Ugrás a tartalomra
x

A „meleg” szót „magyarra” cserélték az egyik 10-es irodalomkönyvben, hogy passzoljon az Orbán-kormány propagandájához

A vers szerzője – akinek meséje benne van a ledarált Meseország mindenkié című kötetben is – nem tudott az átírásról.

A szerző tudta és beleegyezése nélkül változtatott verse szövegén, és cserélte a „meleg” szót „magyarra” a kiadó Katolikus Pedagógiai Intézet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalom szöveg- és feladatgyűjteményében – tudtuk meg.

Kiss Judit Ágnes „Szó” című versének eredeti négy sora így szól:

„Maradj, mert meg kell védeni / Kinek nincs is hova, / Legyen szegény, hajléktalan, / Zsidó, meleg, roma”. A Szent Imre könyvek keretében megjelent kiadványban azonban a meleg szót magyarra cserélte a kiadó: „Maradj, mert meg kell védeni / Kinek nincs is hova, / Legyen szegény, hajléktalan, / Zsidó, magyar, roma.”

A verset sokszor alkalmazzák az irodalomoktatásban, mivel Kiss Judit Ágnes műve mondhatni a Szózat XXI. századi átirata, amely a kivándorlásról és az azzal kapcsolatos dilemmákról szól, a fiatalokhoz közel álló nyelvezettel és hangnemben. Ezt erősítette meg lapunknak Arató László, a Magyartanárok Egyesülete elnöke, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium és Általános Iskola magyartanára is.

Az ügy kuriózuma, hogy a vers széles körben közismert, ezért is érthetetlen a cenzúrának is felfogható változtatás, amely feltűnhet a tizenhat éves diákoknak.

Kiss Judit Ágnes lapunktól tudta meg a változtatást. A költő úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy a tankönyvekben megjelentetett alkotásokkal kapcsolatban is szükség van a szerző hozzájárulására, de nem tudott arról, hogy a Szent Imre tankönyvek 10. osztályosoknak készült kötetében megjelenik a verse. Jellemzően megkeresik a kiadók őt, „sőt, a reformátusok fizetnek is jogdíjat” – mondta, majd hozzátette:

„Átírást nem is engedtem volna. Ezután fel fogom venni a kapcsolatot a kiadóval, hogy ne romlott szöveget terjesszenek, és a legnagyobb jóhiszeműséggel megkérdezem, hol találtak erre a változatra”  – reagált a meglepett költő.

„Tankönyvcsaládunk még igen friss, második éve használják a diákok és a pedagógusok, eddig még ezzel kapcsolatban nem érkezett észrevétel. Megjegyezzük, hogy a kortárs versek az interneten többféle szövegváltozatban találhatók meg” – reagált röviden lapunk megkeresésére a tankönyv kiadója.

"– Elképesztőnek találom " – fogalmazott a Népszavának az esettel kapcsolatban Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, könyvkiadó-vezető, akinek „antropológiai optimizmusa megengedi, hogy ez egy elírás, de ez esetben arról van szó, hogy téves szöveget találtak meg a neten.” Az irodalmár a vers lényegét sértő változtatásra „nem talál szavakat”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerzői jog védi a mű belső lényegét, és a szerző engedélye nélkül nem lehet átírni műveket. Hozzátette ugyanakkor, hogy tudomása szerint tankönyvekbe ma már be lehet emelni alkotásokat a szerző engedélye nélkül is.

"– Szerkesztői mulasztásnak is elég kínos, ha viszont szándékos, akkor súlyos vétek " – folytatta Nyáry Krisztián, majd hozzátette: „a versszak pont egy keresztényi értéket fogalmaz meg, ezért is fájó, hogy megmásították.”

Információink szerint az előző, 2021-22-es tanévben a szöveggyűjteményből 6-7 ezret adtak el, ami nagyjából tizede az eladott 10-eseknek készült szöveg- és feladatgyűjteményeknek. A könyvet tehát kevesebben használják, mint amilyen arányban egyházi iskolákban tanulnak, azaz az egyházi iskolák nem mindegyikében tanítanak belőle.

A meleg szó kicserélése mindenesetre jól illeszkedik a kormány gender- és LMBTQ- ellenes propagandájába. A kormányfő februári évértékelőjében is a genderpropagandát nevezte a gyerekekre leselkedő legnagyobb veszélynek, és ebbe a sorba illeszkedik a gyermekvédelminek is nevezett fideszes törvény, ami valójában összemossa a pedofíliát a melegek elleni szigorúbb fellépéssel.

A melegek jogait sértő rendelkezések miatt az Európai Bizottság is fellép:

az EU Bíróságán indított pert Magyarország ellen, az eljárásba pedig – az EB oldalán – az Európai Parlament és összesen 15 tagország kapcsolódott be.

A melegellenes szál gyanúját tovább erősítheti, hogy a vers szerzője, Kiss Judit Ágnes meséje olvasható a Meseország mindenkié című kötetben, amelyet az „LMBTQ-propaganda” elleni kultúrharc részeként 2020 őszén Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője ledarált. Orbán Viktor ezután ahelyett, hogy elítélte volna a rettenetes történelmi emlékeket idéző könyvdarálást, úgy nyilatkozott, hogy „Az EU-s ügyek is szövevényesek, de ezek a viták, amik a homoszexualitás megítéléséhez kapcsolónak, még szövevényesebbek”, majd miután elmondta, hogy jól viseljük a provokatív demonstrációkat, a vörös vonalat emlegette: „Hagyják békén a gyerekeinket.”

Időnként benyomul az ideológia

Nem ez az első tankönyv-botrány. A kormány sugallta ideológiának felel meg a nyolcadikosok földrajz tankönyve is, amely azt a látszatot kelti, mintha Ukrajnában belháború zajlana, és ennek tudja be a Krím-félsziget 2014-es orosz megszállását is. A Kreml propagandáját visszahangzó tananyag diplomáciai vihart is kavart Ukrajna és Magyarország között. A Belügyminisztérium ugyan megígérte, hogy átírják a kifogásolt részeket, ez azonban október óta nem történt meg.

2015-ben Bánhegyi Ferenc ötödik-hatodik-hetedik osztályosoknak szóló történelemkönyvei okoztak közfelháborodást, mivel rokonszenves figuraként ábrázolta Hitlert, Horthy Miklóst pedig idealizálta.

www.nepszava.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux