Ugrás a tartalomra
x

Két homoszexuális karakterrel bővül a Marvel filmes univerzuma?

Jövőre – egy év késéssel – végre a negyedik fázisba lép a Marvel moziverzuma, amelynek első filmje a hazánkban forgatott Fekete Özvegy lesz, majd nem sokkal később jön az Örökkévalók. Ezek után pedig jóval több film gyarapítja majd a negyedik fázist, szóval bőven van dolga Kevin Feige-nek és csapatának. Pláne, hogy menet közben már az ötödik fázis előkészítése is zajlik. Ami pedig a leginkább megkülönböztetheti e két szakaszt az első háromtól, az a karakterek szexualitásához való hozzáállás lehet.

E téren elég komoly tervei vannak a Marvelnek, ugyanis fokozatosan szeretnék egyre inkább bevonni a képbe ezt a tényezőt is. Ennek egyik első lépése lehet a hírek szerint, hogy a Thor: Szerelem és mennydörgésben helyreteszik Valkyrie szexualitását. A Tessa Thompson által alakított Valkyrie lett ugyebár Asgard új uralkodója (miután Thor nem kicsit lecsúszott…), a 2021-es mozi történetének egyik vonala pedig az lehet, hogy ő keres maga mellé királynőt. Szintén ezt a törekvést erősíti, hogy az előtte érkező Örökkévalók egyik karaktere nyíltan homoszexuális lesz.

És a legfrissebb hírek arról számolnak be, hogy az ötödik fázisban ezt az irányt tervezik tovább követni.
Bár részleteket még alig tudni az új fázisról, de egyes források szerint két meleg szuperhős is debütálni fog majd benne. Emellett, ha lehet hinni a pletykáknak, Marvel kapitányról is kiderülhet, hogy meleg, ezt várhatóan majd a Marvel Kapitány 2-ben bontanák ki a készítők. Sőt, Jessica Jones karakterével kapcsolatban is hasonló terveket szövögetnek Kevin Feige-ék. Természetesen mindez egyelőre csak szóbeszéd és spekuláció, és Hollywoodot ismerve még rengeteg minden változhat. Éppen ezért egyelőre nem érdemes a fenti híreket kézpénznek venni, de ismerve napjaink trendjeit, egyáltalán nem kizárt, hogy valóban ilyen irányba vinnék el a szuperhősfilmeket a következő években…

www.filmezzunk.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux