Ugrás a tartalomra
x

Sok brit felháborodott, mert férfiak közti csók látható a csokitojás reklámjában

Már több mint 24 ezren írták alá azt a petíciót, amiben a Cadbury Creme Egg csokikrémes tojásának reklámja ellen tiltakoznak, amiben egy meleg pár közti csók látható.

Úgy fest 2021-ben még tőlünk nyugatabbra is fel tudnak még háborodni azon, ha egy csók nem egy heteroszexuális férfi és egy heteroszexuális nő között csattan el. Most éppen a híres csokoládémárka, a Cadbury borított ki sok-sok embert, akik egy petícióval próbálják elérni, hogy az érzékszerveiket bántó, egy meleg pár csókját megmutató reklámfilm eltűnjön a világból – írta meg a unilad.

 

A Cadbury a “botrányos” reklámfilmjével a tojás ötödik évtizedét szerette volna megünnepelni. A reklámban a meleg párt egy valódi meleg pár, Callum Sterling és Dale Moran alakítja. Ugyan a reklámfilm sokak tetszését elnyerte, hangosabb a tiltakozók tábora, akik a CitizenGo-n aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy többet senki se találkozhasson a filmecskével. A csókot „feltüzelt, szexuálisan provokatív tett” jellemzéssel írták körbe, és úgy gondolják, a Cadbury minden kritika mögé azzal bújik majd, hogy azok homofóboktól érkeztek, ugyanakkor a petíciót életre hívók állítása szerint a reklám sok meleg nemtetszését is kiérdemelte. Azt mondják, hogy a jelenet szexuális töltete miatt akkor is tiltakoznának, ha a reklámban egy heteroszexuális pár csókolózna, mivel ezzel a Cadbury sérti a húsvéti ünnep vallási szellemiségét.

Arra is kitérnek továbbá, hogy a gyerekeket meg kell védeni az efféle szexuális tartalmaktól. A Cadbury szerint a reklámja progresszív és az elfogadást hirdeti. Az egyik csókolózó szereplő, Sterling szerint az általában rendben van, ha férfitekintettel a nőket tekintik szexuális tárgyaknak a reklámokban, de az már nem oké, ha egy multikulti meleg pár eszik és csókolózik pár másodperc erejéig. „

Senki sem látja, milyen nevetséges ez?

– teszi fel végül a kérdést.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux