Ugrás a tartalomra
x
""

Reese Witherspoon sokáig nem értette, hogy mi az a homoszexualitás

Nem magyarázta el neki senki.

Reese Witherspoon egy interjúban beszélt a Little Fires Everywhere címú sorozatról, amiben producerként és színészként is részt vett és többek között az volt a téma, hogy milyen más volt az emberek felfogása 30 évvel ezelőtt. Azt is elmondta, hogy ő például sokáig nem tudta, hogy mit takar ez a fogalom, mivel senki sem magyarázta el neki, csak akkor értette meg, amikor Los Angelesbe költözött.

"Egyáltalán nem volt ez téma akkor, amikor én még tinédzser voltam. Nem is értettem, hogy mi ez a fogalom. A nagyszüleim sosem magyarázták el, ahogy a szüleim sem. Los Angelesben kellett rájönnöm, amikor egy meghallgatáson voltam"

– mondta, majd azt is hozzátette, hogy a sorozaban elhangzik egy mondat, amit a nagymamája mondott neki, miszerint ez egy nagyon ritka jelenség.

 

24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux