Ugrás a tartalomra
x

Törölte a meleg közösség csoportjait és profiljait a kínai WeChat

A Kínai Kibertérvédelmi Hatóság idén ígéretet tett arra, hogy ”megtisztítja a kínai internetet a fiatalokra rossz befolyást gyakorolható elemektől a közösségi platformokon”.

A Tencent által birtokolt WeChat, Kína legnagyobb közösségi platformja tucatnyi csoportot és hozzájuk kapcsolódó profilt törölt. Az LMBTQ közösséghez tartozó egyetemi diákoknak a WeChat nem indokolta döntését, csupán annyit közöltek, az internetbiztonságot veszélyeztető a tartalom, melyet megosztottak.

Kínában jártunk, és kipróbáltuk a Wechatet, amit egymilliárdan használnak, és egyszerre Messenger, Facebook, Instagram, bankkártya, metróbérlet és személyi igazolvány. Ja, és a kommunista párt ökle.

A Reuters több diákkal is beszélt, akiket egyszerre, kedd délután tiltottak ki a WeChatről és törölték róla minden addigi tartalmukat. A nyilatkozók állítják, figyelmeztetés nélkül lettek kidobva, egy időben. Aki nem ismerné a WeChatet, olvassa el ezt a cikket, ugyanis az applikáció bőven túlnőtt a tradicionális közösségi platform fogalmán, a távol-keleti országban évek óta kommunikációs platform mivolta mellett fizetőeszközként kiváltotta már a papírpénzt is.

A Variety szerint az összes nagy kínai egyetem LMBTQ diákcsoportjára egyszerre csaptak le a moderátorok, köztük a Fudan Egyetem Csehö társaság nevű, nem hivatalos diákklubjára is, mely a nemekkel kapcsolatos kutatásorientált témák megosztásának helyeként funkcionált évekig.

AZON FELÜL, HOGY A PRIVÁT PROFILOKAT ELTÁVOLÍTOTTÁK, TÖRÖLTÉK A NEMISÉGRŐL SZÓLÓ EGYETEMI KUTATÁSOK ÉS PUBLIKÁCIÓK ANYAGAIT IS A KÍNAI INTERNETRŐL.

Ha valaki megpróbálja elérni az adott profilokat, a WeChat figyelmeztető üzenetet dob fel, mely azt írja, a profil felfüggesztve a kínai interneten nyilvánosan megosztható információkra vonatkozó szabályzat megsértése miatt. Más profilok egyszerűen elérhetetlenek és a keresési találatok között sem bukkannak fel. A WeChat nem reagált a sajtó megkeresésére.

Kínában a homoszexualitást 2001-ig mentális betegségként kategorizálták. Bár a melegséget nem bélyegzi illegálisnak a kínai jog, az azonos neműek párkapcsolatát nem ismeri el és a házasságot sem engedélyezi. A társadalmi nyomás és megbélyegzés pedig továbbra is jelen van Kínában minden szinten, a bíróság idén például jóváhagyta, hogy pszichológiai rendellenességként hivatkozzanak a homoszexualitásra.

A Kínai Kibertérvédelmi Hatóság idén ígéretet tett arra, hogy ”megtisztítja a kínai internetet a fiatalokra rossz befolyást gyakorolható elemektől a közösségi platformokon”. Korábban a Weibo 2018-ban és 2019-ben is próbálkozott hasonlóval, amikor a hálózatukra feltöltött pornográf, erőszakos és illegális tartalmak törlése közben elkezdte a meleg-témájú fiókokat is felfüggeszteni, illetve amikor megpróbált eltávolítani egy leszbikus közösséget. A Weibo mindkét alkalommal a nagy méretű tiltakozás hatására változtatott szabályzatán és visszaállította a törölt fiókokat.

A kínai cenzúra az interneten kívül is különösen nagy figyelmet fordít a meleg tartalmak kitiltására. A Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál például nem vetíthette le a Szólíts a neveden című filmet és a Bohém Rapszódia egyes jeleneteit is ki kellett vágni a Kínában vetítésre kerülő filmből.

Ritkán ér meg egy párt száz évet, még kevésbé tud magabiztosan készülni a következő száz évre. A KKP múltja és jövője, kínai szemmel.

Az elmúlt egy hónapban pedig kiemelten szigorú és szoros volt az állami cenzúra a június 4-i Tienanmen téri vérengzés harminckettedik és a Kínai Kommunista Párt megalakulásának július 1-i századik évfordulója alkalmából.

 

index.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux