Miért nem akarunk mindenben Európához tartozni?
A magyarok többsége támogatja, hogy az Európai Unióhoz tartozunk, de vannak olyan ügyek, amelyek megítélése nehezen, lassan vagy egyáltalán nem változik. Az egyik ilyen a melegek elfogadottsága.
Azt nem lehet mondani, hogy egyáltalán nem változott a helyzet, de gyakran tapasztalható visszalépés is. Volt időszak, amikor úgy érezhette az átlagpolgár, hogy a melegek elfogadottsága magasabb szinten van, mint korábban. Hogy ez valóban így volt-e, vagy csak kevesebb atrocitás érte őket, az kérdéses, de úgy tűnt, viszonylagos csend volt az ügyben. Amikor a jelenleg regnáló hatalom a polgári Magyarország ígéretével hatalomra került, voltak, akik azt remélték, hogy talán még javulhat is a helyzet. De nem így történt, a polgáriasodás, amit sokan annyira vártak, valahogy elmaradt. Mi is történt nagy vonalakban az elmúlt tíz évben?
- 2010 márciusában az Alkotmánybíróság elutasítja az összes indítványt a bejegyzett élettársi kapcsolatokkal összefüggésben.
- 2010 októberében az alkotmány-előkészítő eseti bizottság alkotmányos alapértékek munkacsoportja a „férfi és a nő házasságán alapuló család” középpontba kerülését elősegítő politikai intézkedések megtételét az állam fontos feladataként említi.
- 2011 áprilisában elfogadják az új alaptörvényt, amely egy férfi és egy nő közösségeként határozza meg a család fogalmát.
- 2011 decemberében az Országgyűlés elfogadja az új családvédelmi törvényt, amely kizárja a család fogalmából az élettársakat és a bejegyzett élettársakat.
Nemhogy jobb nem lett tehát a helyzetük, de még azoktól a jogaiktól is igyekeznek őket megfosztani, amelyeket eddig kiharcoltak. Lassan úgy érezheti az egyszerű szemlélő, mintha ennek a társadalmi csoportnak a tagjai nem is lennének az ország állampolgárai. Pedig miért lennének ők kevesebbek, mint bármely másik ember ebben az országban? Miért nem állunk ki mellettük?
Miért van az, hogy egy szerencsétlen mondat miatt, amelyet Niedermüller Péter az egyik csatornán mondott, emberek mentek ki tüntetni az utcára, nyíltan kiabálva véleményüket a melegekről? Azok az emberek, akik Európához akarnak tartozni, ilyenkor miért nem állnak ki az elnyomottak mellett?
Kint, a „hanyatló” nyugaton sem biztos, hogy rózsás a helyzetük, de talán nagyobb az elfogadás. Azokból a folyamatokból viszont, amelyek Magyarországon zajlanak, tisztán látszik, hogy igyekeznek mindent alárendelni a konzervatív családmodellnek, mintha nem is létezne más alternatíva. Bár arról nem esik szó, hogy ez a konzervativizmus miben is ölt testet.
Konzervatívnak számít-e esetleg a családon belüli erőszak, vagy az alkoholizmus, amely nemcsak azt az embert sújtja, aki nem tud lemondani az alkoholról, hanem a családját is? A kormányközeli sajtóban mégsem sűrűn lehet arról olvasni, hogy milyen rosszak is ezek a dolgok, és hogy hány gyermek nő fel úgy, hogy ezt látja otthon. A kormánynak és a kormánypártoknak nem ez bántja igazán a szemét. Ha a másság elfogadásáról van szó, akkor viszont nem riadnak vissza semmitől, és nagyon hangosan tudják kiabálni, hogy szerintük az ilyen családokban felnövő gyerekek nem lesznek egészségesek sem lelkileg, sem szellemileg. Ha pedig azt látják az utcán, hogy két ugyanolyan nemű ember kézen fogva sétál, akkor szerintük ez már maga az apokalipszis. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy ezekben a társadalmi megkülönböztetésekben nagy szerepet játszanak az egyházak is, amelyek amúgy mindenek felett hirdetik, hogy isten előtt mindenki egyenlő. De tetteik és uszításuk alapján természetesen vannak egyenlőbbek is.
Ma, a 21. században, ebben az országban még mindig nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki fel merje vállalni a másságát. Nem elítélni kellene ezeket az embereket, hanem elfogadni, hiszen őket is megilleti a magánélethez való jog, előítéletek nélkül.
Ahogyan azt egy politikus mondta „a magánszféra attól magánszféra, mert magánszféra”. Tartsuk ezt tiszteletben!
