleménye szerint a verseny „Nyugat-Európa temetésévé” vált.
Miközben a dalfesztivál 1956-os indulása óta számos változáson ment keresztül, egy dolog biztos: az Eurovízió extravagáns produkciójával mára szimbólummá vált az LMBTQ-közösség tagjai számára, nemcsak Európában, hanem azon túl is.
„A zászlótilalom egy arculcsapás”
A Conversation témában megjelent cikke szerint az áttörést az 1998-as Eurovízió hozta el. Akkor, a fesztivál történetében először egy transznemű előadó lett a győztes: Dana International, aki Izraelt képviselte.
Az ő színrelépése nem csupán zenei teljesítmény volt, hanem mérföldkő az LMBTQ-közösség tagjai számára. Különösen azoknak a művészeknek, akiket önmaguk, identitásuk vagy szexuális orientációjuk miatt kiközösítenek és megvetnek a világ számos pontján – például Oroszországban, Fehéroroszországban, Törökországban vagy Magyarországon. (Törökország 2012-ben visszalépett a versenytől, döntését az „LMBTQ-közösség előretörésével” indokolva.)
Az LMBTQ-közösséggel való szolidaritás jegyében Finnország 2013-as versenyzője, Krista Siegfrids a Marry Me c. dal előadása közben megcsókolta az egyik női táncost. Az énekesnő ugyanis így tiltakozott a finn kormány akkori döntése ellen, amely elutasította az azonos neműek házasságát. Egy későbbi interjúban Siegfrids azt mondta, a csók célja az volt, hogy a „népszerűsítse szeretetet és a toleranciát.” Ugyanakkor az éremnek van egy másik oldala is. Miközben az Eurovízió az LMBTQ-közösség támogatója, a szervezők idén mégis olyan döntést hoztak, amely a közösség tagjaiból ellenszenvet váltott ki.
Ugyanis a 2025-ös új irányelvek szerint a színpadon és az ún. „green roomokban”, ahol a fellépők pihenhetnek, csak egy nemzeti zászló engedélyezett. Azaz a dalfesztivál mögött álló Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU) kitiltotta a Pride-zászlókat. A Reuters cikke szerint már tavaly is voltak konfliktusok a szivárványszínű lobogók miatt, amit több nézőtől és résztvevőtől elvettek.
Az igazgató, Martin Green a szabályozással kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „Az Eurovíziónak nincs szüksége zászlókra ahhoz, hogy kifejezze támogatását az LMBTQ-közösség felé. Elég csak megnézni a show-t, látni a fellépőket, hallgatni, miről énekelnek.”
A svájci Pink Cross nevű egyesület szerint, amely a meleg és biszexuális emberek jogaiért küzd, a zászlótilalom egy arculcsapással ér fel. ,,Az Eurovízió a szolidaritás és a tolerancia ünnepe, és hosszú múltra tekint vissza az LMBTQ-jogok támogatásában. Ez a zászlótilalom arculcsapás” – mondta Roman Heggli, a szervezet egyik vezetője.
