Ugrás a tartalomra
x

Videón a rasszista melegpornós

Justin O’Brien - vagy ahogy talán többen ismerik, - művésznevén Dustin Gold rasszista kirohanását egy járókelő örökítette meg New Yorkban. Őt aztán még bántalmazta is a pornós.

Twitteren kezdett el terjedni a videó, amiben O’Brien az n-betűs jelzővel illeti az utcát takarító munkást.

A videót a Black Lives Matter Brooklyn mozgalom elnöke és társalapítója, Anthony Beckford osztotta meg twitteren, akinek valószínűleg fogalma sem volt, hogy a rasszista ámokfutó valójában kicsoda. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, viszonylag hamar ki is derült, hogy kit sikerült az utókor számára tökéletes minőségben megörökíteni.

Többen rögtön kinagyították O’Brien rendszámtábláját és az arcáról is tisztán kivehető képernyőképeket posztoltak, hogy feljelenthető legyen, mivel a rasszista kirohanás mellett az őt videózó járókelőnek is nekiment, telefonját pedig összetörte.
A videó egyből a kirohanással indul. Az ugyan nem látszik, hogy a munkás furgonja (ideiglenesen) eltorlaszolta az utat, de emiatt óbégatott O’Brien.

„Hé, hallod, jobban tennéd, ha elállnál az út közepéről, seggfej!” - ordította O’Brien, majd miután beült az autóba, a következővel zárta sorait: „Kib*szott n*****!”

A videó alatt olvasható a nagyjábóli magyar leirat.

 

„Te most veszel engem? Miért?” - kérdezte a járókelőt O’Brien, miután észrevette, hogy valaki kamerázza őt.

„Ja” - válaszolta a járókelő szűkszavúan, mire O’Brien megkérdezte, hogy miért.

„Mert egy seggfej vagy.” - jött a válasz rögtön a videóstól.

„Én vagyok seggfej? Szivi, nézz már tükörbe! Az egyetlen seggfej te vagy itt, amiért engem veszel.” - próbált szellemesen visszavágni O’Brien, kevés sikerrel.

Egy kicsit még ment az oda-vissza piszkálódás, O’Brien még azt is megkérdezte a járókelőtől, hogy meleg-e, aki miután elmondta, hogy nem, egy lightos lebuzizást is kapott. Pontosabban azt mondta neki O’Brien, hogy „annak tűnsz pedig”.

„Mégis mit csinálsz majd ezzel a felvétellel?” - tette fel a nagy kérdést O’Brien.

„Csak feltöltöm a netre.” - válaszolta a járókelő.

„Jól van, majd szerzek rajongókat, szivi.” - vetette vissza kuncogva O’Brien.

Ezek után volt még egy kis szóváltás, O’Brien kiszállt a kocsiból, nekiment az őt videózó járókelőnek, kitépte a kezéből a telefont és elhajította azt. Itt pedig véget ér a videó. Az autóban egyébként nem egyedül ült O’Brien, utasa nem igazán reagált a történésekre.

Azóta O’Brient kitette a stúdiója, a Helix Studios, egy nagyon rövid tweetben adtak hírt erről. A következőt írták az O’Brien kirúgását követelő tweet válaszául: „Dustin Goldot kirúgtuk. 2014 óta nem dolgozott nekünk és a jövőben nem használjuk.”

 

www.queerlife.co

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux