A nő, aki 50 évesen tudta meg, hogy interszexuálisnak született
Egy angliai nőnek fél évszázadot kellett várnia, hogy megtudja, interszexuális. Miután néhány éve felfedezte sokáig titkolt orvosi dokumentumait, most végre elmondta a történetét.
„Azt mondták, azért vannak melleim, mert túlsúlyos vagyok.” – Stephanie Vaughan 1961-ben született egy yorkshire-i gazdálkodó családban, ahol kisfiúként nevelték fel. Alig nyolc éves volt, mikor először megkérdőjelezte a nemét – bár akkor még nem tudta, hogyan kell ezt szavakba önteni.
– A kétkedés a saját fejemben kezdpdött. Kezdtem azt hinni, hogy valami nem stimmel velem, de nem tudtam, mi – mondta a Canberra Timesnak.
Nagyrészt képes volt elfojtani ezeket az érzéseket – egészen 13 éves koráig, amikor elkezdett nőni a melle.
– Lányként fejlődtem, nem fiúként, és a zavarodottság a fejemben csak fokozódott” – mesélte. – Egy iskolai incidens után rájöttem, hogy más vagyok, mint a többi fiú az osztályomban. Végül beszéltem a szüleimmel, miután összeszedtem a bátorságom hozzá.
Stephanie-t szülei több orvoshoz is elvitték, de egyik sem válaszolta meg a kérdéseit. Az első igyekezett lerázni az ügyet, azt mondva, nincs „semmi köze hozzá”, és a második sem volt jobb.
– Megvizsgált. Nagyon furcsa volt – emlékezett vissza Stephanie. – Megkért, hogy menjek el egy függöny mögé, és vetkőzzek le, amíg az apámmal beszél. Nagyon kedves volt velem és figyelmes, de miután megvizsgált, csak bólintott, és azt mondta, hogy öltözzek fel, majd beszélgetést folytatott apámmal, amit nem hallottam. Amikor a függöny mögül kijöttem, apám az ajtóban várt, és amikor hazaértünk, azt mondták, hogy azért vannak melleim, mert túlsúlyos vagyok.
Stephanie -t szigorú étrendnek vetették alá, ami a megjelenését a legcsekélyebb mértékben sem változtatta meg.
– Még ha vékony is lettem volna, ez sem változtatott volna azon, ami a fejemben zajlott – tette hozzá.
A könyörtelen iskolai zaklatás sem szűnt meg, ezért bujkálni kezdett a városban, hogy kihagyja az órákat. Végül képesítés nélkül hagyta ott az iskolát, és a szülei tejgazdaságába ment dolgozni.
– Azt hittem, ez véget vet a piszkálásnak és a zaklatásnak, és ez bizonyos mértékig meg is történt. De ettől sem szűnt a zavart a fejemben. Esténként, mikor lefeküdtem, reméltem, hogy lányként ébredek fel.”
Titkos vágyai ellenére Stephanie továbbra is férfiként mutatkozott be, és csak privátban mert női ruhát felvenni. Ez egészen 2015-ig így folytatódott, amikor pajzsmirigy-problémái lettek.
– Számos vérvizsgálat után nyilvánvalóvá vált, hogy rengeteg ösztrogént termelek. Sokkal többet, mint egy velem egykorú nő – mesélte.
– Az orvos először azt hitte, hogy daganatom van, és minden lehetséges vizsgálatot elvégeztek rajtam. Egy endokrinológus azzal vádolt, hogy én magam vettem be ösztrogént, ami nagyon felidegesített. A háziorvosom viszont hitt abban, hogy ez nem így van, és csak azért is elhatározta, hogy a végére jár a dolognak.
Stephanie ekkor Ausztráliában élt, de élettársával, Denise-zel úgy döntöttek, hogy visszautaznak az Egyesült Királyságba, hogy kikérjék a régi orvosi dokumentumokat. Amit találtak, azonnal gyanakvást ébresztett bennük.
– Amikor elküldték nekem az egészségügyi nyilvántartásomat, a fele hiányzott. Sőt, több helyen nyilvánvalóan le is takarták őket – mondta. – A kézzel írt és fénymásolt jegyzetekben voltak oldalak, amiket félig összehajtottak, hogy elrejtsenek valamit.
Az interszexuális vagy interszex emberek olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatóak be kizárólagosan tipikus női vagy férfi kategóriába, vagy mindkettőnek megfelelnek. Ezek a különbözőségek megjelenhetnek a kromoszómákban, nemi mirigyekben, hormonokban vagy nemi szervekben is, tehát eredményezhetnek kívülről látható vagy nem látható tulajdonságokat.
Amikor Stephanie további információkat kért, azt mondták neki, hogy annyi információt kapott, „amit az osztály a beteg érdekének tart”, és ha többet szeretne, bírósághoz kell fordulnia.
Elkeseredetten tért vissza Ausztráliába a kevés orvosi feljegyzésével. Ez azonban már elég volt ahhoz, hogy végre felkeltse szakorvosai gyanúját. Miután megvizsgálták a testét, az orvos képeket mutatott neki L-alakú heggel rendelkező férfiakról. Stephanie azonnal felismerte, hiszen neki is épp egy ilyenje volt.
„Azt mondta az orvosom: „Az a legnagyobb gond azzal, hogy interszexuálisnak születtél, hogy 50 évvel később már lehetetlen megmondani, hogy az interszexualitás milyen fajtájával születtél.”
Megkértem, hogy ismételje meg, amit mondott. Elmondta újra meg újra, és én lassan rájöttem, hogy nem is tudtam erről.”
Stephanie végül kiderítette, hogy a '60-as években született sok interszexuális gyermekhez hasonlóan az orvosok a szülészeten az ő nemi szerveit is „módosították” azért, hogy „tipikusabban” beleilleszkedjen az egyik nembe.
Esetében a férfi nembe – ötven év távlatából már kideríthetetlen, hogy milyen okból. A hormonháztartása mindenesetre más véleményen volt a dologról.
Ezek az invazív eljárások ma is gyakoriak, annak ellenére, hogy az interszexuális közösség széles körben elítéli őket. Sőt még az ENSZ is az emberi jogok megsértésének minősíti az ilyen beavatkozásokat.
Világszerte előforduló gyakorlat, hogy az interszex csecsemőket vagy gyerekeket műtéti vagy hormonális csonkító és „normalizáló” beavatkozásnak vetik alá, hogy társadalmilag elfogadott nemi jegyekkel rendelkezzenek. Ezek a műtétek széles körben vitatottak, mivel inkább kozmetikai, mint orvosi jellegűek, illetve a gyerekek beleegyezése nélkül történnek. Ráadásul sokszor egész életen át tartó fizikai és pszichés károkat okoznak. 2015-ben a világon elsőként Málta és Görögország fogadott el olyan törvényt, amely védi az interszex embereket a hátrányos megkülönböztetéstől, Máltán pedig külön törvény védi az interszex emberek testi önállóságát és integritását.
A felismerés Stephanie-t kimondhatatlanul megrázta. – Csak zuhantam és zuhantam. 2016 közepére már kész voltam bedobni a törülközőt is – ismerte el.
Szerencsére élettársa támogatása segített neki. Ő támogatta abban, hogy nemi megerősítő műtétet végeztethessen, ha akar.
– Azt mondta, hogy én vagyok a legjobb barátja, és nem akar elveszíteni. Azt is mondta, hogy nem tudja, mi lesz a kapcsolatunkkal, de valahogy csak megleszünk ezután is. Nem tudtam elhinni, hogy lehetséges – mondta Stephanie. – Mindig is ezt akartam, de úgy éreztem, nincs bátorságom megtenni. Denise támogatásával végre lehetővé vált az álmom.
Pszichiátriai és pszichológiai tanácsadást követően megkapták az engedélyt a műtétre, amelyre 2017-ben került sor.
56 éves korában Stephanie végre békét talált saját testében – és választ kapott arra a kérdésre, amely nyolcéves kora óta nem hagyta nyugodni.
– Büszke vagyok arra, hogy most úgy élek, mint akinek mindig is kellett volna lennem – zárta szavait a nő.
Stephanie hihetetlen élettörténetét a Half Him Half Her című, újonnan megjelent memoárjában osztotta meg, amely elérhető az Amazonon.
