Ugrás a tartalomra
x

A Bungie írója megerősítette a Destiny 2 meleg románcát

Bár a looter shootertől meglehetősen távol állónak tűnik bármiféle állásfoglalás a különböző – általában csak a sztori előre lendítésért elhelyezett – NPC-k kapcsolatai között, a Bungie úgy döntött, kánonná varázsol egy rajongói teóriát, amely igen népszerű volt a különböző, ilyesmivel foglalkozó fórumokon és persze a közösségi médiában is. Mint az kiderült, Osiris, az elűzött Warlock és Saint-14 Exo Titan nem is annyira titokban romantikus kapcsolatot ápolnak egymással. Ezt maga Robert Brookes, a Bungie egyik szakembere erősítette meg Twitterén. Elmondta, hogy amióta csak csatlakozott a csapathoz, mindig is úgy érezte, hogy a két szereplő között több van, mint holmi „bromance”, vagyis férfibarátság, így, amikor narratív designerré léptették elő, végre hivatalossá is tehette a dolgot. Hogy mennyit is ad hozzá a játék... „történetéhez” a meleg szerelem, azt minden játékosra rábíznánk, de most már legalább tudjuk, hogy még a Destiny világában is előfordul ilyesmi.

A Destiny 2 a Bungie igen nagyszabású akció-szerepjátéka 2017-ben debütált az akkori aktuális konzolgenerációra és PC-re is és nem kis várakozás előzte meg – még akkor is, ha a rajongók egy részét már pusztán a bejelentésével sikerült magukra haragítania az alkotóknak. Emlékezetes, hogy a stúdió és az Activision is arról beszélt korábban, hogy tíz esztendőre terveznek az első résszel – ehhez képest meglepően hamar megjelent a folytatás, amelyet követően a legelső kaland már nem kapott új tartalmakat. A fejlesztés állítólag nem volt túl viharos, a megjelenést követő időszak viszont nagyon is: bár a játék tisztességesen nyitott a kasszáknál, alulmúlta az Activision elvárásait, akik alig két évvel azt követően, hogy a portéka a piacra került, elengedték nem csak a Bungie-t, de magát a franchise-t is, így a felett 2019-től már az alkotók bábáskodnak. Érkeznek is folyamatosan újabb tartalmak és frissítések, közben pedig a looter shooter már az új generáció meghódításán fáradozik. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy egy esetleges harmadik etap mikorra várhat, de a jelenlegi tempóval elképzelhető, hogy ezúttal tényleg nem lesz szükség új részre és meglehet az első felvonásnál beígért 10 esztendős terméktámogatási ciklus.

A Destiny 2 már elérhető PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series S valamint X gépekre, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, Google Stadia-ra és természetesen PC-re is.

 

hu.ign.com

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux