Ugrás a tartalomra
x

Kevésbé lépnek fel a közösségi média-szolgáltatók a gyűlöletbeszéd ellen

Nagy számban jelentettek szexuális irányultságra vonatkozó gyűlöltbeszéd-eseteket a közösségi médiát, illetve a bejelentett esetek kezelését monitorozó szervezetek az Európai Bizottság új kutatásában. Európaszerte a szolgáltatók a bejelentések 71%-ában távolították  el a kifogásolt bejegyzeseket. Magyarországon ez az arány 95% volt, a kutatást itthon a Háttér Társaság végezte.

A Facebook, a Twitter, a YouTube és a Microsoft 2016-ban az Európai Bizottsággal kötött megállapodásban vállalta, hogy segítik a gyűlöletbeszéd-tartalmak terjedésének megállítását Európában. A cégek arra tettek ígéretet, hogy a bejelentések többségét 24 órán belül megvizsgálják, és a jogszabályokba ütköző tartalmakat eltávolítják vagy elérhetetlenné teszik.

Hogy a magatartási szabályzat ne puszta ígéret legyen, az Európai Bizottság megszervezte, hogy ezt a vállalást kisebbségi csoportokat képviselő civil szervezetek ellenőrizzék. A civil szervezetek eddig négy hathetes monitorozási időszakban vizsgálták, hogy a gyűlöletbeszédként bejelentett tartalmakat a cégek valóban eltávolítják-e, az elbírálás mennyi idő alatt történik meg, és megfelelő visszajelzést kapnak-e az ilyen tartalmakat bejelentők. A kutatásba a Háttér Társaság annak második fázisában kapcsolódott be, 2019 végén már az ötödik monitorozási ciklusban vett részt az egyesület.

A 2019 novemberétől december közepéig tartó hathetes monitorozási dőszakban 23 tagállam, valamint az Egyesült Királyság 39 szervezete küldött gyűlöletbeszéd-bejelentéseket a közösségimédia-szolgáltatóknak. Az összesen 4364 bejelentés csaknem kétharmadát egyszerű felhasználóként, egyharmadát pedig ún. megbízható bejelentőként küldték be a résztvevő civil szervezetek.

A kutatás legfontosabb eredményei:

Míg 2016-ban a szolgáltatók csak a bejelentések 40 százalékáról döntöttek a vállalásuk szerinti 24 órán belül, ez az arány mostanra eléri a 90%-ot.

A szolgáltatók a bejelentett tartalmaknak összesen 71%-át távolították el; a tavalyi évhez hasonlóan a bejelentések 29%-ának esetében úgy ítélték meg, hogy az adott tartalom nem sérti a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályzatukat. 

A YouTube esetében az eltávolítási arány 80%, a Facebooknál 88%, a Twitternél csupán 36%, a monitorozásba 2018-ban, a negyedik ciklusban bekerült Instagram esetében 42%. A Facebookot leszámítva a másik három cégnél ez visszaesést jelent: a Youtube-nál 6, a Twitternél 8, míg az Instagramnál 28%-ot. 
A Facebook szinte kivétel nélkül értesíti döntéséről a bejelentést tevő felhasználókat, az Instagram az esetek 62 százalékában,  a Twitter csupán az esetek 44 százalékában, a YouTube pedig csak az esetek 8 százalékában. A Twitter és a YouTube itt is több, mint 17%-ot veszített hatékonyságából. 
A Twitter, a YouTube és az Instagram ráadásul többnyire csak a megbízható bejelentőként kezelt civil szervezeteknek küld visszajelzést, míg az egyéni bejelentőknek sajnos nem.

A legtöbb bejelentés a szexuális irányultságra vonatkozott (33%),  a második legnagyobb csoportot az idegengyűlöletet, „migráns”-ellenességet tükrőző incidensek adták (15%). Fontos megjegyezni, hogy a kifejezetten nemi identitásra utaló gyűlöletbeszéd-bejelentések további 3,7%-ot tettek ki, ugyanakkor gyakran nehéz a szexuális irányultságra és a nemi identitásra vonatkozó utalások között különbséget tenni.

A projekt során egyesületünk a Facebooknál, a YouTube-nál és a Twitternél is megbízható bejelentővé vált, bejelentéseinket a cégek fokozott figyelemmel kísérik.

Ha gyűlöletbeszéddel találkoztál a közösségi oldalakon, és a bejelentésed ellenére a szolgáltató mégsem távolította azt el, értesíts minket róla Jelentsd a homofóbiát! vagy Jelentsd a transzfóbiát! bejelentőfelületünkön!

Gyűlöletbeszéd bejelentése itt.

 

www.hatterhu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux