Ugrás a tartalomra
x

Hogyan ismerkedett meg férjével Elton John? A love story, mely immár 25 éve tart

Szerelem volt első látásra. A történetük előtt pedig emberek milliói hajtanak fejet világszerte.

Elton John és David Furnish a földkerekség egyik legismertebb homoszexuális házaspárja. 25 éve vannak együtt, és ma is éppúgy szeretik egymást, mint az első napon. Már a kezdetektől fogva felvállalták a kapcsolatukat, és megmutatták a világnak, hogy a szerelem igenis mindent legyőz. Azt az aprócska részletet azonban, hogyan ismerkedett meg egymással a brit rocklegenda és a kanadai filmrendező, kevesen tudják. A sztori felér egy forgatókönyvvel, melyet mindketten annyiszor idéznek fel, ahányszor alkalmuk adódik rá.
Minden 1993 októberében kezdődött, amikor John belebotlott a nála 15 évvel fiatalabb Davidbe. A rendezőt a lehető legjobbkor sodorta elé a sors: Elton épphogy lemondott a drogokról, és komolyan küzdött a változásért. Közel tíz évnyi kábítószerezés után az énekes úgy döntött, másképp szeretné folytatni az életét, ezért visszatért a windsori birtokára, ahol a szocializálást helyezte előtérbe.

„Új emberekkel akartam megismerkedni, ezért felhívtam egyik londoni barátomat, és azt mondtam neki: ’hoznál, kérlek, társaságot magaddal a szombati vacsoránkra?’” – nyilatkozta Elton John még 2010-ben. David elfogadta a közös barát meghívását, és elment a vacsorára, de sosem hitte volna, hogy az az este megváltoztatja majd az életét. A vonzalom kölcsönös volt, ezért a két férfi másnap is együtt vacsorázott, immár nyugodtabb légkörben, kínait falatozva.

„Ahogy megláttam, azonnal vonzódni kezdtem Davidhez. Volt egy igazi állása, saját lakása, autója. Független volt. Nem kellett róla gondoskodnom. Az ugrott be, ’Istenem, ez egy teljesen új terep számomra, hogy valaki azért akar velem lenni, mert valóban kedvel engem.’ Tudtam, hogy ő lesz az, mert nem tartott tőlem. Mindig is azt mondta, amit gondolt. Gyorsan egymásba szerettünk.” – folytatta az akkori beszámolót Elton.

Nem sokkal a találkozásuk után, a pár már ott csillogott a világ legmenőbb partijain és eseményein, megbabonázva a közönséget. Furnisht egy percig sem riasztotta el John sikere. Mint ahogyan nem engedte magát elrettenteni a sztár nyilvánosság előtti arcától sem. Mi több, ő kezdeményezte az Elton John: Tantrums and Tiaras című dokumentumfilm elkészülését is, mely 1997-ben jelent meg, és amelyet BAFTA-díjra is jelöltek.

David és John Nagy-Britanniában házasodott össze. Elton tette meg az első lépést, 2005-ben, egy családi vacsora alkalmával. A pár még az év decemberében aláírt egy partneri szerződést, és amikor 2014-ben megszavazták Angliában az egyneműek házasságát, ezt a viszonyt házassággá alakították.

„Amikor 2014-ben egybekeltünk, azt éreztem, a világ elfogadott minket. Azért pedig, hogy szerethetjük egymást a világ szeme előtt, hogy ezt elismerik és tiszteletben tartják, érdemes élni.” – fogalmazott az énekes egy fénykép alatt, melyet három évvel később, 2017-ben osztott meg az Instagramon a házasságukról.

Hogy mi a boldogságuk titka? A levelezgetés. Elton és David ugyanis erre a divatjamúlt módszerre esküszik, és nem esik nehezére, hogy heti rendszerességgel meglepje a másikat egy cetlivel, melyre a gondolatait írja le. Ez a szokás rituálévá nőtte ki magát náluk, és úgy néz ki, nem hiába.

www.twice.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux