Miattuk lett a lányom öngyilkos! - Szülők, akik meleg gyereket nevelnek
Lehetséges egy gyerek meleggé nevelése? Meleg fiatalok szülei nyilatkoztak arról, hogyan élték meg azt, hogy a gyermekük más.
Előző cikkünkben meleg fiatalokat kérdeztünk a gyerekkorukról, arra a kérdésre keresve választ, hogy vajon lehetséges-e „meleggé nevelni” egy gyereket. A kérdés bizonyára sok szülőben felmerült az utóbbi hetekben, a pedofiltörvény LMBTQ ellenes pontja kapcsán, amely megtiltja, hogy kiskorúak számára „népszerűsítsék” a homoszexualitást és a nemváltást. A törvény megtiltotta az iskolai felvilágosítást és érzékenyítést is a témában.
Bár a szakértők, pszichológusok, pszichiáterek már sokszor kijelentették: a szexualitás nem választás kérdése, sokan még mindig tartanak attól, hogy a gyermekeket befolyásolni fogja, ha hallanak az LMBTQ közösségről. Most olyan szülőket kérdeztünk, akiknek a gyerekei az LMBTQ közösség tagjai:
Lehet-e meleggé nevelni valakit?
Mónika konzervatív keresztény családja
Egy édesanya, nevezzük most Mónikának, így nyilatkozott fia melegségének (cseppet sem könnyű) elfogadásáról:
Hogyan tudtad meg, hogy a fiad meleg? Hogyan reagáltál, amikor megtudtad?
Valahogy mindig éreztem, hogy a fiam más, mint a többi kisfiú, de mindig elhessegettem a gondolatot. Nem akartam, hogy más legyen. Az én fiam nem lehet ilyen „ferde hajlamú”. A mi családunk konzervatív értékeket vall, keresztények vagyunk, bár nem jártunk rendszeresen templomba. Úgy gondolom, a fiam is igyekezett elnyomni magában a „másságát”, túlságosan félt a környezete reakciójától. A tinédzserkorral együtt azonban megérkezett az első szerelem is: az iskolatársai rajtakapták, ahogy szájrapuszit adott egy fiúnak. A hír persze eljutott hozzánk is. Én és az édesapja teljesen összetörtünk. Mérgesek, tehetetlenek voltunk. Az apja kiabált, veszekedett vele, a fiam csak sírt, én pedig azon gondolkoztam, mit ronthattam el ennyire.
Volt előtte bármilyen LMBTQ minta?
Nem, semmilyen melegséggel kapcsolatos dologgal nem találkozott. Mindig szigorúan ügyeltünk arra, hogy messziről elkerülje az ilyesmit. Nem voltak meleg barátaink, családtagjaink, még a televíziót is elkapcsoltuk, ha ilyet láttunk.
Próbáltátok megváltoztatni a fiatokat?
Mindent megtettünk, hogy „normális” legyen. Beszédeket tartottunk neki arról, hogy a szerelem csak férfi és nő között lehetséges, elolvastattuk vele a Bibliát, elvittük többször templomba, beszélgetett vele pap, aki elmagyarázta neki, hogy a homoszexualitás bűn. Az édesapjával rengeteget veszekedtünk vele, amiért szégyent hozott a családra. Egy ideig próbált úgy tenni, mintha elmúlt volna a melegsége, kigyógyult volna belőle, még lányokkal is próbált randizni azért, hogy elfogadják, viszont képtelen volt kapcsolatban lenni velük. Utólag elmondta, nem érezte volna fairnek, ha egy lánynak érzései lennének iránta, ő pedig átverné. Eközben az iskolatársai zaklatását is el kellett viselnie: folyamatosan gúnyolták, mocskos b*zizták, volt, hogy megütötték, megdobálták. Természetesen ebből otthon semmit nem mondott el, hiszen otthon sem érezte magát biztonságban. Visszahúzódó lett, szorongó, nyoma sem volt a régi, mosolygós önmagának. Ha tehette, inkább ki sem mozdult a szobájából.
Mi változtatta meg a hozzáállásotokat?
Miután minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, a férjemmel teljesen tanácstalanok voltunk. Csak azt láttuk, hogy a fiunk bezárkózik, senkivel nem beszél, és teljesen elszáll belőle az életkedv. Egy napon behívatott minket a középiskolai osztályfőnöke. Elmondta, hogy nagyon aggódik a fiunkért, mivel az iskolában naponta több atrocitás éri, az osztálytársai folyamatosan zaklatják, a jegyei leromlottak, és a fiunk csuklóján vágásnyomokat vett észre.
Miután elmeséltük, hogyan próbáltuk megváltoztatni a fiunkat, megadta nekünk egy pszichológus nevét, és megkért, hogy mindhárman menjünk el hozzá. Abban a reményben mentünk el hozzá, hogy ő talán meg tudja gyógyítani a fiunkat, elmondja, hogy ez csak egy kamaszkori gondolat, vagy tud valamiféle gyógymódot, amivel ilyen fiatalon még ez kezelhető. Hát, egyáltalán nem azt kaptuk, amit vártunk, és ezért örökre hálás leszek. Miután együtt és külön-külön is beszélgetett velünk, elmagyarázta nekünk, hogy a szexualitást nem lehet sem megváltoztatni, sem gyógyítani. Senki nem tehet arról, hogy ilyennek született. Elmondta, hogy a fiunk depressziós, valamint statisztikákat mutatott arról, mennyi hasonló cipőben járó gyerek lesz öngyilkos, attól tartva, hogy soha nem fogadják el. Azt mondta, ha nem akarjuk elveszíteni a fiunkat, változtatnunk kell a hozzáállásunkon, meg kell próbálnunk megérteni őt.
A változás nehéz volt.
Sokat jártunk még a pszichológushoz, együtt és külön is. A fiam iskolát váltott, hogy tiszta lappal kezdhessen. Hálás vagyok, hogy kaptunk egy új esélyt. Utólag úgy gondolom, a homofóbiánk részben tudatlanságból eredt, az ismeretlentől való félelemből, részben pedig a neveltetésünkből. Bár így is rengeteg lelki sérülést szenvedett a fiunk, mára boldog, sikeres felnőtt lett. Jó kapcsolatot ápolunk, rendkívül sikeres a munkájában, és ha egyszer hazahozza bemutatni a barátját, ugyanúgy fogok tenni, mintha egy barátnővel állítana haza.
Réka három gyermekéből kettő az LMBTQ közösség tagja lett
Kiss Réka 3 gyermekéből 2 az LMBTQ közösség tagja lett. Egyikük tragikus módon öngyilkos lett, nem tudta elviselni a rengeteg bántást, amit a környezetétől kapott. Rékával egy hosszabb interjút is készítettünk, ami a napokban fog megjelenni. Most arról beszélgettünk, hogyan sikerült két gyereket is akaratlanul „meleggé nevelnie”.
Hogyan jöttél rá arra, hogy a gyerekeid közül ketten melegek?
Krisztinámnál elég hamar világossá vált, hogy ő különleges. Nem akart hosszú hajat, nem babázott, hanem focizott, nem is akárhogy! Nem jött úgy haza az oviból, hogy ő szerelmes Pistikébe, Jancsikába. Nem hordott szoknyát, vagy csajos ruhákat. Amikor elém állt és közölte, hogy leszbikus, annyit mondtam neki, hogy tudom. 14 éves volt ekkor.
Mivel otthon mi ezt egy percig sem kezeltük tabuként, úgy gondolta (helyesen), hogy ezen nincs mit szégyellni, és felvállalta. Csakhogy a világ nem ilyen elfogadó. Nagyon sokszor bántották. A legfinomabb és legáltalánosabb a "Te fiú vagy, vagy lány?" kérdés volt, de ennél sokkal durvább esetek is történtek vele. Rászálltak az iskolában, megverték, kiközösítették, gúnyt űztek belőle. 5 év alatt annyiszor érte abúzus, megaláztatás, csalódás, hogy egy napon nem bírta tovább. A fiam az eset után másfél évvel bújt elő. Nála is lehetett tudni, hiszen mindig a művészetek érdekelték, és mindig szeretett kilógni a szürke embertömegből. Sokáig ugyan nem merte felvállalni magát, mert itt, ahol élünk nem fogadták volna el, és tartott tőle, hogy úgy jár, mint a nővére. Elment Szentesre tanulni, ahol a dráma tagozaton ezerféle ember van, így mindenkit úgy fogadnak el, ahogy van. Ott kinyílt. Elkezdett a saját stílusában öltözködni és ma már itt Békéscsabán is felvállalja magát.
Volt előttük bármilyen LMBTQ minta?
Nem. Egy átlagos heteró környezet. Sőt, a fiam apja, aki nevelte a lányaim is, egy kifejezetten maszkulin pasi, én meg elég csajos vagyok.
Mielőtt megtudtad a gyerekeidről, hogy melegek, milyen volt a hozzáállásod a homoszexuálisokkal szemben?
Be kell vallanom, hogy amíg nem ismertem fel a lányomban, hogy ő más, a homoszexuális pasikkal szemben kifejezetten homofób voltam. Azt gondolom, tanításként kaptam az univerzumtól 2 meleg gyereket is. Véres szájjal tudtam szidni őket és hányingerem volt a meleg pasiktól, most pedig egy csomó LMBTQ barátom van, mind elképesztően jó emberek. Csak tanulni tudok tőlük.
Mit tanácsolnál azoknak a szülőknek, akiknek meleg a gyermekük?
Ne ostorozzák magukat, ha először idegenkednek ettől, vagy megijednek. Ez természetes. Csak annyi a dolguk, hogy átöleljék a gyermeküket, elmondják, hogy mennyire szeretik és milyen büszkék rá.
Mi az, amire oda kell figyelniük az ilyen gyerekek szüleinek, hogy ne történjen tragédia?
Erre nincs sajnos jó recept. A maximum, amit megtehetnek, az az, hogy mellettük állnak és biztosítják őket arról, hogy szeretik őket és, hogy bármikor fordulhatnak hozzájuk. Ami a legfontosabb, hogy sem a gyerek, sem ők nem tehetnek semmiről. Ne féljenek segítséget kérni, járjanak utána, milyen krízisközponthoz fordulhatnak!
Edina, a nevelőanya reakciója
Edina története kicsit különböző – mindig is elfogadó volt, ennek ellenére számára is nehéz volt elfogadni, amikor a férje fia előbújt.
Miért érintett téged rosszul az, amikor a férjed fia elmondta, hogy meleg?
A férjem fia 14 évesen bújt elő. Nagyon közeli, mély és baráti viszonyunk volt, 11 éves korától voltunk kapcsolatban az édesapjával. Nehezen viselte a válást, de engem egy hónap után elfogadott és barátok lettünk. Lassan az édesanyja is megkedvelt, azt lehet mondani, egészséges viszonyunk lett egymással. A srác nekem egy kicsit fura volt, de betudtam annak, hogy a válás megviselte, és hogy különleges baráti viszonyunk lett. Én magamban csalódtam legnagyobbat. Azt gondoltam, hogy én nagyon elfogadó ember vagyok, vannak meleg barátaim, és semmi bajom a melegekkel.
Amikor a gyerek elmondta, hogy mi a helyzet, nem attól borultam ki, hogy meleg, hanem attól, hogy féltettem. Mi lesz vele, bántani fogják, vagy megverik emiatt? Milyen hátrányai lesznek? Elkezdtem vele beszélgetni - és az anyjával is egyúttal, mert miután nekem elmondta, utána az anyukájának is - arról, hogy ez kamaszként még nem kialakult teljesen. Kértem, hogy ne kapkodja el, gondolja át, haladjon ezzel lassan. Pár hétbe telt, mire én magam lelkileg túl tudtam jutni azon, hogy ne féltsem túlzottan, és hogy ne lássam egy árok mélyén holtan, vagy valami prostibárban, bedrogozva. Rettenetes volt így, hogy az én családomban van, s hogy közben neki nem mondhatom el, mi van a fejemben erről. Elfogadást mutattam és őrlődtem az egészen. Álmodoztam, hogy majd mégis kiderül, hogy kamasz hóbort, de a lelkem mélyén tudtam, hogy nem az.
Mi van most vele, milyen a viszonyotok? Hogyan tudtatok túllépni ezen?
Most boldog fiatalember, tartós párkapcsolatban él és sikeres a munkájában. A kettőnk viszonya ugyanúgy szoros, baráti. Utólag meg tudtuk beszélni, miket okozott ez bennünk. Én rettenetesnek tartom, hogy a családokat mennyire magára hagyja a világ ezzel, mennyire nincs róla se cikk, se blog, se semmi, hogy a családnak ez mennyire mély trauma, és az elfogadó környezet mellett is mekkora lelki hullámvasút. És én még nem is az édesanyja vagyok, hanem csak a legjobb barátai egyike, az apja új felesége.
Szülőként mindenki félti a gyerekét attól, hogy az emberek bántják majd, megalázzák, kiközösítik, nem találja meg a helyét a világban. Egy LMBTQ fiatalnál ez a félelem a sokszorosára növekszik. Sajnos a társadalmunk kegyetlenül tud bánni azokkal az emberekkel, akik bármiben is mások, mint az átlag.
Senki nem akar szánt szándékkal meleg gyereket nevelni, hiszen senki sem szeretné, hogy a gyerekének keresztül kelljen mennie azon a rengeteg bántáson, ami ezeket a fiatalokat éri, azonban akárhogy igyekszik egy szülő, a gyerek alaptermészetét nem tudja megváltoztatni. Így született. Az egyetlen dolog, amit egy szülő tehet, az az, hogy megpróbálja megérteni, elfogadni, és támogatni a gyerekét, hiszen ez egy szülő feladata. Nem fogjuk tudni megvédeni őket a világtól, de biztosíthatunk nekik egy helyet, ahová bármikor jöhetnek, ahol biztonságban vannak, ahol önmaguk lehetnek.
