„A queer fiataloknak tartogatom a legtöbb energiám” – Interjú Samira Wiley-val, A szolgálólány meséjének sztárjával
Képzeld csak el: kellemes, szeptemberi este van Los Angelesben, a 70. Primetime Emmy-díjátadó éjszakája. Fontos este ez a mai, mert nemcsak, hogy jelöltek A szolgálólány meséjében nyújtott alakításodért, de még Thandie Newtonnak is neked kell odaadni a díját. Kiszállsz az autóból a gyönyörű, fekete, földig érő designer ruhádban, készen állva arra, hogy végigsétálj a vörös szőnyegen a feleségeddel – de amikor épp odaadnád a jegyed, rájössz, hogy otthon felejtetted. Bepánikolsz és könyörögsz a biztonsági őrnek, hogy engedjen be, de ő csak egy határozott „nem”-re méltat.
Sokan elveszítették volna a fejüket vagy megkértek volna valaki mást, hogy rohanjon haza a jegyekért. De nem Samira Wiley, aki ezt konkrétan átélte 2018-ban, amikor a Legjobb női mellékszereplő díjára jelölték dráma sorozat kategóriában. „Kész tévedések vígjátéka volt az egész este– emlékszik vissza nevetve. – A sofőrömnek vissza kellett fordulnia, hogy hazavigyen. Mire visszaértünk, lezárták a vörös szőnyeget, ezért kénytelen voltam felhívni a stylistomat, hogy lemaradtam a bevonulásról és egy árva kép sem készült a ruháról. Aztán amikor odaértünk a székeinkhez, valamiért tele voltak csillámmal!
Annyi minden történt, hogy úgy voltam vele, ha már ennyi minden elromlott, akár még nyerhetek is ma este.” És így is történt.
Ez annyira jellemző Samira Wiley-ra. Annak ellenére, hogy az elmúlt nyolc évet olyan meghatározó tévés produkciók csúcsán töltötte, mint a Netflix kultkedvenc börtönsorozata, az Orange Is The New Black (OITNB) és A szolgálólány meséje, még mindig el van ragadtatva az egésztől. Wiley Los Angelesben él a feleségével, az OITNB egyik forgatókönyvírójával, Lauren Morellivel. De az interjú készültekor mindketten Torontóban állomásoztak, mivel Wiley itt forgatta A szolgálólány meséjének negyedik évadát, amiben Moirát alakítja, a főhős, Offred (Elisabeth Moss) legjobb barátnőjét. „Annyira örülök, hogy Lauren velem tudott tartani –mondja. – Nagyon magányos tud lenni ez a munka. Egy teljesen másik országban lakom, egyedül a kollégáimat ismerem igazán és nem tudok rögtön csak úgy megbízni bárkiben [a COVID miatt] annyira, hogy közel legyünk egymáshoz. El sem tudnám képzelni, milyen lett volna nélküle. Hogy ne lenne valaki, aki segít megtartani a józan eszem. Nagyon, nagyon hosszú idő lett volna egymás nélkül – cukorbeteg vagyok, és orvosi utasítás szerint nem repkedhetek sokat.”
Wiley és Morelli az OITNB forgatásán találkoztak 2013-ban – Wiley az imádni való Poussey Washingtont formálta meg, Morelli pedig a sorozat egyik írója volt. A széria különleges helyet foglal el Wiley szívében, több okból is. „Igen, ott ismertem meg a feleségemet, de az Orange olyan sok módon megváltoztatta az életem – kezdi. – Rengeteg hatalmi pozícióban lévő erős nővel találkoztam, megtanultam, hogyan kell kamera előtt játszani, azt, hogyan kezeljem, hogy mostantól a nyilvánosság előtt kell élnem az életem, és egy idő után megszerettem a közfigyelmet. Az Orange egy platformot adott nekem.”
Wiley korábban elsősorban színházban játszott és csak néhány tévés szereplése volt. Washington D. C.-ben nőtt fel – a szülei lelkészek voltak abban a baptista templomban, ami 2007-ben először szentesítette azonos nemű párok házasságát. Wiley már korán elhatározta, hogy színésznő szeretne lenni. Művészeti gimnáziumba járt DC-ben, később New Yorkba költözött, ahol színházszakos volt a Julliard Egyetemen. Itt találkozott a későbbi OITNB-es kollégájával, Danielle Brooksszal (Tasha „Taystee” Jefferson). Brooks mesélt Wiley-nak a sorozatról, miatta ment el a meghallgatásra és hetekkel később már fogatta is az első epizódját.
„A legkülönfélébb nők álltak a kamera előtt – idézi fel. – Korábban csak egyetlen típusú nőnek volt hely, aki apró volt, szőke és egyáltalán nem hasonlított rám vagy a barátaimra. És az a sorozat igazán sokat formált azon, amit ennek az iparágnak a lehetőségeiről gondoltam.” Legfőképpen az volt izgalmas, ahogy Brooksszal és a többi színésznővel, mint Uzo Aduba (Suzanne „Crazy Eyes” Warren) és Natasha Lyonne (Nicky Nichols) közösen próbáltak eligazodni ezen az úton. „A legtöbbünknek újdonság volt ez az egész – mondja Wiley. – Vörös szőnyeges eseményekre kezdtek el meghívni minket és együtt érkeztünk meg, mert csak ezt ismertük! Az egész börtön egyszerre. Úgy éreztük magunkat, mint egy rocksztár banda.”
De Wiley meglehetősen keménynek élte meg az OITNB-től kapott újdonsült hírnevét, ami a Netflix egyik első eredeti produkciója volt. „A sorozat egy csütörtöki napon debütált, és már azon a hétvégén felismertek – az emberek addigra ledarálták. New Yorkban mentem felfelé egy mozgólépcsőn – emlékszik vissza az esetre. – Egy illető az ellenkező oldalon lefelé tartott, felismert és teljesen felpörgött. A lány megragadta a karom és nem engedett el – de a velem ellentétes irányba ment! A barátaimnak úgy kellett lebirkózniuk róla engem. Nagyon megrázott a dolog.”
A következő hónapokban pedig egyre csak durvult a helyzet. „Mindenki máshogy éli meg a hírnevet, és én olyasvalaki vagyok, akinek nem jött be. Mindig is New Yorkban akartam élni. Beleszerettem a tökéletes anonimitásba, ezt pedig hirtelen elvették tőlem. Nem tudtam beszédbe elegyedni egy bárban, hogy a másikat azért érdekeljem, mert én én vagyok. Most már csak azért érdeklődtek irántam, mert látták az arcomat a tévében. Nagyon nehéz volt.” Aztán a rajongók megtudták, hol lakik. „Többször hazáig követtek. Egészen félelmetessé vált a dolog. Azt kívántam, bárcsak ez ne lenne az életem része.” De hamarosan rájött, hogy magáévá kell tennie a hírnevet és a maga előnyére fordítania az egészet.
„Erről szólt az életem. Ezért egy teljesen különböző megközelítésből kellett tekintem rá, és örülök, hogy megtettem. Ekkor tisztázódott bennem, hogy a platformomat használnom kell, mégpedig arra, hogy az LMBT emberekről beszéljek. A queer fiatalság számára tartogatom a legtöbb energiám.”
Éppen ezért beszél olyan nyíltan a kapcsolatáról Morellivel. 2016-ban együtt szerepeltek az Out című újság címlapján, a következő évben pedig csodálatos fotókat osztottak meg a Palm Springsben tartott esküvőjükről a Martha Stewart Esküvő magazin oldalain. „Életem legszebb napja volt! – lelkendezik. – Mindig ott van a kérdőjel bennünk arról, mennyit osszunk meg a kapcsolatunkról és mit tartsunk meg magunkról. Nem volt egyszerű döntés. Aztán arra gondoltunk, hogy milyen sok fiatal lány és fiú van, akik nem látnak queer párokat magazinok címlapjain, főleg nem az esküvőjükön, boldogan, a szüleik áldásával. Ezek olyan dolgok, amiket néhány queer ember sosem látott még. És azt akarom, hogy tudják: lehetséges. Folyamatos párbeszéd ez. Miért tennénk meg ezt vagy azt? Mi járul hozzá a nagyobb jóhoz?”. 2015-ben Wiley elnyerte az Emberi Jogi Kampány Láthatósági elképesztően tekintélyes díját az LMBTQ+ közösségért tett munkájáért. „Nagyon tudatos akarok lenni azt illetően, mit osztok meg és miért. És szerencsére olyan partnerem van, aki hasonlóan gondolkodik.”
Wiley már előbújt a családja és barátai előtt, amikor csatlakozott az OITNB-hez, de Morelli akkoriban még férjnél volt. A sorozat oly módon ábrázolta a queer közösséget, ahogy korábban még soha, és a produkción dolgozók közül pedig sokan melegek voltak. Az itt elmesélt történetek késztették arra Morellit, hogy megkérdőjelezze a saját szexualitását, ahogyan azt a 2014-es Az Orange Is The New Blacket írtam és rájöttem, hogy meleg vagyok című cikkében megírta.
„Lauren saját coming out története egyben az én sztorim arról, ahogy beleszerettem – meséli Wiley. – A kapcsolatunk első részében inkább amolyan bizalmas barátnők voltunk, amikor rengeteg kérdése volt önmagáról. A kezdet nagy részében terapeuta voltam, megosztottam a saját tapasztalataimat. Laurennél jóval korábban coming outoltam, körülbelül 20 éves lehettem. Ő a legcsodálatosabb ember, és ki tudott virágozni a kapcsolatunk abból, hogy Lauren a házasságával kapcsolatban parázott, abba, hogy rájöjjünk, sokkal többet jelentünk egymásnak és igazán szeretjük a másikat. Visszafelé építettük fel a viszonyunkat – a bizalom és szeretet már megvolt, később jött minden más. Egyedi kezdet volt, de a világért nem cserélném el.”
Morelli írta Poussey utolsó epizódját, amiben egy békés tüntetésen egy őr megfojtotta. Azóta többen párhuzamot vontak a rész és George Floyd tavalyi halála óta, amit egy rendőr okozott. Amikor kijött az epizód, akkor is volt aktualitása: Eric Garnerre és Mike Brownra utalt, azokra a fekete férfiakra, akiket szintén a rendőrség ölt meg. „Művészként a jelenünk történetét kell elmesélnünk. Olyan megtisztelve éreztem magam, hogy a sorozat kreátora, Jenji Kohan megbízott bennem annyira, hogy rám rakja ezt a felelősséget. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy 2020-ban visszatérünk ehhez a pillanathoz George Floyd miatt. Olyan volt, mint felnyitni egy sebet, ami még nem gyógyult be teljesen. Lauren írta az egész részt. Senki másra nem bíztam volna rá magam. A legnagyobb gondossággal mondta el azt a történetet.”
Nem sokkal az OITNB után Wiley meg is kapta A szolgálólány meséjének egyik szerepét, ahol szintén megtapasztalta, hogy a művészet tükrözi a való életet. Margaret Atwood disztópikus regényében a Gileád nevű állam átvette az irányítást Amerika felett – az adaptáció első évadát pedig épp azelőtt kezdték el forgatni, hogy 2016-ban megválasztották volna elnöknek Donald Trumpot. Hogy mennyire érezték relevánsnak Trump kormányát a sorozatban?
„Ó, ember – sóhajt Wiley. – Egy kicsit túl relevánsnak. Az elnöki kampány alatt készítettük az első évadot. Obama még elnök volt! A stábból mindenki azt mondogatta: »Őrület lesz, amikor Hillary Clintont megválasztják és visszagondolunk arra, mi lett volna, ha.« Sosem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor rájöttünk, hogy sokkal aktuálisabb lesz a téma, mint azt valaha is gondoltuk. Rájöttünk, hogy óriási felelősségünk van abban, hogy jól meséljük el a sztorit, tisztességesen és érvényesítsük azoknak az embereknek az érzéseiket, akik csapádban érezték így magukat.”
Amikor Wiley-nak felajánlották Moira szerepét, kicsit ideges volt. „Mindenki úgy ismer, mint a csajt, aki Poussey-t alakított, aki egy leszbikus karakter. És én is az vagyok. Nem akartam, hogy azt gondolják, csak ilyeneket játszom. Úgyhogy, amikor elmentem a meghallgatásra Moira szerepére, aki queer, sokat hezitáltam. Végül beszéltem róla Laurennel. Akkoriban nem tudtam, de kiderült, hogy Margaret Atwood a kedvenc írónője! Fogalmam sem volt. És A szolgálólány meséjét sem olvastam. Lauren azt mondta, hogy ha bármiben is meleg karaktert alakítok, akkor ebben kell megtennem. Kiderült, hogy nagyszerű tanács volt!”
Az egyik kedvenc része a munkában, hogy Elisabeth Moss-szal dolgozhat. „Ebben az évadban Elisabeth is rendez. Látni őt ebben a szerepben olyan inspiráló. Szerintem én vagyok Lizzie legnagyobb rajongója! A legfantasztikusabb színésznő és mindig megkérdezi, mire volna szükségem egy-egy jelenetben, pedig nem lenne muszáj. Rengeteg olyan színésznő van, aki az elsőszámú sztárja egy sorozatnak és meg sem jelennek, ha valaki mást mutat a kamera, de ő ott van. Amikor a karrierem következő lépéseire gondolok, mindig Lizzie-re fogok gondolni.”
Wiley végezetül azt is elárulta, hogy Moss nagy segítség a hangulat oldásában a forgatáson, ami meglehetősen sötét témákkal foglalkozik. Az OITNB-kel összevetve, itt „nem nagyon adódik lehetőség az improvizálásra. Nehéz imprózni a patriarchátusról. De kellenek néha a lazább pillanatok. A korábbi szezonok során minden nap hoztak nekünk egy tálca frissen sütött sütit. És ez volt az, amit Lizzie a legjobban várt. Szolgálólányok vagyunk, de van sütink!”
