Ugrás a tartalomra
x

Ellen Page nemváltó műtéten esett át és most már rá sem lehet ismerni

Ellen Page, új nevén Elliott Page még tavaly decemberben írt arról először egy megható bejegyzésben az Istagramon arról, hogy milyen is számára transzneműként élni, alig néhány hónap elteltével pedig hatalmas változásokon ment keresztül a színész(nő?).

Page még 2014-ben egy Human Rights Campaign konferencián ismerte be nyilvánosan, hogy homoszexuális, 2018-ban pedig házasságot kötött Emma Portner koreográfussal. A Time magazinnak adott interjújában arról is beszélt, hogy már 9 évesen rövidre vágatta a haját, mivel fiúnak érezte magát, karrierje során viszont mindeddig csak női szerepekben láthattuk őt. Elmondása szerint mindez számára hatalmas kompromisszum volt a karrierje szempontjából, a 2014-es X-Men: Az ellenállás vége forgatásán viszont egyre gyakrabban törtek rá pánikrohamok.

Decemberi bejelentése óta Page a nyilvánosság részéről kapott hideget és meleget is egyaránt, bár alapjában véve a színész hatalmas támogatást kapott rajongói és pályatársai részéről. Az interjú során arról is beszélt, hogy a közelmúltban férfi szerepekkel is megkeresték, illetve egyre több rendezői és produceri megbízást is kap. A Time magazin egyúttal friss képeket is közölt Page-ről, aki nemrégiben esett át a nemváltó műtéten, a színész azt is elárulta, hogy mindez számára rendkívül katartikus élményt jelent…

 

www.filmezzunk.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux