Április 11 a költészet napja - Az LMBTQI emberek megjelenése a magyar irodalomban

Közép- és koraújkor

Középkori irodalmunkban csak elvétve találunk utalást a témára. Az egyik legkorábbi magyar nyelvemlék, mely röviden megemlíti, az ún. Nagyszombati kódex. Az ismeretlen személy által 1512-ben és 1513-ban másolt mű, 397 lapnyi terjedelemben valláserkölcsi elmélkedéseket és imádságokat tartalmaz. Korábban a Nagyszombati Egyetemi Könyvtárban őrizték (innen ered a neve), majd átkerült az esztergomi érseki könyvtárba. Három tartalmi egységből áll: Henricus Suso egyetlen latin nyelvű munkájából, a Horologium sapientiae-ből tartalmaz egy részletet, a bűnbánatot elősegítő kisebb elmélkedéseket, lelki tükröt és egy példát, végül a gyónásra való előkészülésben segítséget nyújtó bűnlajstromot, alapvető egyházi tanításokat stb. A bűnlajstrom részeként, az „égbekiáltó bűnök” között említi az ismeretlen szerző a „természet ellen való bín”-t, vagyis a mai értelemben vett homoszexualitást.

A Nagyszombati kódex első levele

A bibliai Szodoma története a magyarországi lírában a 16. században jelent meg. A reneszánsz irodalom egyik kevésbé ismert műve a szakirodalom szerint Békési Balázsnak tulajdonított és a Mihály deák kódexben fennmaradt Sodoma és Gomora veszedelméről című mű, mely a záró strófa tanúsága szerint 1559-ben született. Egy didaktikus-moralizáló stílusú biblai históriáról van szó, amely epikus formában újramond egy bibliai passzust, kisebb-nagyobb mértékben bővíti azt, valamint tanító célzattal párhuzamot von a bibliai és a jelenkori események között. A második rész ismerteti a bibliai történetet, az agg Ábrahámnak gyermeket ígérő angyali jóslatról, valamint a két város pusztulásáról. A Szentírás szövegét nagyjából követve a következő részlettel találkozunk, mikor Lót befogadja az Úr által küldött két angyalt, és a háza elé sereglő férfiak a kiadásukat követelik:

Ezt mondták ő neki: „Hol vadnak  az ifjak?
Az kiket házadban innét béhivatál.
Azért mostan hozzad ide ki mi nékünk,
Őket ismerni mert igen kivánjuk .”

A „megismerni” szó a korabeli magyar nyelvben általában a közösülésre utalt, vagyis a szodómia gyakorlatára, ami azért is valószínű, mert a következő versszakban Lót a szépséges lányát ajánlja fel szexuálisan a férfiaknak, hogy ne essenek bűnbe, illetve ahogy a vers fogalmaz, „hogy ilyen gonoszság tőlök ne támadna”. Hasonló történettel találkozunk Dézsi András protestáns énekszerző A lévitáról história című költeményében, a paráznaság elleni elrettentő példázatban, ahol a lévita kiadatását követelik Gibea férfilakosai, akik „bujaságra az Lévitát kévánják”.
 

A humanizmus latin nyelvű lírájából Janus Pannoniust kell kiemelni, akinek epigrammáiban gyakran találkozunk erotikus utalásokkal, köztük a férfiak közötti szexualitás említésével. A Mátyás király korában élt költő és pap (1459-től pécsi püspök) erotikus verseinek fontos előképei voltak az antik költészet hasonló alkotásai, így például Martialis epigrammái, valamint a kortárs Antonio Beccadelli Hermaphroditus című verskötete, melyet Csehy Zoltán a Szodoma és környéke című művében „a homoszexualitás perverz bibliájának” nevez. Janus Pannonius témába vágó alkotásai részben kifejezetten erotikus költemények, részben a férfiak közötti szerelmet elégikusan bemutató versek, de találkozhatunk humoros-szatirikus részletekkel is. Következzék ezen gúnyversekből, epigrammákból egy válogatás:

Most busa férfi Leo, most meg buja nőcske az ágyban,
hátsó szándékod nála kiteljesedik.
Tiresiasnak vagy Caenisnek hívjalak inkább?
Mert nem oroszlán vagy, légy te hiéna, Leo.
(A Leóról szóló vers, Csehy Zoltán fordítása)

Janus Pannonius arcképe, Plautus-kódex

A hiéna a középkori költészetben leggyakrabban a homoszexualitás, a „nemváltó magatartás” és a szexuális szabadosság jelképe volt.

Nyalka Telesphorus, úgy áll már a dolog miközöttünk,
hogy ne a bíróság, döntsön a perben az ágy!
Mit tökölődünk még? Hát üssük nyélbe, amit kell.
Nem lesz fájdalmas, hogyha alul te maradsz.
(A köcsög Telesphorushoz, Csehy Zoltán fordítása)

Az első magyar nyelvű homoerotikus vers 1577-ben született, Kolozsváron. Szakhmári Fabricius István Historia ex Partenii Nicensis de amatorris affectionibus collecta című műve mára már szinte elfeledett alkotás az „erkölcstelen szerelem”-ről. Egy verses példázat-gyűjteményről van szó, ősforrása pedig nikaiai Partheniosz Peri erotikon pathematon című antik novellagyűjteménye. A 16 történetből álló mű 7. története (De Hiparino) szól a homoszexuális vágyról és zsarnokölésről. Hiparius és Antileon Heraclea városában játszódó, tragikusan végződő szerelmi históriáját mondja el a szerző négy versszakban, és bár egy a fiúszerelmet megéneklő görög nyelvű prózai mű latin változatának verses átiratáról van szó, önmagában is megállja a helyét, mint műalkotás.

A 16. századból következzék utolsóként Verancsics Antal (1504-1573), bosnyák családból származó humanista költő, történetíró, az első magyarországi szonett szerzőjének egy epigrammája, mely a szodomita Nigridus ellen íródott:

Minden bűn megtorlását bölcsen kiagyalták,
s rendszert alkottak egykor az ősi atyák.
Tűz, a kerékbetörés, a bitó, bika, zárka s a börtön
voltak ezek, pallos, szablya, bilincs meg a víz.
Becsmérelni a versemnek sose volt a szokása,
bár, hogy mely részed végzi a bűnt, tudom én.
Nigridusom, nem a víz, nem a vas s a kötél lesz a veszted!
Más már nem marad itt, Nigridusom, csak a tűz!
(Nigridushoz, a fartúróhoz, Csehy Zoltán fordítása)
 

Hosszú 19. század

A reneszánsztól kezdve a magyar irodalomban rendre találkozhatunk a férfiszerelemről szóló antik görög-római történetek feldolgozásával. Köztük található Ganümédész elrablásának története, mely olyan költőket ihletett meg, mint Janus Pannonius (De laudibus Guarini), Zrínyi Miklós (Adriai tengernek Syrenaia), Gyöngyösi István (Páris Helenának) vagy Ungvárnémeti Tóth László (A’ parízi aranysas). Akhilleusz és Patroklosz története visszaköszön szintén Ungvárnémeti Tóth László Szerelem és barátság című epigrammájában, Hiacynthus és Apolló alakja pedig Kölcsey Ferenc Hyacinthus című, 1813-ban még cím nélkül megjelent alkotásában jelenik meg, a következőképpen:

Haldoklott, ah, lábai előtt a mennyei gyermek,
Nyögdelt, füveiben nem lele Phoebus erőt.
Véredből egy lenge virág, így szóla, piruljon,
És bársonylevelén éljen örökre jajom.

Kölcsey Ferenc 

2013-ban nagy visszhangot váltott ki Nyáry Krisztián Így szerettek ők 2. című kötete, annak is Kölcsey Ferenccel, a Himnusz költőjével és lehetséges homoszexualitásával foglalkozó fejezete. A szerző azt állította, hogy ugyan nem lehet semmi konkrétumot tudni Kölcsey tényleges szexuális életéről, bizonyos levelei alapján úgy néz ki, legalábbis szerelmet érzett egy vagy két férfi iránt, ami azonban lehet, hogy teljesen egyoldalú, viszonzatlan szerelem volt. Ami biztos: sosem házasodott meg, élete végéig agglegény maradt. Korábbi Kölcsey-monográfiák szemérmesen foglalkoztak ezzel, legfeljebb úgy fogalmaztak, hogy a „Szemere Pálhoz való viszonya még a szentimentálisnál is több volt”. Vagy hogy a magánéletéről semmit sem lehet tudni, esetleg hogy nem is volt valódi tárgya a szerelmének. Az említett Szemere Pálhoz írt 1813-as levele, melyet „forró csókok” mellett A jegyváltó című vershez mellékelt, azonban eléggé beszédesnek tűnik: lehetséges, hogy egy nagyon erős barátság lenyomata, de kétségkívül homoerotikus olvasata is lehet: „Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé.” De érdekesek Kölcsey volt kollégiumi szobatársának, a hadbíróként dolgozó Kállay Ferencnek írott levelei is:

„Meghalni, édes barátom, ezen gondolat annyira mindennapi, és mégis mindig új, mindig szokatlan. (..,) Egyedül való örömim azon kevés órák valának, melyeket a ti karjaitokban, a barátság s szerelem karjaiban töltöttem, s nem vérzők voltak-e ezek is? Csókollak édes Ferim, és ha többször nem láthatnálak is, ne feledd el egy pillanatig az ifjút, ki barátait, és tégedet, mindenekfelett szerette.”

A 19. századból találhatunk még néhány, bár érintőleges vonatkozást. Antinousról, Hadrianus császár szeretőjéről Kazinczy Ferenc írt verset, Dayka Gábor Bútsú-vétel című költeménye (1793) pedig a korabeli barátságretorika rendkívül érzelemdús példája. De ott van Arany János Szondi két apródja című balladája is, melynek homoerotikus jelentéstartományáról a 2000-es években kezdett egyre gyakrabban beszélni az irodalomtörténész szakma.

Tali és szécsiszigeti Thaly Kálmán (1839–1909) érdekes figujára a 19. század végének, 20. század elejének. Költő volt, író, történeti kutató, a kuruc kor szakértője, országgyűlési képviselő, Jókai Mór másodunokatestvére. Az utókor leginkább II. Rákóczi Ferenc hamvainak haza hozatalában játszott szerepére emlékszik, valamint a kuruc korhoz kötődő irodalmi hamisításaira. Kortársak elmondása szerint is homoszexuális volt, bár későbbi kutatók gyakran szemérmesen fogalmaztak ezzel kapcsolatban (R. Várkonyi Ágnes is csak „erkölcsi életének eltévelyedésé”-ről írt). Tudható azonban, hogy halála után több ismerőse is nyilatkozott a homoszexualitásáról, hogy fiatalon legjobb barátjával, Molnár Ádám költővel rajongó, szinte szerelmes hangú levelezést folytatott, idős korában pedig örökbe fogadta Thalwitzer Károly hadapród-iskolai növendéket, aki azonban 1902-ben „a halálba menekült nevelőapja terhes szeretete elől”.

Thaly Kálmán

Legérdekesebbek az általa hamisított kurucversek, melyekben hangsúlyos barátságretorika jelenik meg a kurucok között, mint ahogy arra Benkő Krisztián és Csehy Zoltán irodalomtörténészek kutatásai felhívták a figyelmet. Valósággal istenítette Rákóczit, akit történelmi ideáljának tartott, a kurucokat pedig a férfiasság megtestesítőjeként látta és láttata. Mindez leginkább Rákóczi keserve Bercsényi halála láttán című versében szembetűnő, melyben a Rákóczi és Bercsényi közötti viszony az ókori görög harcosok szerelmi-baráti kapcsolatát idézi fel, mint Harmódiosz és Arisztogeitón vagy Akhilleusz és Patroklosz esetében. Bercsényi a versben mint Rákóczi karjának ereje, lelkének fele jelenik meg, majd a testek teljes „egyesülése” is bekövetkezik:

Eggyé lettünk,
Egy minden tettünk, –
Együtt ítél a nagy Ég felettünk.

(...)

Szívem a szíveddel
Együvé forradott.

Többen hozzáteszik, hogy maga a bujdosás is értelmezhető meleg olvasatban, mint a homoszexuálisok üldözésének szimbóluma. Ahogy például a Bujdosódalban fogalmaz Thaly: „Együtt sírok a harmattal, / Az erdei madarakkal, / Őszi köddel, őszi széllel – / Hej, hervadok a falevéllel!” (...) Futó felhők, vándor szelek – / Szállnak, amíg el nem vesznek… / Valami azt súgja nekem: / Hej, az én sorsom is az leszen!”
 

Az első meleg témájú magyar regénytől a Nappalok és éjszakákig

1908-ban jelent meg az első magyar regény, melynek központi témája a melegség volt. Szerzője a neves ügyvéd, bírósági riporter, Gúthi Soma. A Homosexuális szerelem című mű a Budapest árnyoldalait bemutató könyvsorozat, a Fekete Könyvek IV. köteteként jelent meg. Fiktív történetről van szó, ám az előszóból kiderül, hogy az Eulenburg-botrány ihlette. Főszereplője a Gúthi több regényében is megjelent, tapasztalt detektív, Tuzár Mihály, aki ezúttal egy fiatal nő meggyilkolásának ügyében nyomoz. Szép lassan kideríti, hogy a meggyilkolt nő férje, a dúsgazdag Hengel Frigyes valójában homoszexuális, Gustav Heckerrel van titkos kapcsolata, ám miután ez kiderült a feleség számára, a szerető eltette őt láb alól. Regénynél szokatlan módon a szerző felvázolja a homoszexualitással kapcsolatos különböző elméleteket is, valamint állást foglal amellett, hogy a homoszexualitást nem büntetni, hanem „gyógyítani” kellene. Ahogy pedig a történet halad előre, Gúthi bemutatja a korabeli homoszexuális szubkultúrát is, egy bécsi meleg álarcosbáltól az utcán való ismerkedés módjáig.

Kaffka Margit Hangyaboly című, 1917-ben megjelent regényében reménytelen leszbikus szerelem is megjelenik. Különös, fojtott levegőjű, zárt világba viszi olvasóit a szerző: egy tanítórend apácazárdájában járunk, a századforduló idején. Szigorú életrend, súlyos kötelmek, megcsontosodott középkori szellem nehezedik egyforma könyörtelenséggel apácákra és növendékeikre egyaránt. A néma folyosókon csak suttogni szabad, a hangos szó már rendbontásnak számít. Ebben a közösségben csupa nő él együtt: elfojtott vágyak, az önfegyelem kegyetlen szorításában eltorzult érzések és kapcsolatok nyűgözik a lelkeket. A zárda életének látszatra nyugalmas felszíne alatt kibékíthetetlen, szenvedélyes ellentétek forrnak, s mindez egy csapásra felszínre kerül a főnökasszony halálakor, amikor arról kell dönteni, ki legyen a zárda új vezetője. A közösség nyíltan két pártra szakad: a belső megújulást sürgetők és a konzervatívok pártjára. Egy felbolydult „hangyaboly”-já válik a zárda, szabályos választási korteshadjárattal, amely természetesen a konzervatívok győzelmével ér véget. Mindeközben pedig Magdolna nővérnek azzal is szembe kell néznie, hogy mit is érez valójában Virginia iránt. A regény egyik kulcsjelenetében, a sikertelen választás után Magdolna azt kéri tőle, hogy egy szóra vonuljanak el valahová:

– Mondd, miért... miért tetted ezt velem?

– Magdolna! Magdolna, annyira tisztellek, hisz tudod, tudnod kell! Senkit nem látok nálad különbnek, magasabban állónak; senkit még most sem, igen - aki fölöttünk rendelkezni méltóbb lehetne.

– Méltóbb? - és... alkalmasabb, Virginia nővér?

– Ó, nem, ne nézz így rám, ne szólj hozzám keményen! Hisz nem tudtam, hogy ennyire... ennyire ellenedre van!

– Nem ismertél tehát? De hogy szerethettél akkor?

– Nem, ezt ne... ne vond kétségbe! – kiáltott a másik fájdalmas szenvedéllyel. – Úgyis annyira sújt már minden, oly balul sikerült, az Isten büntet! Ó! Lehet, hogy nem jól szerettelek, Magdolna – tán bűnösen szerettelek, ítéld meg, szólj, hisz te mindent látsz, értesz! Te tudod, hogy mindenem vagy, életkedvem, reményem, minden törekvésem. Csak miattad akartam mindent, csak neked akartam tetszeni. Csak teáltalad tudok örülni munkának, földi iparkodásnak és erénynek – csak teáltalad és teérted tud nekem valami igazán fájni még... a bűneim is – ó, Isten, légy velem! Soha-soha nem szerettem így még földi embert; nem is lehetséges ennél jobban szeretni.

– Virginia! Hogy beszélsz, barátnőm? Légy eszeden!

– Nem, nem vagyok én eszemen már! Annyit kínlódom, és egyre hatalmasabb ez fölöttem. Ne hidd, hogy afféle gyerekség, ami itt... itt a zárdában divatozni szokott... hajfürtökkel és érzékeny, titkos levélkékkel. Az egész lelkemet uralja, minden jobb érzésem, minden gondolatom. Istenem, Megváltóm! Add, add a kezed, Magdolna, Magdolna, Magdolnám – ó, tedd a homlokomra a kezed egy pillanatig!...

– Virginia testvér! - kiáltott rá akkor a másik szigorú, ébresztő hangon, és felállt mellőle; elfordult, hogy leküzdhesse ámult és ijedt megundorodását. – Virginia, rögtön felállj innét! Mi dolgod térdelni egy másik ember előtt, mit gondolna, aki hirtelen belépne?

– Mit?... Jobb volna rögtön meghalnom.

Dúlt arccal, zilált köntösben, gyűrt fátyolával ott állt előtte – szemében ijedt szégyen; tán most látta csak, hogy a földön kúszott és vonaglott néhány pillanatig eszelős szenvedélyében és hogy visszautasították. Ideges szája, minden arcvonása rángott, reszketett; ajka oly száraz volt, hogy alig bírta a szavakat kiejteni... És ahogy így megalázva és szenvedve szemben állt vele a másik – Magdolna arca megenyhült újra, a harag és megdöbbenés helyére visszasimult a szokott hűs, szelíd, enyhe tekintete. Most már feléje nyújtotta nyugodt, biztos szorítású kezét.
 

A kétneműek

Ujhelyi Nándor (1888-1933) író, újságíró, színpadi szerző, forgatókönyvíró volt, akinek 1909-től jelentek meg elbeszélései és kritikái a Huszadik Század hasábjain. Az 1920-as években az egyik legnépszerűbb szerzőnek számított, ám írásainak erotikus tartalma miatt többször is összetűzésbe került a törvénnyel. Az Egy férfi szerelmei című könyvét például „nyomtatvány útján elkövetett szemérem ellen való vétség” miatt az államrendőrség elkobozta, és az összes példányt lefoglalta, 1923-ban pedig A nők ura című regénye miatt istenkáromlásért és közszemérem ellen való vétségért félévi fogházbüntetésre ítélték. Ezt követően is többször eljárás indítottak ellene, a büntetések letöltése elől pedig időlegesen külföldre menekült. Számunkra legérdekesebb műve 1922-ben jelent meg: A kétneműek. A regény alcíme elárulja, miről is fog szólni a történet: Egy férfiról aki asszony lett és egy asszonyról aki férfi lett. Két androgün karakterről van szó: Mazagran Vazulról és Constantine Oliváról, akik Mandarin kísérlete révén testet cserélnek, pontosabban a lelkük a másik testében tér magához. Így aztán megtapasztalják, milyen férfi testben nőként, női testben férfiként élni, sőt férfi aggyal férfival, női aggyal nővel szeretkezni, egészen addig, míg Vazul–Oliva ismét testet nem cserél.

Kuncz Aladár Fekete kolostor című emlékirata, mely a szerző ötévi franciaországi internálását örökíti meg, a középkori kastélyban kialakított fogolytábor homoszociális és nemi szerepeket áthágó vonatkozásait is bemutatja. Az egyik jelenetben például férfiak kényszerből egymással táncolnak, nem sokkal később pedig annak lehetünk tanúi, ahogy a tábori színdarabban nőnek öltözött, kifestett férfiak láthatók a színpadon, és ennek hatására az egyik fogoly állandó jelleggel női szerepben tűnik fel.

A homoszexualitás kevés egyértelmű irodalmi ábrázolásai közé tartozik a két világháború között Márai Sándor Zendülők (1930) című regénye. A történet az első világháború utolsó napjaiban játszódik egy vidéki kisvárosban, ahova közvetlenül nem ér el ugyan a háború, de közvetetten az apák hiányán keresztül mégis alapvetően meghatározza a főszereplő fiúk életét. A regény címében is szereplő zendülők négy érettségi előtt álló fiú, akik gyerekes módon lázadnak a felnőttek világa ellen. Felelőtlen játékaikban becsapják a felnőtteket, féltett tárgyakat emelnek el otthonról és végül pénzt lopnak. A felnőttek világából csak két embert engednek be maguk közé: egyikük bátyját, Lajost, aki megjárta a háborút és elvesztette egyik karját, illetve Amadét, a színészt. A lopás révén kerülnek kapcsolatba Havassal, a városka zsidó zálogosával, aki kihasználva naivitásukat és éretlenségüket, a színész segítségével leitattatja a fiúkat és homoszexuális aktusba torkolló „előadást” rendeztet magának a helyi színházépületben, amit csak ő lát titokban a sötét nézőtérről, és amivel másnap megzsarolja a fiúkat. Egy korabeli kritika így utalt az ominózus jelenetre:

„Összekötő tisztjük a nagyok világával egy vénhedő komikus, egy torz és beteg lélek, aki a »banda« egyik tagjának árulása révén az élet egy olyan posványa elé csalja őket, amely elől sebzetten, dúltan és megroskadva menekülnek. Elriadnak egymástól is és a zendülő »banda« áruló társuk öngyilkossága után kapitulál az élet előtt.” (Magyar Hírlap, 1930. június 15.)

A korszakbeli regények közül kiemelkedik Thurzó Gábor: Nappalok és éjszakák című, eredetileg 1944-ben megjelent műve (később A hal és a háló címmel is megjelent). A történet Sopronban játszódik, melynek elején egy új tanár érkezik a városba. A cselekmény középpontjában a tanár, a helyi színész és egy különös idős asszony bonyolult kapcsolata áll – arról szól a történet, hogyan küzd egymással ez a három ember, hogyan igyekszenek menekülni sorsuk elől, amely mégis foglyul ejti őket. Az asszony vak szenvedéllyel kapaszkodik a színészbe, meddő napjai egyetlen vigaszába, azt azonban elhódítja tőle az ifjúság varázslata, s egy rejtelmes vágy, méghozzá a tanár iránt – míg végül mindhármuk élete kisiklik, s a várt boldogság helyett beteljesedik rajtuk az összeomlás tragédiája. Thurzó Gábor műve kiemelkedő alkotása az új magyar irodalomnak, s emellett a tanár és a színtársulat bonvivánja kapcsán fontos meleg vonatkozás is van benne.

„Semmi gusztusom nem volt a sörözéshez, bebújtam az egyik sarokba, úgy tettem, mintha olvasnék. De egy betűt se láttam. Akár hiszitek, akár nem, egyre csak Várnagy Klámán járt a fejemben. Az álombeli jelenet, bármilyen szégyenteljes volt is, szüntelenül böködött. Most éreztem csak a jó ízét, azt a forró boldogságot, hogy beszélek valakivel és ez a valaki velem egyenrangú, férfi. Férfi, ha színész is. Várnagy Kálmán ekkor már  tulajdonom volt, ez minden furcsasága ellenére sem hagyott nyugton. Tűnődtem, hogyan ismerhetném meg?” Részlet Thurzó Gábor: Nappalok és éjszakák című regényéből, 1944

A két világháború közötti magyar költészetben is találhatunk témába vágó alkotásokat. Ott van például Babits Mihály, akinek költészetében rendre felbukkannak nemi ambivalenciák és a dekadens „görögség”. Minden valószínűleg nem véletlen, elég ha azokra a korabeli pletykákra gondolunk, melyek Babits és Szabó Lőrinc közötti homoszexuális viszonyról szóltak. Többen is Babits látens homoszexualitásáról beszélnek művei alapján, mint a Hercules és Hylas történetét elbeszélő Mythológia, a fiúszerelemről szóló Thamyris vagy a Tímár Virgil fia című regény, mely ugyan a címszereplő szerzetestanár és a törvénytelen származású Vágner Pista kapcsolatát mutatja be, de önéletrajzi elemekre épül: Babits pécsi diákkorának és bajai tanítóskodásának élményeire. Tegyük hozzá: Babits felesége, Török Sophie (Tanner Ilona) esetében dokumentálható a biszexualitása, mint ahogy azt Kristóf Irén Milánóból 1926-ban hozzá írt levele is mutatja: „…addig azonban meg ne csalj, se férfival, se nővel (...) Én nem csaltalak meg az itteni nőkkel, szinte kiéhezett a lelkem, hogy nincs kivel társalognom,  alig várlak.” Török Sophie nők iránti vonzalmát versei is jól illusztrálják.

Baumgarten Ferenc Ferdinánd

Babits és Török Sophie egyik kortársáról, egyben jó barátjáról, az irodalmi díjalapító Baumgarten Ferencről (1880-1927) csak jóval halála után derült ki homoszexualitása. Farkas Zoltán 1948-ban befejezett emlékezéseiben így jellemezte őt: „Feri homoszexuális volt, amit csak akkor tudtam meg, mikor összetörve, megsemmisülve hazatért Németországból. Ekkor átadta nekem bizalma naplóját, hogy jobban megértsem tragédiáját. Valamiképpen szabadulni akart aberrációjától – akkor még annak tartotta – és öccsével, Sándorral Párizsban valamelyik éjjeli színházban, öccse tanácsára felszedett egy ringyót, akitől kankót kapott. Sándor elvitte egy ismert párizsi gonorrhea orvoshoz, aki radikális eszközökkel akarta gyógyítani. Az eredmény egy izületi gyulladás volt bal bokájában.”

A 20. század magyar költői közül a homoerotikus költészet vonatkozásában méltán kiemelhetjük Berda Józsefet, akinek a harmincas évek eleje óta számos homoerotikus verse jelent meg. Találunk köztük a görög pederasztikus hagyományt megidéző verset, mint a Meztelen gyermek a parton, a nemi határok áthágását bemutató portréverset (Selyemfiú), a férfiasságot megéneklő Örökkévaló lobogást, a már címével is sokat mondó Szilveszteri fürdőt vagy a Vers a péklegényekről című művet (lásd illusztrációként utóbbi költemény első részét):

Látnád a péklegényeket, mily
izmosak ők s hogy villog meztelen testük!
Ismerik sorsukat s tudják;
kevélyebb s mezítlenebb szépség
az övék, mint a magunké: csupa szikrázás,
mely ki és befelé tündököl, mint kedve
a robbanó napnak.

De te nem tudod, mért olvad össze,
mint párzó szerelem, izzadó testük
kamaszszaga a sülő tészta illatával,
melyből kenyér csak azért lesz talán,
hogy húsuk friss illatát érezd boldogan,
ha ízzel harapod majd a finoman ropogó héjat,
mely oly fénnyel csillog éppen, mint az ő
meztelen combjuk rózsás karcsúsága...

A biszexuális Faludy György költészetében és műfordításaiban is gyakran találkozunk homoerotikus részletekkel. Említhetjük többek között a Nel mezzo del cammin című, 1939-es verset, mely egy bentlakásos fiúiskolában történt nemi aktust örökít meg, és egy felláció érzékletes megörökítésével ér véget; az Amár verseket és a sokáig Abú Nuvász-fordításnak beállított, ám valójában Faludy által írt Abú Núvász verse a kalifához című költeményt; vagy a szerelméhez, Eric Johnsonhoz írott szonetteket. Illusztrációként következzék egy humorosabb alkotás:

Ott alszunk, drága párom,
felettünk éj és álom,
pálmák, mórívű bolt,

és ráhajlunk karunkra,
míg csillogó farunkba
besüt a telihold.
(Alattunk tágul…, 1941)

 
Kádár-korszak

A Kádár-korszak magyar irodalmában továbbra is csak hellyel-közzel találkozhatunk meleg vagy leszbikus témával, esetleg elvontabb homoerotikával. A meleg férfiak irodalmi reprezentációjára ez kifejezetten igaz. Ott van például Marosi Gyula: Motívumnak jó lesz című, 1976-ban megjelent kötete, mely két kisregényt tartalmaz. Ezek közül A pikulás ifjú című mű főszereplője a  fővárosba nemrég felkerült vidéki fiatalember, aki jobb híján modellt áll egy hírneves szobrásznak. Az ő közreműködésével készül el a pikulás ifjú majdan felállítandó, derűt, harmóniát sugárzó szobra egyik közterünkre. És bár csak burkoltan utal rá az író, A pikulás ifjú szobrászművésze homoszexuális. Amikor ugyanis a modell rákérdez a szobrásznál, hogy impotens-e, ő a következőképpen válaszol: „Azt hiszem nem ez a pontos, szakmai kifejezés… de a lényegen mit se…” – mondja, a fiú azonban közbevág.

Dobai Péter A birodalom ezredese című regénye 1985-ben jelent meg. A mű a Monarchia időszakának egyik legnagyobb kémbotrányát dolgozza fel, melynek meleg szála is volt. Mindössze egy ​esztendővel az első világháború kitörése előtt, egy csöndes bécsi szállodában pisztolygolyót röpítve fejébe vetett véget életének Alfred Redl vezérkari ezredes, a katonai kémelhárító hivatal tényleges vezetője. A botrány után szimatoló újságírók tudni vélték, hogy a magas rangú katonatiszt valójában idegen hatalmak ügynöke volt, az oroszoknak kémkedett, s miután leleplezték, így szökött meg a felelősségre vonás elől. Ráadásul, mint az később kiderült: az orosz titkosszolgálat homoszexalitására való kintettel zsarolta meg a katonatisztet, és a lebukásában is szerepe volt mindennek, mégpedig azért, mert a hatóságok a magánéletével kapcsolatos, nagymértékű költekezésre figyeltek fel. Dobai szakított a korábbi feldolgozásokkal, nem kémtörténetet írt, és óvatos kérdőjeleket rajzolt az eset köré. A történet főhőse egy olyan ember, aki tisztán látja, hogy sorsa egy széteső birodalomtól függ, amely azonban a pusztulás felé rohan.

Leszbikus téma érdekes módon többször bukkan fel az 1945 utáni magyar prózában. Ott van például Indig Ottó Kánikula című regénye. Az erdélyi származású író, dramaturg eredetileg 1947-ben megjelent műve a francia Riviérára repíti olvasóit. A szerző egyébként Franciaországban vészelte át a második világháborút, így a regény jelentős részben önéletrajzi ihletésű. Egyben kiváló társadalmi korrajz a harmincas évek nyugatjáról, dekadens szerelmekről, unatkozó milliomosokról, akik tudomást sem vesznek a világégésről, miközben a francia tengerpart a béke szigete, ahol vágyak és titkok perzselik a látogatót. Főhősei egy különös szerelmi kvartett szereplői, köztük egy leszbikus hajlamú fiatal nő és egy érett korú férfi.

És ott van természetesen a közismerten leszbikus alkotó, a József Attila- és Kossuth díjas Galgóczi Erzsébet Törvényen kívül és belül című, 1980-ban megjelent kötete, mely két kisregényt foglal magába. Ezek közül a Törvényen belül 1959-ben játszódik. A történet drámai nyitányában a magyar-jugoszláv határon a sorkatonák lelőnek egy határsértőt: Szalánczky Éva újságírót. Évát szenvedélyes szókimondása miatt az ötvenes években mellőzték, meghurcolták. Erdős főszerkesztő, aki megjárta Rákosi börtönét, 1959-ben maga mellé vette az Igazság című laphoz. Miközben azonban a téesz-szervezésekről ír cikket, beleszeret az egyik kolléganőjébe, a férjezett Líviába (a nő férje ráadásul katonatiszt), és ez konfliktusok sorozatát indítja el. Galgóczi Erzsébet regénye akkora sikert aratott, hogy hamar felmerült a megfilmesítés gondolata, és nem sokkal később Makk Károly be is jelentette, hogy filmet forgat belőle.

Galgóczi Erzsébet 

Az 1980-as évek második felében aztán sorra jelentek meg az első ismeretterjesztő vagy szociográfiai jellegű művek a homoszexualitásról. A sort Erőss László: Furcsa párok. A homoszexuálisok titkai nyomában című tabudöntögető könyve nyitotta, 1984-ben. A szerző általánosságban kívánta felvázolni a témát, kitérve a homoszexualitás kultúrtörténetére is, ám számos érdekes részletet feltárt, az 1909-es jogászegyleti vitától a korabeli ismerkedési szokásokig. Persze Erős megközelítésmódja nagyjából megegyezik a nyolcvanas évek elejének általános véleményével, amikor is a homoszexualitás még mindig viszonylag tabutémának számított, azért is fontos azonban kiemelni, mert Pál György 1926-os kiadású kötete óta az első könyv volt magyar szerző tollából, mely kifejezetten ezzel a témával foglalkozott.

Fontos kiemelni Géczi János: Vadnarancsok II. című kötetét. A szerző képzettsége szerint biológus, ám régóta foglalkozik irodalommal. 1980-81-ben pedig megírta ezt a művét, amely az első kötettel szemben, vélhetően témája okán csak 1987-ben jelent meg. A szociográfia műfajába sorolható kötet kilenc riportot tartalmaz, kilenc homoszexuális férfi önvallomását életéről, önelfogadásáról (vagy annak hiányáról), a meleg férfiak nyolcvanas évek eleji mindennapjairól, az ismerkedési lehetőségekről stb. Fontos azonban hozzátenni, hogy a műben megjelenő, meglehetősen egyoldalú kép nem véletlen. Csak jóval később derült ki, hogy a szerző interjúalanyai között kizárólag pszichiátriai betegek voltak. Ennek ellenére a könyv nagy figyelmet keltett, tabudöntögető jellege miatt, csakúgy, mint Sombor Judit és Tuscher Tünde 1989-ben megjelent Melegháza, mely szintén kissé bulvárosra sikeredett.

Géczi János, a Vadnarancsok II. szerzője 

Szent Sebestyén ábrázolások a magyar irodalomban

„A homoszexálisok védőszentje Sebestyén, tőle remélik, hogy a paradicsom kapujában fogadja őket és közbenjár az érdekükben” – olvashatjuk Dominique Fernandez: Ganümédész elrablása című kultúrtörténeti művében. Ez az ókori katonaszent túlzás nélkül „a melegek védőszentjévé” vált a 20. századra, természetesen nem hivatalosan. Mindezt alapvetően az okozhatta, hogy általában idealizált férfitesttel ábrázolták, meztelenül vagy majdnem teljesen meztelenül, valamint hogy a homoszexuális férfiak az ő szenvedéstörténetére saját üldöztetésük allegóriájaként tekintettek. Szent Sebestyén alakja mindemellett lehetett az önveszélyes vágy generátora, parodisztikus önreflexió gesztusa vagy éppen az AIDS-járvány hatására átpolitizált szent – mint ahogy arra Csehy Zoltán egyik írásában rámutat. Alakja számos művészeti alkotásban, többek között meleg festők műveiben öltött testet már a reneszánsz óta, de irodalmi művekben is megjelent. 

Szent Sebestyén

A mártírhalált halt Sebestyén (256 körül – 288) az egyik legnépszerűbb szentnek számít, általában mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején. Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár is nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Egyszerre volt a császárhoz hű gárdatiszt és a keresztény hit védelmezője. A legenda szerint tehetséges szónok is volt, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül azonban ő is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Egy karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. A történet szerint azonban ekkor még nem halt meg, felépült sérüléseiből, és amikor visszatért, úgy fogadták, mintha a holtából támadt volna föl. Később azonban ismét a hóhérok kezére került, másodszor is halálra ítélték, majd bunkókkal agyonverték és egy csatornába dobták. A szentek római naptára január 20-án emlékezik meg róla Fábián pápával együtt.

Szent Sebestyén alakja két 17. századi magyarországi szerző munkájában is felbukkan: Fabricius János: Ágoston barát szerzetin való Hollósi Gidifridusnak iratott preadicatio (1603) és Margitai Péter: A mindennapi könyörgő imádságok magyarázattya (1616) című művéről van szó – természetesen mindkét esetben homoerotikus felhangok nélkül. A 20. századból elsőként Juhász Gyula Szent Sebestyén című 1924-es versében találkozhatunk alakjával. A klasszikus képzőművészeti ábrázolásra rímelve, a költő a nyilazás pillanatában örökíti meg alakját. A szöveg érdekessége, hogy az utolsó strófa a D’Annunzio-féle misztériumjátékra látszik utalni, miszerint a szent Égi Jegyeseként utal a császárra, aki beleszeretett. Sebestyén androgün vonásait pedig a versben megjelenő rózsaszimbolika is erősíti.

Nyilazzatok: a seb rózsát terem,
Mely nyílni fog az örök kertbe fenn!

Nyilazzatok: minden nyíl szárny nekem
Feléd, örök hazám, ó végtelen!

Nyilazzatok: bíbor dísz lesz sebem,
Mely hirdeti: halálon győzelem!

Nyilazzatok: kínom megszentelem
Isten vitéze én, az Úr velem!

Nyilazzatok: én már emelkedem
Túl hegyeken és túl fellegeken.

Nyilazzatok: koronát küld nekem
Örök Cézárom, égi jegyesem!

Berda József Szent Sebestyén százados című verse is ide kívánkozik, mely Sötétség című, 1939-es kiadású kötetében szerepel. A versnek egyértelmű szakrális ihletése van: Nagykovácsiban, a katolikus templom oltárán lévő faszobor látványának hatására született. A fiatal, tündöklő, hófehér testű Sebestyén alakja jelenik meg a versben, egyben mint a vágyakozás tárgya –  a szépség fényessége, aki az örök fényesség urával (a császárral?) egyesül:

Nyilakkal sebzett tested
áhítatra gerjeszt engem is, szomorú
világfit. – Szentséggel telítődtél,
hogy ily fenséges halál végezte ki
a te tündöklő fiatalságod.
Méltán ragyog az oltárképen,
ki ily nemes alázattal áldozta fel
Hófehér fényben csillogó daliás testét!
Szépséged ajándékoztad oda annak,
akibe szerelmes voltál: az Örök
Fényesség Urának. – Vigyázz reám,
légy a védangyalom, ifjú szent!
Én már romlott vagyok, de ha szeretsz:
vigasztald meg testem-lelkem s küld
jó álmokat reám, – így talán én is
méltó leszek a vidám vértanúságra.

Szent Sebestyén alakja a kortárs magyar irodalomban is felbukkan – gyakran homoerotikus áthallásokkal. Tőzsér Árpád több változatban is megjelent Sebastianus (mondja) című versére utalhatunk, mely elsőként 2001-ben, még Glossza címmel jelent meg. Déri Balázs: Ifjú befejezetlen mellképe című szonettjében is megjelenik Sebestyén alakja, egyben a vers egy Caravaggio-képre is utal. De Dunajcsik Mátyás egyik versében (Hazatérés Lisszabonból) is felbukkan a szent alakja, mégpedig egy férfiról eszébe jutva a költőnek: „Állsz az ajtókeretben némán visszafojtva / mint egy fény-átszögezte Szent Sebestyén.”

1990 után

A rendszerváltás után a magyar irodalomban immár sokkal szabadabban jelenhetett meg a meleg és leszbikus téma, mint korábban. Olty Péter – akinek a Mások újságban is megjelent több verse – 1990-től publikálta homoerotikus költeményeit, mint A szobatársam, a Jonathán emlékezése, a Mercurius-szobor, a Szókratész emlékezése, a Tanács melegeknek vagy az Álom két fiúról, főként a Holmi hasábjain. Nádasdy Ádámnak már A bőr és a napszakok (1995) című kötetében is jelentek meg kiváló szerelmes versei, bár a meleg szál későbbi költeményeiben jelent meg egyértelműen. Nádasdy emellett meleg témájú novellákat is alkotott, melyek elsőként a Másokban jelentek meg, majd irodalmi lapokban is napvilágot láttak.

A kortárs költészet egyik élvonalbeli alkotója, Gerevich András – aki szintén publikált, kezdetben álnéven a Másokban – első verseskötete 1997-ben látott napvilágot. Az Átadom a pórázt valósággal parázslik az erotikától, mely Csehy Zoltán megfogalmazása szerint olvasható „a heteronormatív szerelmi költészet analitikus-ironikus kritikájaként is, a meleg vágy (kripto) textuális felfedezéseként” (Gerevich pályájában egyébként a 2005-ös Férfiak című kötet hozta el később az irodalmi coming outot). A leszbikus témájú líra alkotói közül kiemelhetjük Fabó Kinga verseit, valamint Kun Ágota költeményeit – utóbbi személyében megegyezik a 90-es évek legjelentősebb leszbikus témájú regénye, a Kecskerúzs szerzőjével, Gordon Agátával. A 90-es évek végén pedig megjelent Kő D. Péter Bőrséta című kötete, mely a férfiak közötti kapcsolat millió árnyalatát mutatta be különálló elbeszélésekben. De megemlíthetjük még a lektűr-, azaz szórakoztató irodalomból az első magyar romantikus (erotikus) meleg témájú művet, Zsolmár János Hibiszkusz herceg című regényét is.

Meleg és leszbikus irodalom a Mások újságban

A Mások újságban a kezdettől jelen voltak a különböző művészeti ágak, kiemelten az irodalom. Nemcsak könyvajánlókat olvashattak a szépirodalom szerelmesei, hanem eredeti verseket vagy novellákat, valamint a világirodalom klasszikusainak fordításait (többek között Faludy György tolmácsolásában). Mindezek azért is fontosak, mert ezen irodalmi alkotások voltak az elsők Magyarországon, melyeket szerzőik tudatosan a szubkulturális közegnek szántak, így a lehető legszabadabban fejezhették ki önmagukat. A versek közül zömmel amatőr költők alkotásairól van szó, de olyan szerzők is kiemelkednek, akik később önálló verseskötetet is megjelentetettek: így Oliver (Pipás Sándor Olivér), Endreváry Kornél Amadeusz (igazi nevén: Gerevich András) vagy Olty Péter. Itt jelentek meg elsőként Nádasdy Ádám novellái (még Graff Miklós álnéven), valamint olyan gyakran publikáló szerzők is írtak a lapba, mint Kolozsy Dénes, akinek Made in Hungary címmel többrészes sorozata is futott a lapban. Megjelent továbbá Szabó Judit néhány novellája, aki később a Labrisz újságban a verseit is közölte. Az újság szerzője volt továbbá Ladányi László, akinek Én és a férfiak címmel jelent meg regénye.

www.lmbtqitortenelem.hu