Ugrás a tartalomra
x
""

Novák Előd: A beteg büszkeség helyett inkább méltósággal viseljék sorsukat a homoszexuálisok

A Jövő TV Reflektorban című műsorában Novák Elődöt, a Mi Hazánk alelnökét és újbudai önkormányzati képviselőjét többek között arról kérdeztük, hogy mi a baj a szivárványos zászlóval, de azt is elmondta, amit eddig nem, hogy mit tett a Fővárosi Önkormányzat épületéről leszedett, az LMBTQ-mozgalmat szimbolizáló lobogóval, miután egy rendőri igazoltatás közben elfutott vele.

„Négygyermekes apaként kellő szomorúsággal töltött el, hogy a devianciát akarták mintaként beállítani és reklámozni, hirdetni közintézményeken, ahol semmi keresnivalója nem lenne” – fogalmazott Novák Előd, aki az LMBTQ-mozgalmat betegnek és deviánsnak tartja. Novák Előd kifejette, szerinte vannak „divat- és érdek-homoszexuálisok” is, akiket „nem kell azért sajnálni, mert valamiféle hátrány érné őket”, illetve „nem kellene ezeknek szaporítani a számát, inkább segíteni kellene rajtuk”.

„A HOMOSZEXUALIZMUS AGRESSZÍV MOZGALMA ÁLTAL HIRDETETT BETEG BÜSZKESÉGGEL SZEMBEN INKÁBB MÉLTÓSÁGGAL KELLENE, HOGY VISELJÉK A SORSUKAT, NEM KELLENE, HOGY AZZAL KÉRKEDJENEK, AMI NEM NORMÁLIS”

– jelentette ki Novák Előd.

A Mi Hazánk nem vitatja, hogy az azonos neműekhez vonzódók is lehetnek tisztességes, becsületes magyar emberek, de azt már vitatják, hogy a nemi irányultságukat reklámozni, hirdetni, kérkedni, illetve ezért tüntetni kellene.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Önkormányzat épületéről letépett szivárványos zászlóval elrohant rendőri igazoltatást közben, Novák Előd elmondta: kalandos útja volt, mert különböző mélygarázsokon és épületeken keresztül futva próbálta elkerülni a térfigyelőkamerákat, hiszen bár szerinte csak „egy értéktelen propagandajelképről” van szó, „elképesztő lobbierő” áll mögötte.

Tettéért a Mi Hazánk politikusát a rendőség rabosította, és házkutatást is tartottak nála. A politikus elmondása szerint két év szabadságvesztést helyeztek számára kilátásba. A Jövő TV Reflektorban című műsorában korábban Kerpel-Fronius Gábor, Budapest momentumos főpolgármester-helyettese a rendőrségi ügy és Novák futása kapcsán azt mondta, a Mi Hazánk politikusának az is elégséges büntetés lehet, hogy „ilyen nevetségessé tette magát”.

 

jovotv.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux