Ugrás a tartalomra
x

Nőként folytatja az életét a The Voice felfedezettje, Schwartz Dávid: „Éveken keresztül latolgattam ezt magamban” – videó

Nőként folytatja az életét Schwartz Dávid. A The Voice egykori felfedezettje a Palikék Világa Szóló című műsorában Wagner Tamásnak beszélt arról, hogy mostantól már Divo a neve. A döntését hosszas gondolkozás előzte meg, de mindig is érezte, hogy valami más benne belül. Nagyon hálás, hogy a közönsége is támogatja a döntését.

„Tényleg éveken keresztül latolgattam magamban, hogy meg merjem-e lépni, kockáztassam-e azt a pályát, amit eddig bejártam. Aztán úgy voltam vele, hogy nem kérdés! Tehát aki eddig szeretett, az nyilván már réges-régen tudja, hogy valami más ezzel az emberrel. És jobban sikerült a váltás, jobban fogadták, mint valaha reméltem volna. Pláne a közönségem. Azonnal kifejezték a tetszésüket, jöttek a fellépések ugyanúgy, a régiek, akik eddig elhívtak, meghívnak most is. A szentendrei kis közönségemnél egy nagyon meghatározó koncert volt. Azért ott több mint 200 ember volt, javarészt idősebbek. Tehát tényleg bennem volt a para, összeugrott a gyomrom. Ők ismernek pici korom óta. De tényleg, amikor a végén odajöttek olyan emberek, akikről tudtam, hogy nem fogadják el, vagy nem nagyon rokonszenveznek ezekkel a mássággal kapcsolatos dolgokkal... ők jöttek oda gratulálni. Azt mondták, ha tényleg mindenki így csinálná, ahogy ezt végigvittem – mert olvasták a posztomat, hiszen követnek –, akkor nem lenne ekkora gáz ebben az országban” – mondta Divo.

Az a célja, hogy békében legyen önmagával

„Egyébként mindig is éreztem, hogy valami más belül, mint amit kívülről adott a Jóisten. A nagy példaképeim, mint Whitney Houston, Céline Dion, Tina Turner... Napestig sorolhatnám azokat a nőket – és édesanyámat is ide sorolom –, akik nagyon nagy hatást gyakoroltak rám, és rájuk szerettem volna zsigerből hasonlítani. De ezt a kasznit dobta a Jóisten, mindig ezzel szoktam viccelődni. Az onnantól kezdve csak az én döntésem, hogy ezt hogyan alakítom, hogy nekem jó legyen. Ha belenézek reggel a tükörbe, tényleg az legyen bennem, hogy jó, rendben, egyben vagyok, és békében vagyok önmagammal. Megtanultam az évek során, hogy csak ez számít” – jelentette ki Divo a Palikék Világa legutóbbi adásában.

www.blikk.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux