Ugrás a tartalomra
x

Lewis Hamilton elítélte az LMBTQ-ellenes törvényeket a szaúdi nagydíj előtt

Lewis Hamilton pár nappal a szaúdi nagydíj előtt kijelentette, hogy nem érzi túl jól magát a bőrében attól, hogy egy olyan országban kell rajthoz állnia, ahol LMBTQ-ellenes törvények vannak érvényben.

„Jól érzem magam itt? Hát, nem nagyon mondhatnám. De nem én döntöttem úgy, hogy itt kell lennem, ez a sportág döntése volt” – jelentette ki Hamilton, aki fontosnak tartja, hogy amíg az arab országra figyel a világ, próbálják meg felhívni a figyelmet a helyzetre.

„Ahogy a legutóbbi versenyen, itt is és a következő futamon is viselni fogom a szivárványos sisakomat. Ha valaki utánanéz, milyen törvények vonatkoznak ebben az országban az LMBTQ+-közösségre, láthatja, mennyire borzasztóak. Muszáj változtatni rajtuk.”

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is demonstrálni fog a hétvégén, ismét szivárványos edzőcipőjét viseli majd. Vettel csütörtökön szolidaritásból még gokartozást is szervezett női versenyzőknek, ugyanis 2018-ig a nők nem vezethettek a közel-keleti országban, sőt jelenleg is tucatnyi női jogi aktivistát tartanak fogságban, közülük ráadásul sokan pont a vezetés jogáért küzdöttek, mielőtt bebörtönözték őket.

 

 

A szaúdi nagydíjat rengeteg kritika érte. Szaúd-Arábia ugyanis az utóbbi években pénzt nem kímélve vásárolja be magát újabb és újabb sportesemények szervezésébe, legyen szó a Dakar-raliról, a spanyol futball Szuperkupáról, Forma-E-futamról vagy épp bokszmeccsekről, hogy újraépítsék a Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása és a jemeni polgárháború során elkövetett brutalitások után összeomló országimázsukat.

Idén februárban 45 emberi jogi szervezet arra kérte az emberi jogokra érzékeny, hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont, hogy bojkottálja a szaúdi nagydíjat a rezsim súlyos túlkapásai miatt. Az Amnesty International pedig most arra szólította fel a versenyzőket, hogy hívják fel a figyelmet arra, hogy az országban az azonos neműek közötti kapcsolat illegális, és korbácsolással vagy börtönnel is büntethető.

Emlékezetes, hogy Hamilton a nyári Magyar Nagydíj előtt azt írta az Instagramon: „Mindenkinek, aki ebben a gyönyörű országban, Magyarországon él. A hétvégi nagydíj felé közeledve a támogatásomat akarom kifejezni azok felé, akiket a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye érint. Hogy a hatalmon lévők ilyen törvényt hoznak, az elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető. Mindenki megérdemli, hogy önmaga legyen, tekintet nélkül arra, kit szeret, vagy hogy mivel azonosul”.

A magyar kormány részéről akkor Varga Judit reagált, Facebook-posztban szólítva meg Hamiltont, akinek nagyjából ugyanazt tanácsolta, mint korábban George Clooney-nak, nevesül, hogy maradjon inkább a saját szakmájánál, ne szólaljon meg politikai ügyekben. Szerinte a Forma–1-es pilóta csatlakozott „a gyermekvédelmi törvényünket támadó nemzetközi fake news gyártók táborához”, ám ez a kérdés „a magyar szülőkre tartozik és nem külföldi autóversenyzőkre”.

A Dzsiddában kialakított pályán rendezik december 5-én az első szaúdi nagydíjat. Ez lesz az F1 történetének leggyorsabb városi versenypályája, a versenyautók várhatóan 322 km/h-s csúcssebességet érhetnek majd el, az átlagsebesség az előzetes számítások szerint pedig akár 250 km/h is lehet.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux