Törést jelentett a középkor a melegek elfogadása terén

Az ókori görögöknél a kultúra része, a rómaiaknál a hedonizmus velejárója volt, a középkorban máglya és kivégzés, míg Oscar Wilde-nak 1894-ben csupán kétévi fogság járt az azonos nemű partnerrel folytatott viszonyért. A homoszexualitás kérdése évezredek óta megosztja a világot, ám tény, hogy a melegek jogai egyre inkább szélesednek. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság 2013 június végén alkotmányellenesnek nyilvánította azt az 1996-os törvényt, amely a házasságot egy férfi és egy nő frigyeként határozta meg, míg május végén Franciaországban is egybekelhetett az első meleg pár.

Az ókori virágzás
Sok kutató, például a magyar Róheim Géza is kutatta a ma is törzsi viszonyok közt élő, az elmúlt korok életmódját is leképező afrikai, óceániai és mexikói népeket, amelyeknél megfigyelték, hogy kultúrájukban nagy szerepet kap az ún. beavatási homoszexualitás. Itt nem annyira az aktusra irányul a figyelem, hanem az ifjút megpróbálják bevezetni a felnőtt férfiak közösségébe: egyes törzsek szerint egy fiatal fiú akkor válhat érett harcossá, hogy ha egy felnőtt férfi „magját” megkapja. Az ókori társadalmak többségében elfogadták a megszokottól eltérő szexuális magatartásformát, Egyiptom egyik leghíresebb fáraója, Ehnaton például saját vejével folytatott viszonyt. Babilonban pedig Baál kultuszának keretében került sor nem egy esetben homoszexuális aktusra.

Az ókori Hellászban virágzását élte az azonos neműek közti szerelem, amely különbözött a mai fogalmainktól, az ókori görögök ugyanis inkább biszexuálisok voltak, s ez életüknek csak egy kis részét jellemezte. A homoszexualitás az ókori görögöknél társadalmilag elfogadott kapcsolat volt. Az azonos neműek közötti nemi vonzalom alatt - amit a görögök a pederasztia szóval illettek - az idősebb férfinak főként a fiatal, tizenéves fiúk iránti nemi vonzódását értjük, ami a klasszikus és az archaikus időszakban terjedt el. Néhány történész szerint eredete a beavatási szertartásokra vezethető vissza, amelyek elsősorban Kréta szigetén voltak jellemzőek.

A pederasztia görög gyakorlata az archaikus időszak végén, vagyis i. e. 650 környékén került előtérbe. Egy ebből a korszakból származó krétai bronz emléktábla a görög homoszexualitás legrégebbi képi megjelenítése. A következő évszázadban azonban már Hellász egész területén megjelentek az ehhez hasonló ábrázolások. A krétai homoszexualitás egyfajta formális társadalmi intézménynek számított, amely során egy beavatási szertartás keretében elrabolták a fiatalabbik érintettet.

Az érett férfivá válás szertartása Platón szerint a hadseregben is kamatoztatható volt, hiszen a szeretőket tömörítő falanx a világ legerősebb és legvitézebbül harcoló alakzatának számított. Az erastés-eromenos kapcsolat nagy szerepet játszott a klasszikus görög társadalmak szociális és oktatási rendszerében is. Spártában például már gyermekkorban elválasztották az anyától a fiát, akit egy idősebb katona felügyelt, a "mentor" pedig sok esetben a szexualitás rejtelmeibe is bevezette a fiatalt. Ezt a fajta homoszexualitást elfogadták és kultúrájuk részének tekintették a görögök, azonban a prostitúciótól mereven elzárkóztak.

Az azonos neműek egymás iránti szerelme gazdasági érdekeket is szolgált Hellászban az i. e. 8-6. század túlnépesedési hullámaiban, amikor a házasodási kort több városállamban 35 évre tolták ki. A házasságon kívüli férfi-női kapcsolatot igen súlyosan büntették, így a homoszexualitás tűnt az egyetlen járható útnak. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a felnőtt homoszexuálisok közti párkapcsolatot nem akceptálták. Egy másik megközelítés szerint a felsőbb társadalmi rétegek tagjai úgy gondolták, a feleség csupán szükséges rossz, akit az utódok érdekében el kell viselni, de az igazi szerelmet és a lelki társat egy azonos neműben érdemes keresni.

Gyűlnek a sötét fellegek
A római kultúra alapvetően a görög hagyományt követte, de a szabadosságban jóval túltett azon. Róma hedonista város volt, a nagy étkezésektől kezdve minden az élvezeteket szolgálta. Több császárról is feljegyezték, hogy belekóstolt a férfi szerelem örömeibe. Caesarról is szólnak ilyen legendák, ám a legtöbb történet igazságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Hadrianus császárról már megbízhatóbb források állítják, hogy volt egy 19 éves korában elhunyt férfiszeretője, Antinousz, akinek tiszteletére több várost is alapított a halála után mély gyászba zuhanó uralkodó. A rómaiaknál ugyanakkor a szexualitás is az erőviszonyokról szólt, s gyengének tartották azt, aki ilyenben vesz részt, ám jogilag csupán a passzív felet büntették.

A homoszexualitást elsőként a zsidó vallás tiltotta komolyabban. Az ószövetségi Leviták könyvében például ezt olvashatjuk: "Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk.” (Lev 18,22; 20,13) A kereszténység sem nézett jó szemmel az azonos nemű párok viszonyára. Szent Sebestyén legendája évszázadokon átnyúló hatást gyakorolt a melegkultúrára. A történet szerint a hadseregbe besorozott kereszténnyel kikezdett a felettes tisztje, ám a későbbi szent hitének megfelelően ezt a római kultúrában egyébként megtisztelő közeledést visszautasította. Erre a tiszt kikötözte a fához és több nyilat is beleeresztett, amit egyfajta fallikus büntetésnek szánt. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a kereszténység nem magát a „meleg emberszeretetet” utasította el, hanem a szodómiát, azaz az azonos neműek közti szexuális viszonyt.

A középkorban a szodómia néven illették a szexuálisan helytelennek tartott cselekedeteket, amelyek közül a homoszexualitás főként a nagyvárosokban koncentrálódott. A politika igyekezett kihasználni a helyzetet, Jusztiniánusz például ennek vádjával próbálta eltávolítani ellenfeleit. Később, a 14. században IV. Szép Fülöp francia király a homoszexualitás vádját használta fel, hogy felszámolja a Templomos Lovagrendet. Ám a kiváltságosok a középkorban is „megúszhatták” a bűnös vádat.

Biszexuálisnak tartják Oroszlánszívű Richárdot (1189-1199), aki elvileg azért indult oly lelkesen a szentföldi hadjáratra, hogy távol legyen hitvesétől, s II. Fülöp Ágost (1180-1223) francia királlyal esett szerelembe. A krónikák szerint a két uralkodó mindent közösen csinált, s még az ágyukat is összetolták. Richárd hazatérése után sem Berengária nevű feleségével foglalatoskodott, hanem inkább fiatal lantosával múlatta az időt. A középkor leghíresebb meleg uralkodója ugyanakkor II. Edvárd angol király volt, akinek több főúr is a szeretője volt. 

A buddhizmuson kívül egyetlen vallás sem fogadta-fogadja el ezt a fajta másságot. A kereszténységhez mérten az iszlám még súlyosabb bűnnek, Isten (Allah) elleni lázadásnak minősítette a homoszexualitást, de így is gyakran előfordult a jelenség az arab világban. A szóbeszéd szerint a Magyarországra támadó II. Mehmed és II. Murád szultán is inkább a fiúkat kedvelte a háremekben. A magyar nyelvben így az ún. „törökösség” a két férfi viszonyát kezdte jelölni. A reneszánsz lenyűgöző emberábrázolásainak készítőit is nagyrészt olyan alkotóknak köszönhetjük, akik a kutatók szerint saját nemükhöz is vonzódtak, úgy mint Leonardo, Michelangelo vagy Caravaggio.

Megváltozott hozzáállás
A 18. században a homoszexualitáshoz való hozzáállás is megváltozott. Míg korábban eretnekséget láttak benne, ezt követően inkább betegségként tekintettek rá, ám továbbra is büntették, igaz már nem olyan súlyos módon: főként börtönbüntetést kapott az, akit rajtakaptak, hogy saját nemével létesít szexuális kapcsolatot.

1804-ben, a francia felvilágosodás lezárásaként megszületett Európa mértékadó polgári törvénykönyve, a Code Napoléon (másik nevén: Code Civil), amelyben már nem szerepel a homoszexualitás bűne, ám ez ekkor még messze nem tekinthető általánosnak. A 19. századtól inkább a bíró bölcsességére bízzák, hogyan szankcionálják a „fajtalanságnak” nevezett aktust. Általánosságban egy év fogházzal lehetett büntetni, ami Európában az egyik legenyhébb büntetésnek számított. Fontos momentumnak tekinthető a témában Oscar Wilde 1894. évi pere, amikor a rajtakapott írót kétévi fogházra ítélték.

Magyar tekintetben a dualizmus idején a Csemegi-kódex rendelkezett a homoszexualitásról, ám ideillő cikkeit egyáltalán nem alkalmazták, a magyarországi melegek 1944-ig jórészt szabadon és megbélyegzés nélkül élhettek. Míg néhány fejletlenebb országban az orvosok elektrosokkal, műtétekkel vagy hormonterápiával próbáltak „segíteni” a melegeken, a konzervatív, keresztény elveket valló Horthy-korszakban a korabeli feljegyzések szerint virágzó homoszexuális élet folyt Magyarországon, aminek különösen kedvezett a hazai fürdőkultúra.

Ugyanakkor a melegekkel kapcsolatos intolerancia általános maradt, s továbbra is betegségként tekintettek a nem szokványos vonzalomra. A pszichiátria kereste, hogyan lehet rajtuk segíteni, hogyan lehet meggyógyítani a „kórt”, a melegek pedig évtizedeken keresztül igyekezték identitásukról lemosni a betegség jelzőt. Ebben hatalmas lépést jelentett, amikor 1973-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság kinyilvánította, hogy az azonos neműek iránti vonzalom nem mentális betegség.

A náci uralom idején üldözték a homoszexuálisokat, rózsaszín háromszög viselésére kötelezték és koncentrációs táborokba hurcolták őket. A szocialista országokban is bűnnek számított, s a büntetőtörvénykönyvek szabadságvesztést írtak elő. A visszaemlékezések alapján azonban virágzó szubkultúra jellemezte a Rákosi- és Kádár-korszak Budapestjét. 1961-ben dekriminalizálták a homoszexualitás azon formáját, amely a beleegyezésen alapult és két felnőtt ember között zajlott.

Az egészséges-beteg, helytelen-helyes kategóriákat meghaladó felfogás csak a 20. század második felében jelent meg elsősorban a szexuális tabuk általános eltűnésének és a melegek egyenlő bánásmódért indított mozgalmainak köszönhetően. A 20. század második felére egyre inkább a melegek jogai kezdtek előtérbe kerülni, s nem betegségként, devianciaként, hanem emberjogi kérdésként jelent meg a téma. 2013 május végén Franciaországban is egybekelhetett az első meleg pár, miután a francia törvényhozás legalizálta a melegházasságot, ezzel a nyugat-európai ország lett a 14. állam a világon, ahol a saját nemük iránt vonzódók törvényesen frigyre léphetnek. Azóta számos országban vált törvényessé az azonos neműek házassága és egyre több országban jellemző az LMBTQ emberek jogainak javulása. Sajnálatos módon Magyarország nem tartozik ide, sőt az utóbbi időszakban pont az ellenkező irányba haladunk ezen a téren....

mult-kor.hu